Nincsen hozzá fogható – Ford GT menetpróba
Az M-Sport főhadiszállásán próbáltuk ki a Ford GT sportautót
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy Le Mans-i versenyautó utcára. Röviden így foglalható össze a Ford GT, de a vezetésének élményét már nem lehet elintézni ennyivel. Főleg, hogy a benzinvérűek egyik szent helyén adott lehetőséget a Ford a terelgetésére.
A szó legszorosabb értelmében versenyautó a Ford GT utcai változata is
Külön öröm, hogy versenypályán próbálhattuk ki a GT-t!
Egyetlen gyári képet kaptunk az M-Sport szerelőcsarnokának mindennapjairól. Külön teremben kapott helyet a motorokkal és a váltókkal foglalkozó részleg, emellett van még CNC gépekkel teletömött épületrész is, ám ezeken a területeken tilos fotózni
A Mustang mögött álló épület is patinás, hiszen a farmon, ahol az M-Sport berendezkedett, már a 12. században is ott állt a ház
Az M-Sport kis szentélye a ralirajongók Mekkája
Itt áll Malcolm Wilson Escort versenygépe, de az afrikai Safari Rallyra felkészített, első generációs Focus WRC is
Mustang Bullitt tanulóautónak. Jól hangzik, ugye?
A Bullitt talán pályázhat a minden idők legélvezetesebb Mustangja címre is
Márpedig a GT középmotoros, a hátsó tengely elé szerelték be a 655 lóerőt és 700 Nm nyomatékot biztosító EcoBoost egységet, amit akár a járókelők is megcsodálhatnak, hiszen nem rejtegetik, egy „üvegkupola” mögé helyezték.
Hangszigetelés viszont szinte nincs, ezért bent ülve már jóval félelmetesebb a hangorkán, mint a Mustangban. Az instruktort is alig hallani, aki hiába szólt előre, hogy teljesen más dimenzióban fogok autózni, a gyorsulástól kikerekedtek a szemeim, levegőt sem kaptam, csak az első kanyar után. Ezzel is jelezte a gép, hogy tényleg egy komoly versenyautó, nem szabad félvállról venni a vezetését. Lent ülsz szinte a földön. Habár a bal oldalon, de mégis úgy érzed, hogy te vagy az autó középpontja, te vagy a szív és az agy egyszerre, az autó többi része pedig a végtagjaid. És ez a vezetés igazi ősesszenciája, amikor eggyé válsz az autóval! Elcsépelt bölcsesség ez, de igaz, és nagyon kevés jármű adja meg maradéktalanul az érzést, de a GT tudja ezt.Teljesen más dimenzió, lényegében minden máshoz képest a GT vezetése
Papíron három másodperc alatt gyorsul 100 km/h tempóra, de ennél sokkal elképesztőbb a lassulása és a kanyarstabilitása
Hihetetlen a tapadása a kanyarokban! Sokat kell gyakorolni, hogy elhidd, be fogja venni a kanyart még nagyobb sebességgel, mint amire szegény amatőr mazsola gondol. Persze rugózása, mint olyan, szinte nincs (pálya üzemmódban).
Szerintem teljesen értelmetlen utcára vinni, maximum a 15 perc hírnévért érdemes kipróbálni. A szárnyas ajtókon át sem lehet méltóságteljesen be, illetve kiszállni, az ötpontos övek sem a komfortról szólnak, úgyhogy nem tudom elégszer hangsúlyozni: a GT utcai változata is egy kőkemény versenyautó, bár tény, hogy gombnyomásra lehet emelni a szabad magasságán, az aktív futómű pedig enged némi puhítást a rugókon, illetve légkondi és rádió is van benne (de minek?), és ezzel kifújt a kényelmi extrák sora.A hagyományos értelemben vett komfort másodlagos. A lényeg, hogy a pályán magabiztosnak érezze benne magát a sofőr. A vezetőülés sem állítható, a pedálsort lehet előre-hátra mozgatni. A kormányon 18 gomb található, köztük az irányjelzők is, mert nincs hozzá bajuszkapcsoló
Gombnyomásra 12 centi magasra emelhető a GT szabad magassága, pályán 7 cm választja el a földtől
Motor | 3.5, V6 EcoBoost |
Hengerűrtartalom (cm3) | 3497 |
Váltófajta/-fokozat | automata/7 |
Teljesítmény [LE (1/min)] | 655 (6250) |
Nyomaték [Nm (1/min)] | 750 (5900) |
Végsebesség [km/h] | 347 |
Gyorsulás 0-100 km/h | 3,0 |
Saját tömeg [kg] | 1385 |
Annyira belelendültem a vezetési élmény kifejtésébe, hogy az autó megjelenéséről még nem is ejtettem szót. Mondjuk magáért beszél a képeken. Széles, lapos, ahogy azt elvárjuk egy Le Mans-i versenyautótól, ráadásul közelebb hajolva hozzá, látszik a sok apró aerodinamikai trükk is. A karosszéria egyébként szénszálas műanyag, ahogy az utascella is, és mindez acél csővázra épül. Akár be is nevezhetne vele a tulaj világbajnoki versenyekre, ugyanis minden megfelel benne az FIA szabványainak. Megjelenésekor sokkolt a kinézete, persze pozitív értelemben.
Rendkívül látványos, ahogy a hátsó kerekek sárvédői és a motorburkolat között kialakítottak egy „légcsatornát”.
De említhetem még az aktív hátsó szárnyat, a hátsó lámpák közepén látható hűtőrácsot, és most felfedeztem az első kerekek mögött is egy csatornát, továbbá eddig nem látott légbeömlőket. Igazi ínyencség azok számára, akik a technikát is imádják a versenysportban. Korábban a képek alapján és az autósport iránti szeretetem miatt is egyértelmű volt, hogy különleges helyet fog betölteni a Ford GT az életemben, de most, hogy vezettem is, végképp az álomautóim toplistájára került.Aktív hátsó szárnyak segítenek aszfalthoz tapasztani a GT-t
Rengeteg érdekes aerodinamikai megoldás található az autón
Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] |
4779 | 2003 | 1063 | 2710 |
A rali már művészet! Tidemandtól egy kicsi ízelítőt kaptam a brit világbajnoki futam hangulatából, miközben saras, murvás földutakon repesztett a Fiesta WRC-vel. Jobbra egy erdő, balra farakások, szóval veszély minden irányból, mégis fülig érő vigyorral élveztem minden percét és valahol szomorúan gondoltam arra, hogy miért nem kezdtem bele már gyerekkoromban a versenyzésbe.
Homlokegyenest más az egész, mint a pályaversenyek. Nincs meg az a ritmus, amit egy pályán érzel, amikor szinte már csukott szemmel végig tudnál menni rajta. Minden kanyar jelentősen megváltozik percek leforgása alatt, így amikor újra arra jár a versenyző egy későbbi szakaszon, már más várja. Ugyanígy az újságírók autóztatásánál is minden egyes emberrel már más volt a szakasz felülete. Szinte felfoghatatlan, hogy a kevés tapadást nyújtó, nedves, agyagos felületen milyen tempóra képes a WRC. Elképesztő, milyen gyorsan megáll, de a legtöbb kanyarhoz mégsem szabad fékezni, csak be kell dobni kilinccsel előre, olykor bele a nyomvájúba, ami szépen irányban tartja a gépet. Végül csak az járt a fejemben, mennyivel szebb lenne a világ, ha ezt mindenki átélhetné, aki vonzódik ehhez a sporthoz!Életre szóló élmény egy WRC-ben ülni!
Pontus Tidemand nem kímélte az autót. Elöl a splitter a nap végére már elég csálén állt
A Ranger Raptor néhány nap múlva megérkezik hozzánk tesztre
A Focus ST dízelmotoros változatát próbálhattam. Sajnos csak néhány tucat kilométeren, de hamarosan ő is megérkezik hozzánk tesztre benzinmotorral, és akkor részletesen megmutatjuk!