Sávtakarító funkció a Lexustól

A német prémiummárkákat előzve hoz gyári sávtakarítót a Lexus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Forradalmian új önvezető funkciót fejlesztett ki a Lexus: hamarosan érkezik a sávtakarító funkció.


Április elejétől minden Lexus extralistáján megjelenik Lexus Lane Valet névre hallgató sávtakarító funkció. A Lexus ugyanis élen kíván járni a járművek közti (V2V) kommunikáció terén, ezzel is segítve az önvezető autók technológiájának rohamléptékű fejlődését. A japán luxusautó-gyártó pénteken jelentette be újdonságát. A Sávtakarító-rendszer azzal javítja a forgalom áramlását, hogy az autópálya belső sávjában lassan haladó járműveket kitereli a külső sávba, ezáltal biztonságosabbá és élvezetesebbé teszi az autózást a többiek számára. A 802.11p V2V vezeték nélküli adatátviteli protokoll szerint működő, radarral és sávfigyelő technológiával kiegészített rendszer lehetővé teszi, hogy a Lexusok vezetői biztonságosan a külső sávba terelhessék a lassabb járműveket, hogy felszabaduljon előttük az út. Bár ilyen funkciót elsőként a német prémiumgyártóktól vártunk volna, úgy néz ki, az 1989-ben megjelent, tehát mindnél fiatalabb Lexus megelőzte őket.
Ha üres az előttünk lassabban haladó autó melletti terület, a sávtakarító automatikusan tereli ki azt a szélső sávba Ha üres az előttünk lassabban haladó autó melletti terület, a sávtakarító automatikusan tereli ki azt a szélső sávba
A félautomata sávfelszabadító technológia révén egy lépéssel közelebb került az a nap, amikor a járművek már nemcsak reagálnak a közlekedési helyzetekre, hanem alakítják is azokat, biztonságosabbá téve az autópályákat, takarékosabbá téve a járműveket, és jobbá téve a többi autóst. A vadonatúj, forradalmi Sávtakarító funkció a műszerfalon elhelyezett gomb megnyomásával aktiválódik. A Lexus radar- és kamerarendszerei felmérik, hogy biztonságos-e az útszakasz, miközben a V2V technológia kommunikálni kezd a rossz sávban haladó autós járművével. Ha a kapcsolat létrejött, a Sávtakarító körültekintő, de azonnali sávváltásra ösztönzi a másik járművet. Mihelyt felszabadul a lassú sofőr melletti külső sáv, az autója jobb oldali irányjelzője működésbe lép, és a jármű a Sávtakarító irányításával átsorol a másik sávba, utat adva a gyorsabban közlekedőknek.
Hirdetés

„A Sávtakarítót a Lexus legjobb mérnökei fejlesztették ki, megértve forgalom akadálytalan áramlásának fontosságát” – fogalmaz Brian Bolain, a Lexus termék- és ügyfélmarketing részlegének ügyvezetője. „Ha fékezés nélkül, egyenletes sebességgel autózhatunk, akkor csökken az üzemanyag-fogyasztás és a vezetőt érő stressz. Mi így próbáljuk mindenki számára biztosítani a lehető legkellemesebb vezetési élményt.” Bravó Lexus, kiválóan készültek bolondok napjára!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    Helló Bezzenev!

    Na, akkor nézzük, hogyan is fogalmaz a KRESZ!
    “A párhuzamos közlekedés forgalmi rendje:
    Lakott területen ha az úttest menetirány szerinti jobb oldalán két forgalmi sáv van, a külső forgalmi sávot bárki igénybe veheti a folyamatos haladás céljából. A 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral, távolsági illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a belső forgalmi sávban folyamatosan is lehet haladni, feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. A többi jármű csak balra bekanyarodás és előzés céljából veheti igénybe a belső forgalmi sávot”.

    Bocs, de a fentiek szerint kicsit félreértelmezted a KRESZ-t (de azért nem írok 9db hangulatjelet). Csak azt nem tudom, hogy mit jelent az, hogy “gyorsabban haladó”? Tehát ha én a belső sávban 50-el megyek, akkor kötelező elengednem egy 70-80-al mögöttem érkező autóst? Akkor is, ha azon az útszakaszon 50 a megengedett legnagyobb sebesség?

    Mi erről a véleményed KRESZ-szakértő? Ja igen, és meghatároznád a “dugó” és a “szellős út” fogalmát?

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    Egy társadalmi problémát nem fog egy műszaki fejlesztés megszüntetni. Még április 1-én sem.
    A belső sávot én most is arra használnám, hogy gyorsan haladjak, de sokan mások most is rendszeresen akadályoznak ebben, és nem azért, mert a közlekedési helyzet miatt kénytelenek, hanem mert ilyen a közlekedési morál. Amíg az autók többségében egy (magyar) ember fogja a kormányt, ez így marad. A Lexus fejlesztése ebben az országban teljesen életszerűtlen és használhatatlan. (Egyébként kíváncsi lennék, hogy melyikben nem az.)
    Az előttem elhangzottakhoz annyit, hogy az autósok többsége már GPS-szel rendelkezik a telefonján, egyre több autóban ez szériafelszerelés, ezért az autók egy tekintélyes része már most is tudja, hogy autópályán van-e vagy nem. Hogy a gazdája tudja-e, az csak rajta múlik…

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    :D:D:D:D:D:D:D:D:D ezt jól be cumiztad, finoman fogalmazva. Egyébként mit szeretnél a párhuzamos közlekedéssel mondani? ha nincs dugó, akkor a KRESZ szerint a belsőt csak előzésre és kanyarodásra lehet használni (előzést minél hamarabb be kell fejezni ugye, csak mondom). Ha ezen kívül ott bóklászol és mögéd ér valaki gyorsabb, akkor azt NEM AKADÁLYZOTATHATOD egész egyszerűen. le van írva a kreszben.
    abba most nem mennék bele, hogy ez most mennyire logikus vagy mennyire nem logikus, ha nincs dugó és szellős az út akkor szerintem teljesen logikus, hogy ha jön mögötted valaki akkor elengedd, mert, ha nem egyébként akkor szabálytalan vagy. ha van a mögötted lévőben autóban kamera, akkor feljelenthet, teljesen jogosan. szóval, nem csak a rohadék “gyorshajtók” léteznek igen, hanem a frusztrált-tükrötnemfigyelő-jobbratartást lesz@ró önkéntesrendőrök is, nekik is járhatna végre a 30 ezres csekkecske.

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    És mi van akkor ha egy japán belpiacos Lekszusszal hajtok az emmötösön? Akkor a leállósávot üríti ki teljesen? De hát az most is üres! nem is érem miért csak én használom…

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    Elnézést a naiv kérdésért, de mit jelent az konkrétan, hogy az autópálya belső sávjában “lassan” haladni? Honnan tudja a rendszer, hogy autópályán van, és nem egy kétsávos városi úton, ahol ugye a párhuzamos közlekedés érvényesül?
    Jogilag ez így rendben van? Nekem nagyon nem szimpatikus ez a “forradalmi” találmány. A megkülönböztető jelzést használó rendőrségen kívül ki kényszeríthet akaratán kívül mást sávváltásra, még ha szabálytalanul halad is a belső sávban? Kiváló adok-kapok szituáció generálására alkalmas találmány! Kigyúrt-kopasz-tetkós vezetők és műszempillás-öngyilkoscipős- szőke terepjárós cicák kedvenc tétele lesz. Egyébként van nekem is egy fantasztikus ötletem a zöld lámpánál szundikálók számára: ha az én autóm érzékeli, hogy a lámpa zöldre váltott, de az előttem álló autó 0.00000000001 mp-n belül nem mozdul, a renitens autós fejtámlájából kipattan egy kalapács, és jól fejbe vágja. Na?!

Vélemény, hozzászólás?