Szenzoros cipőkkel segítené a vakok mozgását a Honda

Az önvezető autók majd a vakok közlekedését is segíthetik, a Honda azonban cipőt is készített nekik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyik legnagyobb kincsünk a látásunk, ezt akkor érzékeljük igazán, ha épp megfosztanak tőle, a Honda ezért most azoknak segít, akik látás nélkül kell éljenek.

Nem csak a gyerekek, sokszor még a felnőttek is félnek a sötétben, pláne rémisztő, ha vezetés közben nem látunk, például mert olyan égszakadás ér minket az autópályán. Ugyanakkor az autók újabbnál újabb szenzorokat kapnak, a jövő önvezető autóit ezek a tényezők sokkal kevésbé fogják zavarni, mint minket, akik jó esetben két szemünkkel nézzük az utat. Legalábbis jó esetben, de tudjuk, az emberi szem igen sérülékeny, többen szemüvegben, ilyen-olyan látásproblémákkal vagyunk kénytelenek vezetni, s bizony jól jönnek a mind modernebb sofőrsegédek. Szerencsére a Hondánál is volt olyan fejlesztő, akiben felmerült a kérdés, ha már ilyen remek szenzoraik vannak, azokkal miért nem segítik már ma a vakokat és gyengénlátókat.
Hirdetés
Mindez kevéssé meglepő, hiszen a Honda kutatásra és fejlesztésre szakosodott leányvállalata 2017-ben indította el IGNITION-programját, hogy támogassa a kollégái által megálmodott újítások piaci bevezetését. Ezek közül több olyan is van, ami gyorsabban teremthet értéket az emberiségnek, ha startup-cégen keresztül valósul meg, ezért 2020 óta a „vállalkozásindításban” is támogatást nyújt az IGNITION, azon túlmenően persze, hogy Honda-berkeken belül is segíti a találmányok piaci bevezetését. Az első cég, ami az IGNITION-nek köszönhetően létrejött, a látássérültek tájékozódását segítő Ashirase, Inc., ami cipőivel új korszakot hozhat a látássérültek életébe. Megoldásukat gond nélkül nevezhetjük okoscipőnek, hiszen valóban egy okostelefonnal összekapcsolva kell használni őket. A telefonon az úti cél állítandó be, az nyilván kiszámolja és meghatározza a pontos útvonalat, majd a cipő segíti tulajdonosát a megfelelő irány megtalálásában. Az innováció működésének lényege, hogy a talp azon része vibrál, amerre a cipő viselőjének mennie kell, azaz elöl, hátul, valamint jobb és bal oldalon. Idővel a jelek érzékelése teljesen ösztönössé válik, tehát a felhasználónak nem szükséges mindig a cipő utasításaira összpontosítania, a folyamatos koncentrálás helyett békésen és biztonságosan sétálhat. Hogy érzékeljük, milyen jelentőségű újítást hozhat az Ashirase cipője, jó tudni, hogy egy 2007-es felmérés szerint Japánban megközelítőleg 1,64 millió ember vak vagy gyengénlátó, ez a szám 2030-ra akár a kétmilliót is elérheti.
Hirdetés
A folyamatosan változó környezet miatt a látássérültek gyakorta vannak veszélyben, mikor egyedül sétálnak, és természetesen minden érzékszervüket használniuk kell, hogy megfelelő mennyiségű információt gyűjtsenek a pontos tájékozódáshoz, ne tévedjenek el, illetve kerüljenek kockázatos helyzetbe. A fejlesztést számos látássérült segítette, akik többek között az alábbi problémákat említették: „Szomorú vagyok, ha azokra az időkre gondolok, mikor még szabadon, látási gondok nélkül közlekedhettem.” (Egy gyengénlátó ember gondolatai.) „Néha eltévedek, s megesik, hogy az emberek nem válaszolnak, mikor beszélek hozzájuk. Ez rémisztő, mert nem tudom, miért hallgatnak.” (Egy felnőtt korban vakká vált ember megjegyzése.)
Hirdetés
Wataru Chino, az Ashirase, Inc. vezetője is érdekes adalékkal szolgált okoscipőjük kapcsán: „Egy családtagomat ért baleset ösztönzött arra, hogy a látássérült emberek szabadabb és biztonságosabb közlekedésével foglalkozzak. Kidolgoztam az Ashirase-t, és jelentkeztem a Honda által indított IGNITION vállalkozásindító programba, ami az Ashirase, Inc. megalapításához vezetett. Biztos vagyok benne, hogy sok nehézséggel szembesülünk a piaci bevezetés során, de ezeket leküzdjük majd, hiszen szívvel-lélekkel azon dolgoztunk és dolgozunk mind a mai napig, hogy valódi segítséget nyújtsunk a látássérülteknek.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?