Nem tetszett a Peugeot embereinek, hogy fényképezik a be sem mutatott autót
Izlandon nyaral a Peugeot új tanulmánya
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Izlandon készülnek az új Peugeot tanulmány fotói – azt azonban minden eszközzel akadályozzák, hogy bárki lefényképezze az autót.
Előbb a kamera, később az autó elé álltak, hogy megakadályozzák a képek készítését
Kisautó lesz az újdonság, a képek alapján csak ennyi biztos
De nem csak azok vettek részt a fotózáson, akik bírósági eljárással próbálták elijeszteni a fényképeket készítő újságírót, voltak, akik ez idő alatt gyorsan egy ponyvát húztak az autóra. Ezt követően sikerült ugyan néhány fényképet lőni, de azokon már csak az látszik, hogy egy nagyon kis méretű autó lesz az a tanulmány, amelyet a hó végén lepleznek le.







