Részletfotókon az új, hétüléses Dacia, már a nevét is tudjuk!

Már jövő héten bemutatkozik a Dacia Jogger, a nagycsaládosok következő kedvence

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valószínűleg a listaára is nagyon baráti lesz, de itthon még nagycsaládos támogatás is jár majd mellé, úgy pedig már végképp az eladási listák élére kocoghat a Jogger. Íme minden, amit már tudunk róla.

Egy rövid videóban mutatkozott be a Dacia Jogger, a román-francia cég következő bestsellere. A siker szinte borítékolható, a Sandero ugyanis nemrég Európa legnépszerűbb autójává avanzsált, a nagycsaládosok piaca pedig ráadásul igencsak árérzékeny. Azt, hogy a Müncheni Autószalonra készülnek vele, már eddig is tudtuk, nemrég be is számoltunk róla. Mivel a Lodgy közel 10 éves modell, hatalmas fejlődésre számíthatunk, még akár annál is nagyobbra, mint a Sandero és Logan páros új generációja esetében. További eladásnövelő tényezője lehet a Joggernek, hogy ötszemélyesként is kapható lesz, így ez a modell helyettesíti majd a Logan kombi változatát is, ami az új generációval megszűnt.
Hirdetés
Tovább javítja a várható eladásokat az a tény is, hogy a teaser videóban egy Stepway változatot láthatunk, ami a Dacia nyelvtankönyvében a crossoveresítő jelző, így mondják a románok a körbeműanyagozást és az emelést. Ezzel viszont már nem kettő, hanem három-négy piacot támad a Dacia: a kombit, a megemelt kombit, a hétüléses egyterűt és a Peugeot 5008-szerű "egyterű-SUV keveréket" keresők is olcsón megtalálhatják majd a Jogger személyében a következő új autójukat. A beltérről még nincsenek fotók, de költséghatékonysági okokból szinte biztos, hogy a jelenlegi Sandero/Logan páros műszerfala költözik bele, amivel nem jár rosszul a modell, egész hangulatos belteret sikerült ugyanis rajzolniuk a románoknak. Ha nem is pontosan ez lesz, akkor is valami hasonlóra érdemes számítani, a stílusirány ugyanis adott. Ami a legfontosabb ismeretlen tényező, hogy milyen motorokkal kerül majd forgalomba a Jogger, a jelenlegi Sandero és Logan ugyanis csak háromhengeres erőforrásokkal érhető el, pedig a Renault csoport 1,33 literes TCe motorja tenné közel tökéletessé őket. Sajnos a sportos Sanderót keresőknek nem lesz vigasz, ha a hétülésesbe végre belekerül a négyhengeres, de ettől még valószínűleg így lesz, hiszen a megnövekedett terhelhetőséghez erősebb motorok is kellenek majd, s az 1,33-as motor a
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?