Olvasói kérdés: milyen gumi lesz jó a Ford Mondeóra?

Gumikérdés: melyik abroncs ajánlható egy 8-15 éves autóra?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk a 2000-2007 között gyártott Ford Mondeo III-asra keres abroncsot. Vajon melyiket javasoljuk az átlagéletkorú autóra?


Olvasónk, Péter az alábbi kérdést küldte: "Nyárigumi vásárlás előtt állok (Ford Mondeo 3-as sorozat, kombi, 2,0 literes benzines, kézi váltó). Nézegettem többféle tesztet és egy kicsit elbizonytalanodtam. Az ADAC szerint, igaz 195-ös méretben a Hankook K425 meglehetősen előkelő helyen végzett, míg az Önök által végrehajtott tesztben inkább a mezőny végén. Most akkor valóban jobban járok egy Infinity Ecosis-el? Vagy mekkorák a valós különbségek az abroncsok között? Az előző autómon (Mercedes w124, 2,6 benzin automata, szedán) normál felhasználás mellett például elégedett voltam a Barum Brillantis 2-vel is."
Először is, dicséret Péternek, hogy fontosnak tartja a gumikérdést, a gumiválasztást. Valóban meghatározó egy 8-15 éves autón is (hiszen a Mondeo Mk III ilyen). A gumin múlik, hogy miként tudunk elindulni, megállni, kanyarodni az autóval. Minden autón az egyik legfontosabb elem, nem érdemes rajta spórolni. Vásárláskor persze nem csupán az árakat, sokkal inkább a jellemzőket kell nézni, nem biztos, hogy a drágább abroncs jobb lesz.
Az ADAC csak pontszámokat oszt, konkrét mérési eredményeket nem mutat. Az teszteken adódó eltérő sorrendet befolyásolja az is, hogy azokon nem azonos abroncsok szerepeltek. A mi mérési eredményeink (minden esetben 5 mérés átlaga) legutóbbi nyárigumi-tesztünknél láthatók. Míg az Infinity Ecosis száraz úton 120, 100, illetve 60 km/órás tempóról 54,6, 37,1, 13,8 méteres fékutat adott, a Hankook Kinergy Eco K425 valamivel nagyobbat, 56,4, 38,7, 14,4 métereset. 120 km/óráról tehát 1,8 méterrel nagyobb fékutat adott a Hankook, mint a kínai Infinity. Nedves úton 60 km/óráról az Infinity Ecosis az egyik legjobb, 14,1 méteres fékutat adta. Ennek ellenére nem választanám azt, kanyarsebességben és kopásállóságban ugyanis nem volt jó. [BANNER type="1"] Általános tanács, hogy az összértékelés szerint legjobb („Nagyon jó”) minősítésű abroncsok közül ajánlott választani. Legutóbbi, szokás szerint a nonstopgumi.hu csapatával közös nyárigumi-tesztünkön a Michelin Energy Saver GRNX, a Bridgestone Turanza T001 és a Continental PremiumContact 5 volt ilyen. Közülük a Bridgestone a legolcsóbb, így a legjobb ár-érték arányú, de meg kell jegyezni, hogy utóbbit végső soron az fogja eldönteni, hogy mennyi ideig szolgál a gumi. A Hungaroringen végzett, a nyári melegben gumigyilkos teszten a három dobogós azonosan jól bírta a gyűrődést, száraz aszfalton viszont a Michelin igen jelentős előnnyel a legjobb fékutakat hozta.

Ha személyes tippemre kíváncsi, saját autómon Bridgestone van, két szezon után is tökéletesen elégedett vagyok velük. A Barum Brillantis 2 tesztünk szerint ma már komoly lemaradásban van a konkurensekhez képest, téliből persze gond nélkül tudnám ajánlani a Barum Polaris 3-asát, legutóbbi téligumi-tesztünkön harmadik lett, a dobogósok közül a legolcsóbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Olvasói kérdés: milyen gumi lesz jó a Ford Mondeóra?

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    Egy cipőben járok Péterrel, én is egy ilyen autóra keresek nyári abroncsot 205/55/16 méretben.
    A pakliban jelenleg a:
    Michelin Energy Saver Grnx,
    Dunlop SP Sport Blue Response,
    Goodyear EfficientGrip Performance,
    Bridgestone EP001S
    gumik vannak benne, szóval minőségi tappancsokat akarok.
    Először a gyári jelöléseket vettem górcső alá (Üzemanyag-takarékossági osztály és Fékút nedves úton), ott a Bridgestone A A jelölése vitte a pálmát. Ellenben a teszteken nem győzött meg.
    A többi abroncs B A jelzésű, közülük talán a Goodyear ami a kísérleteken leginkább jeleskedett, ellenben a ‘Navigátor tavalyi tesztje alapján a Michelin volna a nyerő választás.
    Minél többet kutakodok a témában annál tanácstalanabb vagyok.

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    A probléma nem ott van,hogy a continental gyorsan kopik,ha nem ott hogy meglett véve!!Az ADAC teszteken mindig a legjobb még kopásban is,fele annyit nem bír ki mint 1 MICHELIN,de a németnek német gyártót kell poliroznia.Kínai gumit talicskára nem vennék,talán a GTradiált,de azt sem nagyon támogatom.Az előző kommenthez annyit tennék hozzá,én lennék az 1ik legboldogabb ember ha 31000km-t kibírna 1 garnitúra gumi nálam,még a téli sem megy el annyit 🙂

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    Hol vannak már a 110 ezret futó Michelin MXT -k és a 90 ezret futó Bridgestorne -ok ….
    Egyébként a PremiumContact nálunk is gyorsan (kb. 25 ezer) lefogyott 4mm-ig, pedig ez lenne a balanced kategória.
    Ebből kiindulva a SportContact olyam ütemben cserélendő mint a motorolaj, vagy a levegő szűrő (???)

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    Continental PremiumContact 5 gumim van nekem is. A kereskedő mondta, hogy nem fogja addig bírni mint az Echo, de jobbak az értékei. És nekem a családom biztonsága az első. Nem mindegy, hogy egy autópályás vészfékezésnél 1,8 m-rel többet teszek meg, vagy akár fél méterrel. Ha összetöröm az autót százezres tételek repkednek, de a gumi között kb. 20-30e Ft a különbség.
    Egyértelmű, hogy kiadom érte az a plusz költséget.

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    Milyenek voltak a gyári Conti abroncsok? Látatlanba EcoContact-ra gondolok, de lehet tévedek. Milyen méretű volt a gyári és milyen a PremiumContact?

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    Hát nem is tudom, megvettem a 4 darab Continental PremiumContact 5, futómű állítás, a gyári Continental gumi 8 évig bírta, ment vele az Opel 89.000 Km-ert, az új gumi az első két keréken 31.000 után most a jelölőnél van, egy 1,2-es Ecotec benzines motorral felszerelt autó amit nem hajtok, és a levett gumin nagyobb a minta mint az újon. Nekem hatalmas csalódás volt…

  • 2017.10.28. at 22:27
    Permalink

    A gumi választás kicsit hit kérdése is, mert ahány teszt annyi eredmény. A gumi működését számtalan tényező befolyásolja. Ezért akár az összes eredmény lehet hiteles is. Az egyik legfontosabb a gumi hőmérséklete. Más hőmérsékleten másképpen viselkednek a gumik. Vajon melyik gumi hogyan? Ez is érdekes teszt lehetne. Azonos gumit tesztelni 20 fokon hideg gumi állapotban, és 35 fokon 100km levezetése után. Vezetés közben lehet érezni a gumi viselkedésének változását. Ahol 25 fokon simán fordul, ott 35 fokos melegben már tolja az orrát.
    A gumi melegedését még a kocsi műszaki paraméterei is befolyásolják. Súlya, súlyeloszlása, futómű.
    Szerintem alapból érdemes márkásat választani. Ilyenből nem fordul elő, hogy 3 éves elfekvőt adnak el újnak.

Vélemény, hozzászólás?