Plusz lóerők helyett inkább leáll az új Ferrari motorja

HELE névre hallgat a zöld Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden bizonnyal ez egy hosszú út kezdete, de nincs mese, Maranellóban is vagy beköszönt a környezetbarát szemlélet, vagy idővel eladhatatlanok lesznek a Ferrarik.


Az idén tavasszal, Genfben kiállított 599 HY-KERS tanulmány apropóján már utaltak a Ferrarinál arra, hogy hamarosan meglepetések várhatók Maranellóból, mert hiába a presztízs, az extrém sportosság, a környezetvédelmi szigorításokkal előbb vagy utóbb ők sem tudnak mit kezdeni. Illetve, éppen ez az, hogy kell vele valamit kezdeni, és olyan megoldást, vagy megoldásokat bemutatni, amelyek a Ferrari számára a legcélravezetőbbek. Nos, íme a California HELE, az első lépés a hosszú úton, amely nem kísérlet, nem szemfényvesztés, hanem szalonban megvásárolható, fémtestet öltött valóság. A mozaikszó a High Emotion Low Emissions rövidítése, amely nagyjából arra utal, hogy a leírhatatlan Ferrari érzés megléte mellett ennek a típusnak alacsony a károsanyag-kibocsátása. Köszönhetően a Stop&Start rendszernek és az új vezérlésnek, a HELE városi forgalomban 23 százalékkal kevesebb szén-dioxidot ereget a levegőbe, amely szám szerint 270 g/km. A leállást követően a motor 230 milliszekundum alatt képes újraindulni, így a Ferrari szerint a hasznos berendezés nincs hatással a sportos vezetői stílusra, sőt, a motor plusz 25 Nm forgatónyomatékot tud felszabadítani szükség esetén.

Ha már az autósvilág Párizsra figyel, a Ferrari nem csak zöldben akar tündökölni, ezért bemutatták a California számára az egyedi részlegben megálmodott csomagokat. Ez amolyan „szabad a gazda” játék a pénzköltésbe belejött tulajdonosoknak, klasszikus, régi Ferrarikra jellemző fényezésekkel, 19 és 20 colos felnikkel, merész anyaghasználattal és színekkel, méretre varrt utazótáska készletekkel – a határ a csillagos ég.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?