Nincs többé ránc az Alfa Romeo Giulia és Stelvio szeme alatt

Átszabták a Giulia és a Stelvio arcát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megpróbálták úgy átrajzolni az Alfa Giulia és a Stelvio arcát, hogy az új Tonale se lógjon ki a sorból.

Csak a szokásos - legyinthetnénk annak hallatán, hogy felfrissítik az Alfa Romeo két típusát. Ám a Giulia és a Stelvio formatervén szinte csak rontani lehet, ha hozzányúlnak. Szerencsére nem is bolygatták meg nagyon a vonalaikat. Változást a hűtőmaszkon, a légbeömlő alsó rácsozatán és a fényszórókon kell keresni. A leglátványosabb, hogy mindkét modellen most mutatkoznak be a „3+3” elrendezésű, teljesen LED-es adaptív mátrix fényszórók. Ez nemcsak a Tonale modellel teremt szoros rokoni kapcsolatot, de egy olyan legendás márkaarculati elemet idéz fel, amely annak idején az ikonikus Alfa Romeo SZ Zagato modellen, illetve az Alfa Romeo Proteo tanulmányautón mutatkozott be. Hátul pedig átlátszó burát kaptak a lámpák, legalábbis a Giulián, míg az új Stelvio esetében fényes fekete kidolgozású füstüveg mögött világítanak a diódák. Bent a legnagyobb újdonság a digitális műszeregység a 12,3 colos kijelzővel. Ez három különböző elrendezésben jeleníthető meg. Az Evolved megjelenés az Alfa Romeo-dizájn jövőjébe enged bepillantást, és bár a két oldalsó negyedet is fenntartja, elsődlegesen a képernyő központi szakaszát használja. A Relax a kényelemről szól: nélkülözi a részletekbe menő tájékoztatást, és elhagyja a két szélső negyedet. A Heritage mód a hatvanas, hetvenes évek ikonikus Alfa Romeo modelljei előtt tiszteleg, olyan jellegzetes formai elemekkel idézve meg őket, mint a fejük tetejére állított számjegyek a sebességmérő skála végén.
Hirdetés
Az új Giulia és az új Stelvio a Tonale kapcsán bevezetett, új felszereltségi rendszert követi, ami egyszerűbbé teszi a modellek konfigurálását. Csak két felszereltségi szint létezik: a Super és a Ti. A Super felszereltségi szint tovább finomítható a több sportos extrát tartalmazó Sprint csomag megrendelésével. A sportos-elegáns Ti felszereltségi szint pedig a Veloce csomaggal bővíthető. Ám a friss modellek bevezetéséhez kapcsolódóan a Competizione limitált kiadást is választható. Ez a Veloce felszereltségi szintre épül, minden motorral rendelhető és a Moon Light mattszürke karosszériája, valamint piros féknyergei teszik különlegesebbé.
Hirdetés
A Giulia és a Stelvio modellcsaládokban egyaránt fontos újdonság a minden kivitelhez és mindkét típushoz rendelhető 160 lóerős dízelmotor, hátsókerék-hajtással. De rendelkezésre áll a 280 lóerős benzin-, illetve a 210 lóerős dízelmotor is, mindkettő összkerékhajtással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?