Tudjuk mit fogsz nézni ősszel, a Ford és a Ferrari harcát

Mutatjuk az év autós filmjének első előzetesét!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év talán legjobban várt autós mozijának előzetesét publikálták végre, az eredeti címén Ford v. Ferrari egy a Rush-hoz hasonlóan látványos, de igaz sztorit feldolgozó film lesz.

Hollywoodban is népszerűek az igaz történetek, és az autós sztorik feldolgozásai is egyre divatosabbak. A pár napja elhunyt Niki Lauda és James Hunt történetét feldolgozó Rush című mozi után most egy újabb filmet kapunk, mely a klasszikus autóversenyek világából merített egy valós történetet. Szinte pontosan ugyanoda repít majd vissza bennünket az új film, akárcsak a Rush. A magyar címén Az aszfalt királyai, eredeti címén pedig Ford v. Ferrari az 1966-os Le Mans-i 24 órás futamot fogja bemutatni, de legfőképpen azt, hogyan épített olyan versenyautót a Ford, amivel legyőzték az akkori versenyek királyát, a Ferrarit.
Hirdetés
Az új filmet a Logan-Farkas című szuperhős drámáért Oscar-díjra jelölt James Mangold rendezi, a két főszereplő pedig Matt Damon (Carroll Shelby) és Christian Bale (Ken Miles). A történet autóbuzéria szempontjából nagyjából mindenkinek ismerős lehet, a legendás Ford GT40 versenyautó megszületéséről, teszteléséről és diadaláról fog szólni a film. Az aszfalt királyai ma nem lehet olyan nyers, mint Steve McQueen 1971-es Le Mans című filmje, viszont a modern számítógépes látványvilág és vágástechnika egy garantáltan látványos és benzingőzszagú mozit ígér. Az év autós filmjeként is említhető Ford v. Ferrari - Az aszfalt királyai november 19-én kerül a mozikba Amerikában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?