Sanszos a benzinár emelése

Ismét esélyes az üzemanyag-drágulás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miként a múlt héten, most is emelkedett a kőolaj ára, ráadásul a forint is gyengült a dollárhoz képest. Aligha kerülhető el a hazai üzemanyagár-emelés.

Miként arról pont egy hete írtunk, múlt héten a benzin forintban mért áremelkedése 2,6, a gázolajé 1,9 százaléknyit tett ki. A portfolio.hu elemzői már akkor is a hazai kutak áremelését valószínűsítették, ám a héten végül nem változtak a hazai árak.
E héten azonban még drasztikusabb mértékben nőtt a benzin és a gázolaj nemzetközi jegyzési ára, valamint hajszálnyit a forint, dollárhoz mért árfolyamának gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy e héten a múlt héten növekedett szinthez képest is 4,9 százalékos benzin- és 2,9 százalékos gázolajár növekedés látható a világpiacon a portfolio.hu adatai szerint. Ezt vélhetően már a hazai vásárlók felé is közvetíteni fogja a Mol Nyrt, azaz a jövő hét közepén minden bizonnyal emelkedni fognak a hazai üzemanyagárak. A kiskereskedelmi árak növekedése várhatóan százalékos mértékben a tőzsdeiek alatt marad, azaz a 3-5 forintos literenkénti többletre lehet számítani jövő hét közepétől. Aki olcsó kút mellett halad el, annak tehát érdemes tankolnia, ám ha ilyen csak szerda után esne útba, ráér akkor is: az egyes töltőállomások közötti, akár 15-20 forintos árkülönbség ugyanis jelentősebb lesz, mint a drágulás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?