csütörtök, március 19, 2026
  • Benzin: 648 Ft
  • Dízel: 703 Ft
KezdőlapÖtödével kevesebb halott az utakon

Ötödével kevesebb halott az utakon

Az év eddig eltelt háromnegyed részében 3 százalékkal apadt a közúti balesetek száma, az általuk okozott halálos sérülések pedig 20 százalékkal estek vissza.




A rendőrség által gyűjtött előzetes - azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő - adatok alapján 2011. január 01. és szeptember 30. között összesen 11818 személysérüléses közúti baleset történt, ez a szám 3,38 százalékkal kevesebb, mint a 2010. azonos időszakában regisztráltak.


A kedvező tendencia a halálos, a súlyos, és a könnyű sérüléses balesetek vonatkozásában egyaránt kimutatható. A csökkenés mértéke a halálos kimenetelű baleseteknél 18,67 százalékos (482-ről 392-re), a súlyos sérülésesnél 7,64 (3729-ről 3444-re), míg a könnyű sérüléses közúti baleseteknél 0,47 százalék(8020-ról 7982-re apadással).


A közúti közlekedésbiztonság terén egyértelműen a balesetben meghalt személyek számának alakulása számít a legfontosabb tényezőnek, a közösségi és a nemzeti közlekedéspolitikai koncepciókban kivétel nélkül ez az első helyen kiemelt értékelési mutató. Kedvező hír, hogy idén szeptember végéig a közúti balesetben meghalt személyek száma a tavalyi 546 főről 434 főre csökkent, mely mértéke ezáltal 20,51 százalékkal apadt.



Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában is kedvező változás tapasztalható, hiszen a tavalyi 1429-el szemben idén szeptemberben 1140 ittas baleset történt (a csökkenés mértéke 20,22 %). Ennek megfelelően az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya 11,68-ról 9,65 százalékra esett vissza.


A közúti balesetek legfőbb okai az elmúlt hónapokban nem változtak. A személyi sérüléssel járó balesetek 26 százalékának a hátterében a gyorshajtás áll (3049 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 2777 baleset (az összes mintegy negyede), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 1909 ütközés történt.


A közúti balesetek túlnyomó részét, mintegy 59 százalékát a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya is a személyautóknak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 százalékának, az autóbusz vezetők pedig az összes baleset 1 százalékának az okozásáért felelősek. Jelentősen nőtt a karambolt okozók körében a kerékpárosok aránya, az év eddigi kilenc hónapban a balesetek 12 százalékában ők voltak a hunyók.


A „motoros” kétkerekűek vezetői - a segédmotor kerékpárosok és a motorkerékpárosok - összesen 1371 balesetet okoztak, gyakorlatilag ugyanannyit, mint a kerékpárosok.


Fontos megjegyezni, hogy a balesetek számának csökkenése elsősorban abból ered, hogy egyre kevesebben tudják megengedni magunknak az autózást. A Magyar Ásványolaj Szövetség információi szerint összességében 2,1 százalékkal kevesebb hajtóanyagot vásároltak az idei első félévben, mint tavaly. A közlekedők száma pedig vélhetően ennél is jelentősebb mértékben csökkent, ugyanis a benzinfogyasztás 10 százalékkal apadt, s a szállítmányozásban fontos gázolaj kereslete maradt lényegében változatlan szinten, már-már hibahatáron belülinek számító, 1,4 százalékos növekedéssel.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek