Persze, hogy hibrid lesz az új Nissan GT-R

A Nissan GT-R is elektromos mankót kap

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korunk szuperautói egyre-másra gazdagodnak némi villanymotoros kiegészítéssel, így lesz ez a Nissan GT-R esetében is. De majd csak pár év múlva.


Hivatalos forrásból tudni, hogy a következő Nissan GT-R hibrid lesz. Az oly’ divatos és egyben kényszerű lépésről Andy Palmer marketingigazgató beszélt egy interjúban a brit Autocar magazinnak, s elmondta, hogy „valamilyen formában” biztosan kap villanymotoros segítséget a tanulmányként vélhetően 2015-ben bemutatkozó, ám a piacra csak 2017-ben várható újdonság.
Hirdetés
A hibrid hajtásláncra azért van szükség, hogy kisebb legyen a károsanyag-kibocsátás, hogy sikerüljön megfelelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, a szépségtapasz pedig az, hogy az elektromos „mankó” a belsőégésű benzinmotor viszonylagos gyengeségeit is kiküszöbölheti. Magyarán az extra nyomaték jót tesz a görbének, a teljesítményleadásnak – alacsony fordulaton, a „pincéből”.

A legfrissebb, aktuális GT-R csupán egy szerény 3,8 literes, 6 hengeres biturbó motorral bír, ami 550 lóerős, és összkerekesen 2,7 mp alatt katapultál 100 km/órás tempóra. A váltó 6 fokozatú dupla kuplungos, a végsebesség 315 km/óra. A sosem elégedett japánok mindenesetre hamarost leleplezik a GT-R Nismót, és az még izmosabb és még fürgébb lesz módosított rajtautomatikával, tökéletesített aerodinamikával és tömegcsökkentéssel, illetve hát a Williams mérnökeinek szakértelmét is igénybe véve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:49
    Permalink

    OFF: ha már van “Autósvilág hírei” szó eshetne a fiskerről is. Kínai lesz/lett az új tulaj, és majd jön valamikor (talán jövőre) Corvette-motoros Fisker.
    [url]http://www.autoblog.com/2013/10/18/fisker-loan-likely-won-by-hong-kong-tycoon/[/url]
    [url]http://www.autoblog.com/2013/10/21/bob-lutz-vl-automotive-destino-2014/[/url]

  • 2017.10.29. at 20:49
    Permalink

    De észre vettem, sőt az ellenkezőjét sosem állítottam.
    “az Audi sehol sincs hibrid technikában a Toyotához képest a sorozatgyártású autók esetében.”
    Én elkülönítem a nem tud, és a nem akar kifejezéseket. 89′-ben a DUO-ból nem lett széria, mert nem volt rá igény, ’91-ben a 100 DUO II szintén, ’97-ben meg az A4 DUO-ból kellett kb. 100 darab. Amíg a piac inkább a büdös zajos koromdízeleket részesíti előnyben, sz*rnak bele mindenbe. Olyan ez, minthogy az RS4-ből kiírtották a manuális váltót, mondván minek, a vevők többsége (de mindenki) DSG-vel vette eddig is. Vagy a kis turbós motorok is gyönyörűen tükrözik a kis vásárlói rétegek totális pofánsz*rását. Na de ez már messze túl van a témán. 🙂

  • 2017.10.29. at 20:49
    Permalink

    Ha nem vetted volna észre itt nem egyedi verseny autókról, hanem utcai sportkocsikról van szó.
    Egyébként az sosem elítélendő, ha valaki tudja, hogy mikor kihez kell fordulni segítségért. Ezt sokan megszívlelhetnék.
    Mellesleg az Audi sehol sincs hibrid technikában a Toyotához képest a sorozatgyártású autók esetében.
    Az angolok is nagyon a csúcson vannak a hétköznapi autók terén. 🙂

  • 2017.10.29. at 20:49
    Permalink

    “Többiek” alatt kiket értesz? Williams vagy Lotus? [Vagy teljesen másra gondoltál, mondjuk az Audira amelyik a FIA WEC-en vezeti a pontversenyt LMP1-es (hibrid) kategóriában a Toyota előtt? ;)]
    Így könnyű a Nissan-nak hogy az angolokkal elvégezteti a “piszkos” munkát, de még 1 Le Mans-i 24 órást nem mutattak fel, pedig mindig rivalizálni szerettek volna pl. a Porsche-vel, csak hát akkor még nem volt meg az angol barátság. Mind1, majd a hibrid változat is biztos egy angol copy lesz LaFerrari, P1 és 918 mintára (az Emerg-E is onnan jön…).
    Na peace 🙂

  • 2017.10.29. at 20:49
    Permalink

    Igen, jön a Nismo változat.
    “illetve hát a [b]Williams mérnökeinek szakértelmét is igénybe véve[/b].” Erre mondja majd a sok fanatikus hogy mennyire tudnak a japók :D. Olyan ez mint az Infiniti Emerg-E. Kb. egy csavar sincs benne ami japán lenne.

Vélemény, hozzászólás?