Ősszel érkezik az új Honda Jazz
Íme a Honda legkisebb és legújabb modellje, az új Jazz
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sportosabb külsővel, sok újítással és kategóriájának legnagyobb térkínálatával száll harcba a vetélytársakkal a harmadik generációs Honda Jazz.
Jelentősen átalakult az orr rész. A méretes lámpák eltűntek, a fekete/króm hűtőmaszk és a ködlámpánál lévő nagy légbeömlők sportos megjelenést kölcsönöznek
Több mint 30 éve, 1983-ban jelent meg a Honda Jazz/City névre keresztelt miniautója, amely mindössze három évig volt piacon és a mai generációkba nem is számítják bele, legalábbis az európai piacon. A modell hosszú szünet után 2001-ben indult ismét útjára. A külső és a belső méretek jóval terebélyesebbé váltak, mint a '80-as évekbeli modellnél. A Jazz azóta már két generációt is megért, idén pedig megérkezett a teljes egészében megújult harmadik generáció. Sziluettjét megtartotta, a külső azonban jóval karakteresebb és dinamikusabb megjelenést kapott.
| Hosszúság (mm) | Szélesség (mm) | Magasság (mm) | Tengelytáv (mm) | Csomagtér (liter) |
| 3995 | 1694 | 1550 | 2530 | 354/1314 |
Hossza 95 mm-rel nyúlt meg, a tengelytáv 30 mm-rel nőtt az elődhöz képest, amelynek elsősorban a hátul ülők örülhetnek. Az új platformnak köszönhetően a belső tér helykínálata tovább nőtt, a márka Mágikus Ülésrendszere pedig mindennél sokoldalúbb variálhatóságot kínál. A Jazz ezzel kategóriájának legnagyobb és legpraktikusabb bel- és csomagterével rendelkezik. Minőségi és puha tapintású anyaghasználatával még komfortosabb és kellemesebb belsőt kapunk.
Belül méretes tér és 7 colos infotainment rendszer várja az utasokat. A fedélzeti rendszer Garmin navigációt, WiFit, Bluetooth, HDMI és MirrorLink csatlakozást is magába foglal
Az új platform nem csak a belső térre van jótékony hatással. Elődjéhez képest 12 százalékkal könnyebb a karosszéria, amely ugyanakkor merevebb is lett. Az átdolgozott futómű még stabilabb úttartást és agilisebb vezethetőséget kínál. A megfelelő lassulásról elöl és hátul is tárcsafék gondoskodik. Ezen kívül már alapáron számos elektronika gondoskodik az aktív biztonságról: ABS, elektronikus fékerőelosztó, menetstabilizáló elektronika és emelkedő asszisztens segíti a vezetőt.
Egyelőre 1.3-as szívó benzinessel érhető el a Jazz, amely 102 lóerőt és 123 Nm forgatónyomatékot produkál
A harmadik generációs Jazz egyetlen motorral érhető el. Az 1,3 literes változó szelepvezérlésű i-VTEC 102 lóerőt és 123 Nm nyomatékot teljesít. Az új egység a korábbi 1,4 literes erejét és dinamikáját ígéri a szintén korábbi modellben megtalálható 1,2 literesre jellemző fogyasztási értékekkel. Az Euro 6-os normákat teljesítő benzines akár 4,6 liter benzinnel is megelégszik 100 km-re vetítve.
Vadonatúj hatfokozatú kézi a váltó, opcionálisan pedig fokozatmentes CVT-t is rendelhetünk. Utóbbi akár 4 decivel kevesebb fogyasztást ígér
A korábbi ötfokozatú manuális váltót egy vadonatúj hatfokozatú váltja, mellyel 11,2 másodperc alatt ér nulláról 100 km/órára, végsebessége pedig maximum 192 km/óta lehet. Opcionálisan elérhető lesz egy fokozatmentes CVT is, amely a kézi kapcsoláshoz hét kapcsolható sebességfokozatot szimulál. Számos finomhangoláson esett át, melynek köszönhetően 0,2-0,4 literrel kedvezőbb fogyasztást is elérhetünk 100 km-en a manuálissal szemben. A CVT-s Jazz gyorsulása ugyanakkor gyengébb, kereken 12 másodperc szükséges a százas sprinthez, végsebessége is alacsonyabb, 183 km/h.
| Motor | 1.3 iVTEC (manuális) |
1.3 iVTEC (CVT) |
| Emissziós norma | Euro6 | |
| Összlökettérfogat [cm3] | 1318 | |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | CVT |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 102 (6000) | |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 123 (5000) | |
| Végsebesség [km/h] | 190 | 183 |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 11,2 | 12,0 |
| Fogyasztás vegyes [l/100 km] | 5,0 | 4,6 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 116 | 106 |
| Saját tömeg [kg] | 1066 | 1092 |
A vezető tájékoztatásáról és az utasok szórakoztatásáról gondoskodó infotainment rendszer idén az új CR-V-ben mutatkozott be, a Jazz is ugyanezt az egységet kapja meg. Az Android alapú Honda Connect rendszer a Garmin navigáció mellett, WiFi, Bluetooth, HDMI és MirrorLink kapcsolatot is kínál. Az érintésérzékeny kijelzőn a magasabb felszereltségű modellekben a tolatókamera képe is megjelenik, amely a parkolások során a felülnézeti képet is támogatja.
Lehajtott ülésekkel 1314 literes csomagteret és sík padlót kapunk, amely kategóriájában bajnoknak minősül
A manuális klíma kezelése vakon megoldható, míg az automatánál szinte mindig oda kell nézni, hogy melyik funkciót akarjuk megnyomni
| Felszereltség | Listaár |
| Trend | 3 699 000 Ft |
| Comfort | 3 999 000 Ft |
| Elegance | 4 479 000 Ft |
| Trend CVT | 3 999 000 Ft |
| Comfort CVT | 4 299 000 Ft |
| Elegance CVT | 4 779 000 Ft |
A megújult Honda Jazz értékesítése ősszel indul, a pontos árakat a fenti táblázat tartalmazza. A metálfény felára egységesen 99 ezer Ft. A japán autóknál jól megszokott felszereltségi szintekkel lesz kapható, összesen három különböző áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy nem lesz lehetőség az egyes extrák összelegózására, mint ahogy azt az európai versenytársaknál megszokhattuk. Talán ez lesz a legnagyobb hátránya, mivel sok területen valóban a kategória egyik legjobbjának ígérkezik a Jazz.
Csinos, tágas, okos lett a Jazz, amely ősszel érkezik a hazai piacra. Ára 3,7 millióról indul, a csúcsváltozat 4,78 millióba kerül






















Te pedig [b]megmondod[/b], hogy egy 102 LE-s kevesebb, mint 1100 kg-os elsősorban városi kisautó alulmotorizált?
Ja, hogy te majd megmondod, hogy mit, hogy kell csinálni.
Rendben. :-DDD
Sok szempontból tényleg maradt, de jó eséllyel az utolsó nem turbós jazzt láthatjuk.
A beltér alakíthatósága tényleg szuper.
Maradt kategóriája legjobbja. Száguldozni ne akarj egy női autóval.
Egy jó 1 literes turbó motor és rendes autó lenne. Így csak egy alul motorizált teknő.
Olyan, mintha fukosima miatt agyf.szt kaptak volna a mérnökök…
Ilyen motor, ilyen beltér…..szomorú