Sportos Mazdák: variációk négy témára

Különleges kocsikat vonultat fel a Mazda a SEMA tuning show-n

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Las Vegas-i SEMA (Specialty Equipment Market Association) kiállításon a Mazda négy igazán sportos és egyedi modellel lepte meg rajongóit.


A SEMA tungin show alkalmával a hármas és a hatos szériákat tették egyedivé a Mazda amerikai üzletágának dizájnerei és mérnökei. Mindkét népszerű Mazda modell esztétikai és teljesítményfokozó kúrán esett át, mindkettőből két-két variáció is készült. Két Mazda, a 3-as és a 6-os Club Sport csomagot kapott, amely a fehér, a szürke, a fekete és a vörös színek sportos hatását kombinálja.
Hirdetés
A Club Sport 6-os kompozit szürke fényezését fényes fekete tető emeli ki, a kocsi motorterében 2,2 literes, tiszta üzemű Skyaktiv-D dízemotor dolgozik, az a dízelmotor, amely Amerikában jövő évtől lesz kapható. A kiállított tanulmányautó európai specifikációjú motorja 175 lóerős (percenkénti 4500-as fordulatszámon), legnagyobb nyomatéka 420 newtonméter (percenkénti 2000-es fordulattól). Ezzel a motorral ért el szép sikereket (kilencszer szakította elsőként át a célvonalat) a Mazda a Grand-Am Rolex GX Series autóversenyen. A Club Sport modellek aerodinamikai csomagja első, hátsó és oldalsó diffúzorokat tartalmaz, ezekhez hasonlóan a hátsó szárny is fekete fényezésben pompázik. A Club Sport 6 fekete, tízküllős, húszhüvelykes Rays 57 Motorsport G07FXX felniken és 245/35 R20-as Yokohama S.drive gumikon feszít. A felfüggesztés a H&R munkája, a kettős, hatdugattyús 380x32 milliméteres fékeket a Brembo szállította. A kocsi fenekét Racing Beat kipufogó hangsúlyozza ki.
Az ötajtós Club Sport 3 Concept sokban hasonlít a hatos testvéréhez, igaz itt a fehér a domináns szín. Az aerodinamikai csomag egy az egyben kapható lesz jövőre felárért az összes Mazda 3-as variánshoz az egész világon (ennek árát most még nem közölte a japán gyártó amerikai részlege). A motortérben 2,5 literes Skyactiv benzinmotor lapul, 20 százalékkal rövidített kapcsolási utakat járó hatsebességes sebességváltóját a CX-5 szabadidő-autó kölcsönözte. A nyomaték biztonságos elosztásáról Wavetrac részlegesen önzáró differenciálmű gondoskodik, a spirálrugóval egybeépített lengéscsillapítókat a Cusco, a kipufogórendszert a Racing Beat, a hatdugattyús fékekeket a Brembo, a felniket a Rays, a 235/35 R19-es gumikat a Bridgestone szállította. Utasterét vörös színű bőr uralja, néhol fekete bőr betétek oldják az egyhangúságot.
A Vector 3 Concept négyajtós hármas tanulmány, különleges, a két oldalon szimmetrikus és formabontó fényezéssel, s nyilván annak hangsúlyozásával, hogy a Mazda3 Sedan is nézhet ki dögösen. A 19 hüvelykes kereket a Rays készítette, a 225/40 R19-es gumik Yokohamák, a rugókat a H&R, a fékeket a Brembo szállította. A négydugattyús féktárcsák 365x29 milliméteresek.
A Ceramic 6 Concept az előző modellhez hasonlóan szimmetrikus vonalai megmerevítik, szoborszerűvé formázzák a hatos Mazda szépségét, de a Vector 3-mal ellentétben a dizájn és a divat ellenében a sportos génekre helyezi a hangsúlyt. A Rays Volk Racing Original G25 tízküllős, húszhüvelykes felniket ezüstszínűre fényezték, a H&R rugók, a Racing Beat kipufogó és a hatdugattyús Brembo fékek versenyautós jellemzőket adnak. A beltérben inkább a luxus és az európai divatházak finom érzékisége dominál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?