Péntektől drágábban tankolhatunk
Mindkét üzemanyagfajta drágul a hét végén
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bár az üzemanyagárak kivétel nélkül feljebb kerülnek, a benzin és a gázolaj közötti árkülönbség csökken pénteken.
Péntektől a benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni a benzinkutakon
Februárban eddig csak egyetlen alkalommal, a hó első napján, azaz múlt hét pénteken változtak az üzemanyagárak, akkor a benzin és a gázolaj is olcsóbb lett 3 forinttal, most pénteken viszont áremelkedés következik. A benzin és a gázolaj ára is feljebb kerül. A Holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös ára a múlt heti mérsékléssel egyező mértékben, 3 forinttal emelkedik, míg a dízelé csupán 2 forinttal.
A pénteki korrekció eredményeként a benzin és a gázolaj ára közötti különbség 1 forinttal szerényebb lesz, 40 helyett már "csupán" literenkénti 39 forinttal lesz olcsóbb a benzin. Legalábbis átlagár szerint, ami a 95-ös benzin esetén 345, míg a gázolajnál 384 forint lesz a hét utolsó munkanapjától.
Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti jelentős árszórás, aminek eredményeként az árakban akár literenkénti 50 forintos eltérések is adódhatnak a különböző helyek között. Előre tankolnia így csakis annak érdemes, aki péntekig amúgy is járna olcsóbb töltőállomás felé.