Hirdetés

Superfast, az eddigi leggyorsabb Ferrari

800 lóerős a legújabb Ferrari, még a LaFerrarinál is gyorsabb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elnevezésekkel nem foglalkoznak túl sokat a Ferrarinál mostanában, legújabb modelljük egyszerűen a Superfast nevet kapta. Igaz, lényegében mindent elmond róla.

Fellelhető benne az F12 Berlinetta, de az új részletek miatt teljesen más a megjelenése. Elöl aktív légterelők vezetik el a menentszelet, orrában V12-es szívó motor feszít

Újabb Ferrari modell érkezett, a legutóbbi J50-nel ellentétben viszont a 812 Superfast globális modell lesz. Hogy miért egyszerűen Superfast? Talán nem kell sokat magyarázni, röviden, gyorsabb, mint a csúcs LaFerrari, ami egy kicsit meg is kérdőjelezi a hibrid szupersportkocsi létjogosultságát. A 812 Superfast valójában más ligában játszik, alapja az F12 Berlinetta, vagy mondhatnánk az F12tdf-et is, mivel még a különleges kiadásnál is erősebb. Motorját 6,3 literről 6,5-re növelték, természetesen V12-es és semmiféle segítsége nincs a légzéshez. A szívó V12-ből 800 lóerőt préseltek ki, ami a tdf-nél 20-szal több és 8500-as fordulatnál tör elő, de nyomatéka is pusztító, 718 Nm-t teljesít 7000/perc fordulaton.

6,5 literes motorja 800 lóerőt teljesít, természetesen automataváltón keresztül jut a kerekekhez

Hirdetés

A lényeg a számokban rejlik, míg a LaFerrari 3,0 másodperc alatt ér százra, addig a 812 Superfast adata 2,9 – ezt igazából az új Nissan GT-R is tudja megfelelő körülmények között. Ezzel a valaha volt leggyorsabb utcai Ferrariként lép a piacra, de természetesen nem csak a technika más. A karosszéria csak nyomokban emlékeztet a Berlinettára, egyedi az orr, a far viszont már ismerős lehet a GTC4 Lussóról. Elöl aktív légterelők segítik a levegő megfelelő áramlását, valamint teljesen LED-es fényszórókkal világít, amiből hátra négyet kapott, hogy a Berlinettától könnyen meg lehessen különböztetni. Ezek mellett a Superfast elektromos rásegítésű kormányzást és hétfokozatú duplakuplungos automataváltót kapott, nem is lesz több kézi váltós Ferrari. A Ferrarinál Virtual Short Wheelbase-nek, vagyis imitált rövid tengelytávnak nevezett összkerékkormányzást is megkapta, ennek korábbi verziója már a tdf-be is bekerült.

2,9 másodperces 100 km/h-ra gyorsulásával még a LaFerrarinál is gyorsabb, élőben a Genfi Autószalonon lesz látható

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    Végre valamiben egyet értünk! 🙂
    A második felében a mondandódnak le is írod a jelenséget:
    Egy sportautó nem a harmóniáról szól, ott már sok mindent fel kell adni, néhány dologért. Egy célszerszám, ahogy mondod.
    Utcai autónál pedig még sok egyéb más is hozzá tartozik, fogyi, fenntartás, szervízigény, pénztárca vastagság, arc- és mellény mérete is.
    Amúgy az Aston is most csinált egy “nagyon” hasonló szívó V12-es suppersportautót. Reneszánsz van? 🙂

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    Ezzel a második mondatoddal nagyon egyet értek. Nekem nem jön be az ilyen motorkarakterisztika, és tényleg a dízelek teljesítményleadása a legszimpatikusabb.

    Történetesen nekem épp egy olyan menetem volt (vagy 10 éve, mondjuk), hogy először egy F430-as menet majd közvetlen utána egy 911 Turbo rá egy hétre meg egy 3.0 TDI (akkor volt új a CR-motor). És hogy őszinte legyek az F430 volt a legkevésbé harmonikus, autónak a legalkalmatlanabb. Egy sajátosan kitenyésztett célszerszám, az autó funkció sokadlagos cél volt.

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    Ez a motor a régi suli iskola példája.
    Van akinek benzin, van akinek gázolaj csorog az ereiben, van akinek elektron. Stb,stb.
    😉
    Na meg van akinek bizonyítási vágya van.

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    Én viszont épp nem rajongok az ilyen pörgetős motorokért, a Ferrari motorja semmivel nem jobb mint a turbósok, ugyanúgy “ugrik” egyet csak nem 2000 fordnál hanem 4000-nél.

    Persze a Tesla jobban gyorsul 100-ra, és még felette is jól tartja magát, csak 2-3 gyorsulás után megáll a tudomány (meg az akksi).
    De 100-zal menni nem “gyors”, pláne nem szupergyors. Ez a kocsi pedig 200 felett is elemében van…

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    Nos ige, csak egy Tádéi fele fordulatnál nem pörög többet, illetve de csak minek.
    Megint megtaláltad minél tudsz nagyobbat mondani. 🙂
    A4 papír mérete meg van már?

  • 2017.10.27. at 21:28
    Permalink

    na most 1 tizeddel gyorsabb, ha kevesebb benzin van benne, tehát könnyebb 😀 most ez miért lett superfast? egy model s bármikor elveri…igaz, csak 100-ig, de akkor is. Superfast az lenne, ha mondjuk 1 seccel gyorsabb lenne a laferrarinál, na az superfast 😀 persze a 3 sec is nagyon gyors már, de mára nem számít kuriózumnak.
    A 700nm- 7000-es fordulaton nem egy nagy csoda ma már…sok dízel ezt és még többet fele fordulaton tudja :D:D

Vélemény, hozzászólás?