Olcsó szedán és új névrendszer a Peugeot-tól: íme a 301

Peugeot 301 - új névrendszerrel jön az új néplimó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Novemberben lép piacra, szeptember végén mutatkozik be a Peugeot új limuzinja, mely a gyáriak szerint idővel a legnépszerűbb modelljük lesz.

Több mint 80 évvel ezelőtt, 1929-ben a 201-es modellel vezette be három számjegyből álló modellnévrendszerét a Peugeot, melyben az első szám mindig is a szegmens méretére utalt, a középső nulla a - gyári szavakkal - márka identitásáról szólt, míg a legutolsó az adott modell generációját jelölte. Jelenleg a nyolcasoknál tartunk, s a Peugeot nem várja meg a számok átfordulását, helyette a fejlődő piacok meghódítását célzó modelleket 1-esre végződő számmal hozza.
Elsőként, az idei Párizsi Autószalonon a 301-es érkezik, 4,44 méteres hosszal, 2,65 méteres tengelytávval, s a gyáriak állítása szerint úgy tervezték meg, hogy az "igényes, széleskörű ügyfélkört hódítsa meg, amely elérhető áron szeretne igényes szedánt vásárolni." Nem mondták ki, de a legfőbb konkurens minden bizonnyal az itthon is sikeres Renault Fluence lesz. A kizárólag négyajtósként érkező 301 formanyelve a márka mai modelljeit idézi, csomagtere 506 literes, biztonsági ellátmányában azonban az ESP mellett csak 4 légzsák szerepelhet.
Hirdetés

Motorjai a 208-asból lesznek ismerősek, 1,2 literes, háromhengeres 71 lóerős és 1,6-os (VTi, 115 LE) benzinesek, valamint 1,6 literes, 92 lóerős dízelek szerepelhetnek majd. Kényelmi elemekből nem lesz hiány, automata klíma, Bluetooth kihangosító, távirányítással nyitható csomagtérzár egyaránt szerepelhet a spanyolországi Vigo gyárából novembertől, Közép- és Kelet-Európában, Oroszországban, Ukrajnában, Görögországban, az észak-afrikai államokban, a Közel-Keleten és a Perzsa-öbölben, valamint Latin-Amerika egyes országaiban piacra kerülő négyajtósban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:33
    Permalink

    Szerintem meg egy okädek. Az eleje ugy ahogy van köpnivalo, föleg miota räälltak erre a bazi nagy hütömaszk effektre amit minden modellen sikerül müveszien rondara es aränytalanra rajzolni, a hätuljän meg az a csomagtarto kiugro resz… fantasztikus.
    Kb ugy nez ki ez az auto mint amikor egy avensist orrbavägnak majd utäna seggberugjäk.
    A pezsonak amugy is kb egy szep autoja volt, a 406 kupe, de ugye az is pininfarina.
    Jo, tulzok mert meg a sokkal regebbi kupek közt volt nehany ertelmes, de ugye azokat se hazon belül terveztek, a többi vagy jellegtelen, vagy ronda.
    Na ez a darab mindket kategoriaba beleesik, szoval ha ugy vesszük valamilyen szinten ez is fejlödes 😀

Vélemény, hozzászólás?