Rosberg nullázott, Hamilton nyert, s az élre állt

F1 Szingapúr: Vergne is fény volt az éjszakában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fordult a Forma-1-es kocka, szingapúri sikerével Hamilton átvette a vezetést a másik mercis bajnokaspiránstól, a nullázó Rosbergtől.


A helyi idő szerint késő esti, villanyfényes, 2008 óta megrendezett, tehát csupán hetedik Szingapúri Nagydíjjal a Marina Bay-i rengeteg (23) kanyaros, fékgyilkosnak számító utcai pályán folytatódott az F1-világbajnokság. A 19 versenyből álló idei szezon 14. futamaként. Szombaton a pole pozíció nagy adok-kapok végén Hamiltoné lett alig 7 ezreddel mercedeses csapattársa, Rosberg előtt, míg a második sort az alig lemaradó Red Bull csípte meg Ricciardo, Vettel sorrendben. Mögöttük a Top 10-ben még Alonso (Ferrari), Massa (Williams), az időmérő hajrájában az autója által cserbenhagyott Räikkönen (Ferrari), Bottas (Williams), Magnussen (McLaren) és Kvjat (Toro-Rosso) zárt.
Hirdetés


Vasárnap – melegben, szárazon - Rosberg képtelen volt elstartolni, a rajtrácson ragadt, s csak a bokszutcából eredhetett a mezőny után, Kobajasi meg a felvezető körön félreállt, kigyulladt a Caterham… Rosberg balszerencséje okán Hamilton óriási lehetőséget kapott, hogy Monzát követően megint, ráadásul alaposan csökkentse 22 pontos hátrányát, ennek megfelelően kilőtt, miként Alonso is, aki a bukótérbe csúszva mindkét Red Bullt faképnél hagyta. Vettelt mondjuk visszaengedte maga elé, nehogy megbüntessék a pályaelhagyás miatt, a legutóbbi három szingapúri meccs legjobbja, a négyszeres címvédő világbajnok Vettel különben meg ugye verte Ricciardót az indulásnál.

Hamiltonnal csak Vettel bírta tartani a lépést (egy darabig), a „túlvégen” Rosberg kocsija meg kb. vészprogramon működgetett, hogy az éllovas, az ex-éllovas aztán a 15. körben fel is adja a kilátástalan küzdelmet a beteg elektronikával – Rosberg nullázott! Hamilton meg kocsizgatott lazán. Bezzeg féltávnál jött a szokásos szingapúri kalamajka, s a Safety Car - Pérez csatázott Sutillal, Pérez autójáról letört a vezetőszárny, s a törmelék eltakarítása végett vagy 7 körön át vonatoztak a srácok az SLS árnyékában. Majd arról szólt a verseny, kinek hogy bírja, bírja-e az abroncsa (a Pirelli a két leglágyabb keveréket vitte), s az eltérő gumitaktikákról. A háromszor cserélő Hamilton egy pillanat, azaz egy kör erejéig az 53-54. körben át is kellett adja az első helyet a két garnitúrával kockáztató Vettelnek, de a friss gumin utána pikk-pakk visszaelőzött, s győzött, idén már hetedszer, pályafutása során pedig már 29. ízben. Hogy ezzel a 25 ponttal és Rosberg betlijével átvegye az összetettbeli vezetést!

A Szingapúri GP végeredménye (Marina Bay, 5065 m, 60 kör, 303,763 km)
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2:00:04.795 ó
  2. Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault) + 13.534 mp
  3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) + 14.273
  4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) + 15.389
  5. Felipe Massa (brazil, Williams-Mercedes) + 42.161
  6. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) + 56.801
  7. Sergio Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) + 59.038
  8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) + 1:00.641 p
  9. Nico Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 1:01.661
  10. Kevin Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) + 1:02.230
  11. Valtteri Bottas (finn, Williams-Mercedes) + 1:05.065
  12. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) + 1:06.915
  13. Romain Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 1:08.029
  14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) + 1:12.008
  15. Marcus Ericsson (svéd, Caterham-Renault) + 1:34.188
  16. Jules Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) + 1:34.543
  17. Max Chilton (brit, Marussia-Ferrari) + 1 kör


Kiesett
  1. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes) 54. kör
  2. Adrian Sutil (német, Sauber-Ferrari) 40.
  3. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 19.
  4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 15.
  5. Kobajasi Kamui (japán, Caterham-Renault) 0


Leggyorsabb kör
  1. Hamilton 1:50.417 p, 39. kör



Egyébként ezen a futamon debütált az az új rendelkezés, hogy a pilóták már nem kaphattak folyvást olyan rádiós utasításokat, amikkel a mérnökeik túlságosan is sokat segíthettek volna nekik. Az eredetileg kiírt 61 körre meg nem jutott elég idő, a kétórás limit 60 körösre korlátozta a viadalt. Ahol Vettel idei legjobbjaként második lett, csöppet tán elégtételt vett - a harmadik - Ricciardón. De nem Vettel volt még a milliárd reflektorból világítókon túl a fény az éjszakában, hanem az a Vergne, aki állást, ülést keres 2015-re, s akkorát autózott, mint tán még sosem. Kapott nem is egy, de kettő db 5 mp-es büntetést pályaelhagyásért, s ettől is hajtva a végén kb. mindenkit megelőzött, aki csak a közelében volt, s a 12. kockából a hatodik helyre felkapaszkodva annyi előnyt gyűjtött, hogy bár a második ötöst még hozzáadták az idejéhez, maradhatott hatodik! Péreznek sem volt rossz versenye, ő a 15. helyről indulva lett hetedik. Bottas viszont totál kopott gumikon öt helyet bukott az utolsó körben, s pontot sem szerzett. Az összetettben így Alonso és Vettel is átugrotta. A Force India meg a McLarent előzte ki. Folytatás két hét múlva Japánban.
A pontverseny állása
EgyéniPontCsapatPont
1.Hamilton241Mercedes479
2.Rosberg238Red Bull-Renault305
3.Ricciardo181Williams-Mercedes187
4.Alonso133Ferrari178
5.Vettel124Force India-Mercedes117
6.Bottas122McLaren-Mercedes111
7.Button72Toro Rosso-Renault27
8.Hülkenberg72Lotus-Renault8
9.Massa65Marussia-Ferrari2
10.Räikkönen45
11.Pérez45
12.Magnussen39
13.Vergne19
14.Grosjean8
15.Kvjat8
16.Bianchi2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?