Széles vigyorral érkezett az új Jetta
A Volkswagen népszerű szedánja újjászületett. Itt a legújabb Jetta!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Összesen 16 milliót adott el a Volkswagen a Jettából világszerte, és ebből 3,2 millót csak Amerikában, így érthető, miért épp itt mutatták be az új modellt, ami egészen friss arcot és belsőt mutat.
Kicsit Passat, kicsit Arteon, mindenképp izgalmasabb, mint elődje. Az új Jetta is bemutatkozott Detroitban
Hetedik generációjába ért a Jetta, a Volkswagen sikeres szedánjának új modellje Amerikában mutatkozott be, hiszen rendkívül népszerű modell az Államokban, pályafutása alatt 3,2 milliót adtak el belőle, csak ott. A Detroiti Autószalonon széles vigyorral az arcán érkezett, még az Arteontól is eltérő bájvigyorral, amit a szélesre húzott hűtőrácsnak köszönhet. Elegáns négyajtós forma, bár a gyáriak szerint már az új Jetta is kupés vonalakat mutat, valójában semmi kupésság nincs benne, egyszerűen szép elnyújtott lépcsőshátú.
Elegáns szedán vonalak, az éles övvonal kis izgalmat is visz a megjelenésébe
Az új Jetta hosszabb, szélesebb és magasabb elődjénél, így ez minden idők legnagyobb Jettája. Az első túlnyúlás rövidebb lett, a hátsó viszont hosszabb, ezzel is valamivel komolyabb autó hatását kelti távolról, valójában ez a változás a csomagtérnek tett jót, amit bár nem részleteztek, de tágasabb lett elődjénél. Valamivel hosszabb a hátsó lábtér is, de a legnagyobb érdekesség a formákban mutatkozik, Volkswagenekhez mérten izgalmas lett a beltér. Megérkeztek az éles vonalak, a csúcsos idomok és a szépen a műszerfalba simuló üveglapos multimédiás kijelző. A formák játékát a változtatható színű hangulatvilágítás teszi teljessé.
Élesedtek a vonalak bent is, a műszeregység és a multimédiás kijelző látszólag egy felületre került, a beltér hangulatáról pedig változtatható színű világítás gondoskodik
Az MQB padlólemezre épülő új Jetta ütőkártyája persze a temérdek vezetéstámogató asszisztens. Veszély esetén magától fékez, figyelmeztet a ráfutásos balesetre, sávot tart, távolságot az előttünk haladótól és mindezt képes össze is hangolni, vagyis a dugóban araszolást is megoldja magától. Az új Jetta első körben a jól ismert 1,4 TSI-vel mutatkozik be az amerikai piacon 147 lóerővel, 6-os kézi, vagy 6 helyett már 8 fokozatú DSG-vel. Vélhetően érkezik egy sportosabb GLI felszereltségű változat is. Az európai modell motorkínálatát nagy valószínűséggel megsaccolhatjuk a Golf 7 kínálatából.
Az új Jetta egyelőre csak az amerikai piacon mutatkozott be, 1,4 literes TSI motorral és 6-os kézi, vagy 8-as automata váltóval