A szokásos trükköket vetették be az EV9 dizájnerei, hogy sportosabbnak hasson az autó, de mind közül a legfeltűnőbb az orrán található fényjáték. A megszokott fényszórók mellett ugyanis a masina orrának tükörtengelye felé haladva egyre csökkenő számú „L alakú rést vágtak, amelyeken megvilágítást is kapnak. Persze a GT-hez járó 21 colos keréktárcsák sem kevésbé feltűnőek, mögöttük az élénkzöld féknyergekkel.
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Bent ugyancsak az élénkzöld díszítés használatával teremtenek egyedi hangulatot, ám az igazi nagy durranás az 501 szabadjára engedett lóerő. Természetesen ez mind a négy kerékre érkezik, és a két tengelyen elhelyezett villanymotorok dobják össze. Ez egyébként 122 lóerővel több, mint a már eleve nem gyenge GT-Line változat 379 pacija. Így a gyorsulás már 4,3 másodpercre javul, ami elképesztő egy ekkora autótól, hiszen komoly sportgépek is megizzadnak az ilyen 100-as sprintért. Természetesen a fékeket is ehhez hangolták, de az EV9 hasmagassága marad a korábbi, nem ültették a sportos változat elektronikusan vezérelt, adaptív futóművét. Arról azonban nem adtak még ki infót, hogy mekkora lesz így a hatótávolsága, bár nagyon aggódni nem kell hiszen továbbra is 25 perc alatt feltölthető 10%-ról 80%-ra, persze csak a megfelelő teljesítményű töltőt használva.
-Hirdetés -
-Hirdetés -












