Szépek és okosak is egyben – Ford Transit/Tourneo Custom

Kipróbáltuk az új Ford Transit/Tourneo Custom modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Connect és a Transit közé tagozódnak be a Ford személy- és áruszállító változatban kapható, Törökországban gyártott Custom modellei.



Egy darabig úgy hittük, hogy a Genfben még Tourneo Concept néven bemutatott, most pedig Transit Custom és Tourneo Custom neveken végleges formájában debütált haszongépjármű-páros lesz majd a Transit sorozat megújulásának első hírnöke, de csak majdnem. A Custom szóval speciális modellt illet a Ford, mely nem lesz globálisan kapható, mint a hamarosan szintén debütáló új Transit: a törökországi Kocaeliben gyártott dobozosok választéka sem lesz olyan széles, mint névadó rokonának. Motorból például csak egyfélét kap, 2,2 literes TDCi-t, igaz, azt háromféle - 100, 125 és 155 lóerős - teljesítményszinttel, tengelytávból van rövid illetve hosszú, és hajtása sem variálható, mindegyik elöl kapar.

Ami még közös bennük, hogy mindegyikhez hatfokozatú kézi váltót, és kikapcsolható stop-start rendszert illesztenek, valamint a fékenergia összegyűjtésével is igyekeznek csökkenteni a fogyasztást: a gyártó kedvezőnek mondható 6,5 literes átlagot és nem annyira kedvező, de legalább nem eltitkolt 176 g/km-es CO2-kibocsátást ígér. A Transit Custom kapható háromszemélyes (Van), illetve két üléssorban hat személyt befogadó fülkével (Double Cab Van). További kombinációs lehetőséget ígér a személy- és az áruszállító Custom modellek kétféle tengelytávja, mely lehet 2933 mm (SWB), vagy 3300 mm (LWB), egyébként a modellek teljes hossza 4,97 és 5,34 méter, vagyis nem a szűk városi utcákon lehet majd őket a legegyszerűbben használni.


A Tourneo Custom kisbusz 8 vagy 9 személyes lehet, elöl középen nem népünnepély, de a többi ülés korrekt helykínálatot biztosít, a lábtér mindkét hátsó sorban szellős, akárcsak az utastér oxigénellátása, mivel minden utas kapott külön légbefúvót. Sajnálatos módon a sofőrülés kialakítása nem lett hibátlan, szűk a lábtér, keskeny a lábtartó, s elég magas az üléspozíció, az enyhíti kicsit a helyzetet, hogy a kormánykerék négy irányban állítható, úgyhogy ha nem is ideális, de ahhoz majdnem közel álló pozíciót ki lehet alakítani. Azért viszont ismét csak mínusz jár, hogy a kétszemélyes első utaspad támlája nem dönthető. Haszonjárműves az utastér kidolgozottsága, de a formák mind a Ford személyautóiból ismerősek, a beülés után elénk táruló látvány miatt akár úgy is érezhetjük magunkat, mintha egy olcsóbb Fiestában lennénk.
Hirdetés
Felszereltség tekintetében is komfortos a kínálat, mindenfelől légzsákok veszik körbe az utasokat, az ESP lejtmeneti elindulást segítő funkcióval támogatott szerkezet, elérhető sötétség-érzékelős, kanyarfényszórós világítás, automata ablaktörlés, fűtött szélvédő, elektromosan behajtható, fűtött tükrök, első-hátsó parkolóradar, akár kamerás kivitelben, az indexelés nélküli sávelhagyásra pedig kormányrezgetéssel válaszol.
[kepallojobb=389458]Tárhely az első ülések alatt, a raktér hosszán túlnyúló tárgyak is ide lógnak be[/kepallojobb]
Továbbra is megmaradt az ECO kapcsoló, amit autópályán érdemes azonnal offolni, különben nem fogunk 110 km/h-nál többet menni. A Tourneót 155, az 500 kg-mal terhelt Transitot 125 lovas motorral próbáltuk. Senki sem fog megdöbbenni, de előbbi jobb választás, főleg ha tényleg sok cuccot, vagy sok embert akarunk fuvarozgatni a vadiúj Custommal: autópályán is halkabb, és az emelkedőket is sokkal könnyedebben veszi. Persze az erőnek ára van, a 100 lóra kapható plusz 25 250, míg a további 30 paci ezen felül még 300 ezer forinttal növeli meg a Custom sorozatra költendő összeget. A kétfelé ágazó kínálat legolcsóbb képviselője a rövid tengelytávú Transit Custom 6,5 millió bruttó forintért, míg ha személyszállításra szeretnénk ilyen újdonságot, az minimum 7,7 millióba fog fájni. Hosszú tengelytávval, három egymás mellé lerakott raklapot simán befogadó raktérrel a csúcsmotoros Transit 7,6 millióért vihető el, a legexkluzívabb kivitelű fuvaros kicsivel 9 millió fölött jár. Ha viszont bőrrel borított, minden jóval felszerelvényezett, 9 fő szállítására alkalmas Tourneo Customra vágyunk, az már 10,5 millió forintba fog kerülni. Nem túl vészes a méretek ismeretében. Különösen, hogy sokat fejlesztettek, pontosabban teljesen lecserélték elődje - a Tourneo Conect - meglehetősen nehézkesen mozgatható és kimondottan nehéz hátsó üléssorait.


Ha nem is lett karakuri, de a korábbinál sokkal könnyebben mozgatható, dönthető, alakítható az elrendezés, kikönnyítették a székeket, most már nem kell súlyemelőnek lenni a Tourneo Custom átrendezéséhez. A Transit Custom használatát pedig olyasmik teszik praktikussá, mint a teljes egészében kivehető, slaggal átmosható műanyag hátsó padlóburkolat, a kiakasztható zsanérral szélesre tárható hátsó ajtók, a rögzítőszemek, a raktér oldalfalát pedig faburkolattal védik. Ha az új fejlesztésű tetőcsomagtartót csukva hagyjuk, a Custom magassága 2 méter alatt marad, amivel a legtöbb parkolóházba befér, és gyorsan kihajthatók a tartóelemek, ha a tetejére is szeretnénk pakolni.
Összességében üdvözlendő a Transit-kínálat ezen részének megújulása, ráfért a sorozatra, hogy a konkurenciához hasonlóan kissé személyautósabb megjelenést, könnyebben variálható belső teret, jobb vezethetőséget, takarékosabb motorokat és igényesebb anyagokból kialakított környezetet kínáljon a vásárlóknak. A labda most a piacnál, a Transit és Tourneo Custom modellek új szintet képviselnek kategóriájukban, a Mercedes Viano és a Volkswagen Multivan irányába tolódott el a Transit-sorozat e szegmense. Akinek ez nem elég, az várjon még pár hónapot a nagy Transit megjelenésére, akinek viszont megtetszett a törökös széria, az már megrendelheti, és az importőr tájékoztatása szerint még az év vége előtt átveheti új dobozosát.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?