Öt év szünet után nyert újra Raikkönen

Még nem dőlt el az F1-es vb-cím sorsa az USA-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Andalítóan eseménytelen versenyen sikerült győzelmet aratnia Kimi Raikkönennek, aki így megakadályozta, hogy Lewis Hamiltont világbajnokká avassák.


Kimi Raikkönen immár a legeredményesebb finn Formula 1 versenyző, miután már 21 győzelmet számlál. Legutóbb 2013-ban, Ausztráliában állhatott a dobogó tetejére, vagyis 5 évet és 218 napot kellett várni, hogy újra ott lássuk. Mellette a második helyen célbaérkező Max Verstappen is szépen teljesített Austinban. A Red Bull holland pilótája ugyanis a 18. helyről rajtolva küzdötte fel magát az élmezőnybe. Hamilton a harmadik lett, s mivel összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel a negyedik lett, a brit még nem nyerte meg az ötödik vb-címét.
Hirdetés
Ez így elég izgalmasan hangzik, azonban maga a verseny az F1-ben már megszokott unalmas mederben folydogált. A rajt és az első kör persze hozott némi izgalmat, majd az utolsó hét körben újra felizzottak kicsit az események, viszont az eközben eltelt 48 kör alatt vajmi kevés akciót láthattak a nézők a pályán. A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő nem kockáztatott és a finn az élre állt.

Nem úgy Vettel, aki ismét kipördült és megint egy Red Bull gép ellen csatázva. Daniel Ricciardót próbálta megelőzni, aki megőrizte pozícióját, ám néhány körrel később bedöglött alatta a versenyautó és kiszállt a versengésből. Mint említettem, az elkövetkező körökben gumitaktikai csata ugyan folyt, de a képernyőre 5-6 előzésnél (vagy kikerülésnél) több nem került. A 40. körben látott elengedést sem számolnám előzésnek, ugyanis Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve ismét elengedte Hamiltont. Végül az 53 körben bontakozott ki egy látványos csata, amikor Hamilton próbálta megelőzni Verstappent, de nem sikerült neki. A vb egy hét múlva, Mexikóvárosban folytatódik, ahol Hamilton újra megpróbálhatja bebiztosítani az ötödik világbajnoki címét.
Végeredmény, Amerikai Nagydíj, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):
  1. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari)1:34:18.643 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull Racing) 1.281 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.342 mp h.
  4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 18.222 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 24.744 mp h.
  6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:27.210 perc h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:34.994 p h..
  8. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:39.288 p h.
  9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:40.657 p h.
  10. Sergio Perez (mexikói, Racing Point Force India ) 1:41.080 p h.


A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 3 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 346 1. Mercedes 563
2. Vettel 274 2. Ferrari 497
3. Raikkönen 221 3. Red Bull 337
4. Bottas 217 4. Renault 106
5. Verstappen 191 5. Haas 86
6. Ricciardo 146 6. McLaren 58
7. Hülkenberg 61 7. Racing Point Force India 48
8. Magnussen 55 8. Toro Rosso 30
9. Perez 54 9. Sauber 27
10. Ocon 53 10. Williams 7

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.10.22. at 09:57
    Permalink

    Raikkönen: “Most sokkal boldogabb vagyok, mintha második lettem volna.” :-DDD

    Óriási fazon, szinte már hiányzott a Kimi-féle meglehetősen sajátos győzelmi “mámor” 😀

Vélemény, hozzászólás?