Parkolási világrekord hátramenetben

Párhuzamos parkolás, 35 cm szabad hely, VW up!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb félelmetes parkolási csúcs született, csak most rükvercben, hogy kicsit még bonyolultabb legyen a manőver.

Nem az első, vélhetően nem is az utolsó Guiness-rekordját érte el Ronny C'Rock, alias Ronny Wechselberger, a német úriember legutóbb a párhuzamos parkolás hátramenetben versenyszámban állított fel szédületes csúcsot. Mondjuk ahhoz képest, hogy egy kínai zsonglőr orral már 15 centinél tart (mindössze ennyi hely maradt, miután befűzte Minijét), ez a mostani 35 cm már-már szánalmasan sok. Vagy nem? Nem. Tessék csak megnézni, mit művel ez a Ronny fiú ismét Volkswagennel, de már nem Polóval, mint régebben, hanem az új, általunk is tesztelt up! volánja mögött. A kézifék (elhelyezése) persze nem gyári, azonban akkor is elképesztő, hogy landol tökéletesen egy 270 fokos piruett végén... A hogy állna ki és mennyit tört, míg sikerült kezdetű kérdéseket hagyjuk, lejátszás indít, száj becsuk, otthon nem próbál.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?