Sorsukra hagyták a Kiákat ebben az elfeledett márkakereskedésben

Vannak olyan autók, amit még az emelőről sem volt idő levenni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kísértet- és vandáljárta hellyé változott az a német kereskedés, ahonnan olyan gyorsan szívódtak fel a dolgozók, hogy még az ebéd is a hűtőben maradt.

Időről-időre felbukkannak a neten bezárt autókereskedésekről készült felvételek, amik önmagukban még nem lennének túlságosan érdekesek, viszont nem egy esetben az autókat is ottfelejtik. Korábban már beszámoltunk magukra hagyott Saabokról, lelakatolt Volkswagenekről vagy gondosan őrizgetett Fordokról, ezúttal egy Kia szalonra bukkantak Németországban. Az épület sajnos nem csak a Forgotten Buildings csapatának szúrt szemet, hanem a fosztogatók és vandálok is rendszeresen látogatták az épületet. A szalon valamikor a kétezres évek elején zárhatott be, erről tanúskodik a nulla kilométeres első generációs Kia Carnival, amelynek gyártása 2005-ben állt le. A típus maga nem igazán értékes, az új állapota viszont különlegessé teszi, a családi járgányt mindenképp érdemes lenne megmenteni. Mellette egy kerekét vesztett, erősen megrongált Passat Variant áll, ennek érdekessége, hogy 2,5 literes V6-os dízellel szerelték.
Hirdetés
A telep legfiatalabbja egy Kia Ceed, mellette a magasban pedig egy Rio pihen, még abból a korszakból, amikor kombikét is készült. Szintén a magasban várja sorsa jobbra fordulását egy Nissan Almera, a japán kompaktról a kipufogót is letépték. Az udvaron sem szívderítő a helyzet, itt a Kia Clarus teljesen választéka áll, egy szedán és egy rozsdás kombi árválkodik, sajnos ezek az autók már annyira értéktelenné váltak, hogy vélhetően senki sem fog bajlódni a feltámasztásukkal.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?