Nem lesznek többé unalmas Toyoták – új Toyota Yaris bemutató
A Toyota Yaris új generációja a jól kitaposott ösvényt követi
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Továbbra is a kívül kicsi, belül nagy elvet követte a Toyota a Yaris új generációjának tervezésekor, ám a dizájn terén még jobban odatették magukat.
Gyanítom, mire megjelennek ezek a sorok, már kiszivárog néhány fotó a kevésbé lelkiismeretes kezek közül a Yaris 4. generációjáról. Már múlt héten láthattuk, de ma reggel 8-ig embargós volt
A legutóbbi generációváltásokkal ugyanis tényleg jó úton haladt a Toyota, hiszen csupa izgalmas forma bukkant fel.
Az új Corolla, az új RAV4 vagy az eddig csak képeken prezentált új Mirai mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Sőt, én véget nem érő vitákba keveredek a jelenlegi Prius miatt is, amelynek mindkét változata (öntöltő és plug-in hibrid) nagyon tetszik. Persze ízlésről vitázni a világ legfeleslegesebb dolga, viszont egy dolog biztos: az új Toyoták formája így vagy úgy, de megmozgatja az embereket. Az új Yaristól sem vártam tehát kevesebbet. Azonban nem egy függöny lebbent fel, helyette néma csendben beosont a látóterembe a hibrid újdonság.A korábbi generációk asszisztáltak a 4. generáció bemutatásához
Szerintem soha nem volt unalmas a Yaris formavilága, persze a legnagyobbat anno az első durrant
Az új platformra tehát egy vadonatúj hibrid rendszert is kifejlesztett a Toyota, amiről mindjárt elmesélem azt a keveset, amit elárulhattak a gyári emberkék.
A GA-B platformra épülő negyedik generációs Yaris egyébként egy picit összement, legalábbis a vonalzó szerint. A trendekkel szembemenve 5 milliméterrel rövidebb a kasztni, de a tengelytávolság és a szélesség is 50 milliméterrel nőt, míg a magasság 40 milliméterrel csökkent. Mindezek ellenére nem kisebb a fejtér, sem a lábtér, kitart a Toyota a kívül kicsi, belül nagy koncepció mellett.Új fejlesztésű hibrid hajtásláncot kap a Yaris
Nagyobbnak, izmosabbnak tűnik az elődjénél, pedig a karosszéria valójában rövidebb
A hátsó sárvédők hangsúlyozottabban domborodnak
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | |
| 3940 | 1745 | 1470 | 2560 |
60 milliméterrel mélyebbre kerültek az ülések az új Yarisban, ami élménydúsabb vezethetőséget ígér
Digitális műszeregység jelenik meg a vezető előtt
Az ígéretek szerint városi üzemben a megtett távolság akár 80 százalékát is képes lesz tisztán elektromos hajtással produkálni. Mindezt úgy, hogy 15 százalékkal erősebb is.
Immár a Yaris is lítium akksit használ, amelynek tömege több mint 20 százalékkal kisebb, mint a nikkel alapú, és ezek a tulajdonságok a hatékonyság mellett ugyancsak jó hatással vannak a vezetési élményre. Márpedig az, hogy ezt az élményt többször is hangsúlyozták, arra utalhat, hogy érkezik majd egy sportos változat. Hiszen az nem titok, hogy szintén háromhengeres, másfélliteres motorral is választható lesz az új Yaris, ez pedig akár alapként is szolgálhat egy Gazoo változathoz, bár tény, hogy a leköszönő modellben 1,8-as szív dobog.Minden téren fejlődött a hajtáslánc
Téged mire emlékeztet a hűtőmaszk?
A részletek is ízlésesen kidolgozottak













































