Peugeot hibrid magyar kézből – 508 RXH bemutató

Újabb Peugeot hibrid a piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb magyar tervezőt köszönthetünk a nemzetközi autóipari siker csarnokában: tanuljuk meg Bocsi Attila, a Peugeot 508 RXH hibrid szabadidő-autó főtervezőjének nevét.



A Peugeot 508 nem újkeletű autó, szedánként járt már nálunk benzin és dízelmotorral, és a kombira is rátehettük kezünket. A most bemutatott 508 RXH változat a klasszikus négykerék-hajtásúvá tett terepkombi vonalat követi, de a franciák csavartak egyet a dolgon, és kizárólag hibridhajtással, exkluzív kivitelben kínálják a típust. Ezt a HYbrid4 elnevezésű összkerekes, dízel-hibrid hajtásláncot pedig a 3008-asban próbáltuk, és épp most van nálunk teszten a szintén ezt a rendszert dolgoztató Citroën DS5. A több szempontból - kombi, hibrid, szabadidő-autó - is divatos 508 RXH a sorozat rétegmodellje lesz, kalandozó, környezettudatos vásárlók érdeklődését várja. Megjelenését több specifikus felszerelés teszi egyedivé: üvegtető, integrált tetősínek, 18 colos felnik, a négyajtósénál nagyobb, a márka kabalaállatának karmaira utaló három függőleges LED-es menetfényt viselő első lökhárító.
Méretek
Hosszúság (mm) 4823
Szélesség (mm) 2068
Magasság (mm) 1525
Tengelytáv (mm) 2815
Nyomtáv elöl/hátul (mm) 1592/1564
Hasmagasság (mm) 184
Terepszög elöl/hátul () 15,6/19,8
Saját tömeg (kg) 1770
Légellenállási tényező (cw) 0,31

Az 508 RXH-nak azonban nem megjelenése, még csak nem is lendületes, és ezzel egy időben takarékos hajtáslánca a legnagyobb érdekessége, hanem, hogy egy magyar tervező, a 11 éve a Peugeot-nál dolgozó Bocsi Attila munkája. Mint az importőrtől megtudtuk, a dizájnert személyesen Gilles Vidaltól, a Peugeot alig 39 éves főtervezőjétől "kérték kölcsön" pár napra, ő pedig örömmel vállalta a felkérést, hogy jelen legyen legújabb gyermeke hazai premierjén. Már a modellt megelőző 5 by Peugeot tanulmány kidolgozásában is részt vett, az RXH megépítése előtt pedig pályázatot írtak ki a tervezők között, és a főnökök Attila skicceit találták legjobbnak. Talán ennek is köszönhető, hogy a képeken látható felni - legalábbis a magyar piacon - az Attila nevet kapta.

A nemzetközi sikereket elérő magyar formatervezőt gyerekkorában egy Lancia Stratos matchbox indította el a pályán. Meglátta, és bár akkor még nem értette, pontosan miért, de azonnal beleszeretett, lenyűgözték az autó dinamikus formái, vonalai, alakja. Ezután kezébe került az akkoriban sok színes külföldi anyagot közlő Inter Press Magazin, az IPM egyik korai, Áramvonalas álom címmel autógyártóknál dolgozó formatervezőkről szóló cikket tartalmazó száma, és onnantól kezdve megállíthatatlanul rajzolgatta az autókat. 1994-ben 136 pályázó közül nyert teljes ösztöndíjat az 1930-as években Los Angelesben alapított Art Center College of Design európai, svájci iskolájába, majd miután 1996-ban váratlanul bezárták az ottani tagozatot, a suli kaliforniai, pasadenai székhelyén fejezte be tanulmányait.

[kepallobal=397890]Markánsabb, mint a 407-es, melynek Bocsi szerint nagy hibája volt, hogy nem kapott elég jellegzetes hűtőrácsot[/kepallobal]
Az autók és az autózás mindig is érdekelték, már a felsőoktatás megkezdése előtt versenyzett, kategóriájában 6. helyen fejezte be az 1990-es Országos Rali Bajnokságot. Az Art Centerben töltött utolsó éve alatt az Opelnél töltött szakmai gyakorlatot (miután 1992-ben második lett a hazai "Tervezzünk Opelt" dizájn pályázaton), majd diplomája megszerzése után a BMW Designworks USA-nál helyezkedett el. 1998 és 2000 között a svájci Protoscar SA tervezőjeként vállalt munkát, és 2001 óta dolgozik a Peugeot-nál, immár senior designer státuszban. A haszonjármű-tervező osztályon kezdett, 2006-ból a Peugeot Expert frissítése fűződik nevéhez, 2010-ben pedig a 107-es kisautó faceliftjén, valamint az 508-előfutár 5 by Peugeot tanulmányon dolgozott. Senior designerként az 508 RXH után a széria utódján, valamint a 208-as raliváltozatán simítja a vonalakat.
Ennek köszönhetően állandó a pörgés és sok a munka a Peugeot mindössze 20 főt számláló tervezőstúdiójában: a dizájnerek száma még alacsonyabbnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a velük egy házban alkotó, konszerntestvér Citroën autóit 50 fős csapat készíti elő. Újabban a nem autóipari megrendeléseket, hanem a Porsche Designhoz hasonlóan mindenféle formatervezési feladatot vállaló Peugeot Design Labnál is alkot, az új (hivatalos indulás 2012. június 12.) tervezőstúdió munkatársaként egy exkluzív sugárhajtású repülőgép formatervét rajzolhatta meg. Az autógyárakban folyó titkolózásról és titoktartásról árulkodik, hogy csak a termék elkészülte után tudta meg, hogy 508 néven kerül piacra az általuk addig W24 néven fejlesztett és ismert autó.
Hirdetés
Motor
Dízelmotor - lökettérfogat (cm3) 1997
Dízelmotor - teljesítmény (kW/LE/1/perc) 120/163/3850
Dízelmotor - nyomaték (Nm/1/perc) 300/1750
Villanymotor - teljesítmény (kW/LE/1/perc) 27/37/2500
Villanymotor - nyomaték (Nm/1/perc) 200/1290
Sebességváltó MCP/F - 6 fokozatú robotizált

Miután a vezetés kiválasztotta az 508 RXH-ra készített terveit, ő lett a projekt teljes körű felelőse: a csapat irányításán kívül a részletekkel is foglalkozott, a LED-es menetkarmokkal próbálta visszacsempészni ezt, a korábbi Pugokon gyakran feltűnő motívumot. Formatervezést tanuló vagy erre készülő olvasóink számára hasznos információ lehet, hogy a világ többi részéhez képest lemaradt autós kultúrával bíró területeken, mint Kína, vagy Dél-Amerika, tárt karokkal fogadják a tehetséges ifjú dizájnereket.

Párizsból 508 RXH-val érkezett, és robog is tovább családjához, hogy személyesen mutassa meg nekik legifjabb unokájukat.
Menettulajdonságok

Gyorsulás 0-100 km/h (sec) 8,8
Rugalmasság 80-120 km/h (sec) 6,6
Végsebesség (km/h) 213
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 4,1
CO2-kibocsátás (g/km) 107
Üzemanyagtartály térfogata (l) 70

Ami nem csak különleges dízelmotort és hátsó tengelybe integrált villanymotort, valamint a stop-start rendszert működtető önindító-generátort tartalmazó, adott esetben összkerék-hajtást, illetve teljesen emisszió- és zajmentes elektromos haladást biztosító hibrid hajtáslánca miatt tekinthető csábító technikájú modellnek. Mivel ezen kategória vásárlóira úgyis jellemző az anyagi jólét, és az ennek révén diktált magas elvárások, a Peugeot nem fukarkodott az 508 RXH felszereltségével.
Az autó alapárában benne van az intelligens menetstabilizáló és vezetést segítő berendezéseket valamint a sok légzsákot tartalmazó biztonsági csomag, a kétzónás klíma, a tempomat, az első-hátsó parkolóradar, a színes head-up display, a panoráma üvegtető, a navigáció, vagy épp a csomagtérben található poggyászrögzítő sínek. A mindössze egyféle, HYbrid4 hajtáslánccal kapható RXH persze nem tömegmodell, és ezt az előbb felsorolt dolgokat tartalmazó, 11,6 millió forintos alapár is jelzi. Ugyanakkor ezzel nem áll rosszul versenytársaihoz képest, kérdés, hány ember fog ennyi pénzt kiadni egy némi szabadságvágyat és zöld gondolkodást sugalló francia kombiért: a hazai importőr éves szinten 20-30 eladott RXH-val már boldog lenne.

Az utastér kivitele minőségi, a kárpitozás bőr-szövet kombinációjú, a derékmasszírozót, memóriás üléseket és tükröket tartalmazó bőr vagy alcantara csomag felára 470 000 forint. Drágábbá teheti az autót a gyöngyház (170 000 Ft) vagy metál fényezés (115 000 Ft), illetve a féknyergek feketére lakkozása (60 000 Ft), a JBL erősítőt (150 000 Ft) és a motoros csomagtérajtót (160 000 Ft) sem adják ingyen, ahogy a kiegészítő fűtés (200 000), a kulcs nélküli nyitás-indítás (150 000 Ft) és a négyzónás klíma (135 000 Ft) is feláras.

Előbbieken kívül már csak az automata kanyarxenon (300 000 Ft) illetve a komoly gyári riasztórendszer (330 000 Ft, kötelező) nem fértek bele az alapárba, szóval a Peugeot kitett magáért, hogy viszonylag kedvező áron kínálhassa különleges kombiját. Vezetése feltehetően ugyanolyan sima, mint amit a 3008 HYbrid4 mutatott minitesztünk során, reméljük, a nem túl távoli jövőben menet közben, hosszabb távon is kipróbálhatjuk, mit tud a pillanatnyilag legmagyarabb Peugeot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:13
    Permalink

    Csakis a Német autó lehet Presztízs?????Elcsépelt,már már nagyon unalmas!Azt pedig hogy milyen eladási számokat produkál majd ez a csili vili,(csak)Peugeot azt a jövő dönti el.

  • 2017.10.30. at 21:13
    Permalink

    “508 RXH a sorozat rétegmodellje lesz, kalandozó, környezettudatos vásárlók érdeklődését várja”

    Még egy jelző hiányzik ennek a vásárlónak a jellemzéséhez: abszolút tájékozatlan.

    Egy a koromszűrő által közel 0%-os hatásfokkal kiszűrt nanoméretű koromszészecskéket okádó, és emiatt kő keményen rákkeltő dízelmotorral szerelt jármű a tájékozott környezettudatos vásárlóknak legfeljebb a megvetését vívhatja ki.

    De ettől függetlenül is bukás az egész, ilyen áron még a hibrid hajtáslánc nélküli dízelhez képest sem nyújt megfelelő mennyiségű előnyt.

  • 2017.10.30. at 21:13
    Permalink

    “…kérdés, hány ember fog ennyi pénzt kiadni egy némi szabadságvágyat és zöld gondolkodást sugalló francia kombiért…” Véleményem szerint még az a 20 eladott darab is sok éves szinten, de most komolyan ki fog ilyen autót venni? A francia autók általában ilyen kis “csillivillik”, de ki fog ezért több mint 11 milliót kiadni kérem? Aki ebben az árszegmensben vásárol az hamarabb vesz hasonló célra egy alig kisebb A4 allroad-ot. Ennyi pénzért már elvárható az a presztízs amit egy ilyen Peugeot nem fog tudni megadni.

Vélemény, hozzászólás?