Péntektől még olcsóbban tankolhatunk

Összeadódó áresés jön az üzemanyagoknál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pénteken az elmúlt alkalmakkor tapasztaltnál jelentősebb üzemanyagár-csökkenés következik a benzinnél és a gázolajnál is.


Múlt héten és most szerdán is 2, illetve 3 forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára, annyi különbséggel, hogy míg előző héten a benzin, most a gázolaj kapta a jelentősebb ármérséklést. Pénteken pedig a Holtankoljak.hu információi szerint "összeadott", 5-5 forintos mínusz jön mindkét üzemanyagfajta esetén.
A hétvégére így benzint már 392, gázolajt kereken 400 forintos átlagáron tudunk tankolni. Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti jelentős árszórás, így a drágább helyeken, például az autópályák mentén továbbra is adódhatnak akár az egykori, 2012-ben adódott 450 forintos csúcsszintet idéző árak is.
Hirdetés
Továbbra is igaz tehát, hogy többet számít a tankolás helye, mint ideje, de egy 40 literes tankolás esetén annak péntekre vagy az utánra időzítése 200 forintos megtakarítást jelent, annyiból pedig kis ügyességgel le is moshatjuk autónkat egy nagynyomású mosóval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?