Szerdától olcsóbban tankolhatunk

400 forint alá csökken a benzin ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg múlt héten csak a benzin ára apadt, e héten már a gázolajé is fog, ám utóbbié még 400 forint felett marad.


Múlt héten literenkénti 4 forinttal csökkent a benzin ára, változatlanul maradt ugyanakkor a gázolajé, így szerda óta a 95-ös már 401 forintos átlagáron tölthető, míg a gázolaj átlagára literenkénti 417 forint maradt.
Hirdetés

E hét szerdán a Holtankoljak.hu információi szerint újabb 2 forinttal mérséklődik a benzin ára, s 3 forinttal apad a gázolajé is. Így a hét közepétől a 95-öst már a lélektani küszöböt jelentő 400 forint alatt, 399 forintért tölthetjük, míg a gázolaj jellemző literára 414 forintra mérséklődik. A korrekció hatására a két üzemanyagfajta közötti 16 forintos árkülönbség tehát 15 forintra csökken. Persze meg kell jegyezni, hogy az egyes töltőállomások között igen jelentős árkülönbségek is adódhatnak, így az üzemanyagfajták közötti eltérés is helyenként változhat. Örök szabályként él természetesen az is, hogy fontosabb a tankolás helyére, mint idejére figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?