Nem tankolnak a Chevy Volt tulajdonosok

Tízezer mérföldön túl tankolás nélkül az első Volt tulajdonosok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ismert showman, Jay Leno tavaly decemberben vette át elektromos Chevrolet Voltját, és azóta sem tankolt bele benzint.


Most októberben történt meg először az Egyesült Államokban, hogy a hazai Chevrolet Volt jobban szerepelt a piacon, mint legfőbb riválisa, a Nissan Leaf, pedig az első tulajdonosok már tavaly decemberben átvehették a GM elektromos autóját. Közéjük tartozik a The Tonight Show házigazdája, a hatalmas autóparkkal rendelkező, igazi megszállott Jay Leno is, aki nemrég úgy nyilatkozott, hogy annak ellenére, hogy már több mint tízezer mérföldet (több mint 16 ezer kilométer) tekert a Volt számlálójába, még mindig nem járt benzinkúton az autóval, a tankban még ugyanaz a benzin lötyög, mint amivel átvette.

Szeretem az elektromosságot és a benzint is, mikor melyikre van szükségem. 28 mérföldet (kb. 45 km) vezetek a stúdióig és vissza, közben elmegyek vásárolni, elintézek egy-két dolgot, összesen körülbelül 40 mérföldet (64 km) megyek naponta. Esténként bedugom a konnektorba, de ha messzebbre kellene mennem, a Volt arra is készen áll.

Hirdetés

Nem Leno az egyetlen tulajdonos, aki tankolás nélkül lépte át a tízezres mérföldkövet. A naponta körülbelül ugyanennyit Voltozó Edward Ellyatt “alkalmi töltőként” aposztrofálja önmagát.

A parkolókban általában találok 120 voltos csatlakozót, és amíg vásárolok vagy ebédelek, megkérem a személyzetet, hogy engedjék meg tölteni az autót. Ha valahol eltöltök egy-két órát, akkor számíthatok arra, hogy a hazaútra elegendő elektromosság kerül az autóba.


Azon tulajokat, akik túllépik a tízezer mérföldet, “10 000 elektromos mérföld” plakettel tünteti ki a General Motors . A Chevrolet globális marketingért felelős igazgatóhelyettese, Chris Perry elmondta, hogy a tízezres plakett további jó okot ad a beszélgetésre, ha valaki a Voltról érdeklődik. A Volt tulajdonosok köre rendkívül szenvedélyes és lelkes társaság: képeket hordanak maguknál az autójukról, ismerik és szívesen hangoztatják Voltjuk sorozatszámát, és minden érdeklődővel szívesen társalognak az autóval kapcsolatban.
A Chevrolet által elvégzett felmérés kimutatta, hogy az átlagos Volt tulajdonos havonta egyszer tankolja tele autóját, és körülbelül 1500 km-t tesz meg két tankolás között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?