Szikrát nem, de füstöt adhat az olcsó fékbetét

Fékteszt: olcsó betétnek nagy lehet a füstje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SportVerda az Opel Astrához kapható legolcsóbb fékbetétet tette próbára, néhány vészfékezés után érezhetően csökkent a fékhatás, füstölt a betét.

Két hete olvasóink is megismerhették, miként talált, és vett használt autót a SportVerda műsorvezetője, Dr. Tordai István, most pedig egy érdekes kísérlet tekinthető meg. Az Astrába beszerelték az Astra H-hoz fellelhető legolcsóbb fékbetétet, s próbára tették azt, hogy kiderüljön, vajon tud-e annyit, mint a gyári.
A kísérlethez minket is elhívtak, így a videóban elhangzók mellett néhány egyéb tapasztalatot is el tudunk mondani. Például azt, hogy óvakodni egyáltalán nem kell a nem gyári fékbetétektől, de az biztos, hogy jó eséllyel nem a legolcsóbb betéttel fogunk a legjobban járni, pontosabban megállni. Az utángyártott szót egyébként jobb, ha elfelejtjük, márkaembléma nélkül is jó eséllyel megkaphatjuk azt, amit a márkaszervizben szerelnek be, az árakat azonban mindig érdemes összevetni, sok esetben a márkaszervizek csomagajánlatai jobbak is lehetnek, mint az egyéb helyeken, ráadásul plusz utánajárással elérhető árak. Természetesen nem csak az árakat, a betéteket is érdemes összevetni, puhák előnye, hogy igen jól lassítanak, kevéssé koptatják a tárcsát, de nem hosszú életűek. Mivel azonban a fékbetét viszonylag filléres alkatrész, nem érdemes rajta spórolni, a rövidebb féktávból az egyes betétek közötti árkülönbségnél nagyságrendekkel többet profitálhatunk.
Hirdetés
Természetesen nem mindegy az sem, hogy az adott betét mennyire bírja a tartós igénybevételt, például az egymás utáni többszöri vészfékezést. Utóbbi persze igen ritka eset, mégis sokat elárul a betét minőségéről, s egy nyári, péntek esti balatoni autópályázás során bizony előfordulhat, hogy hasonló igénybevételt kap a fék, amikor is nyilván nem lenne jó csökkenő fékhatással szembesülni. A fék tehát nem az az alkatrész, amin spórolni érdemes, így annak márkáját és az árakat is ajánlott megnézni vásárlás előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:35
    Permalink

    Látom, hogy 5 éves téma, de mai napig aktuális. Ez a video (cikk) egy kalap sz*r, már bocsánat. Rengetek félinformáció, és műszaki “maszatolás” van benne. Egy az, hogy a betét egyáltalán nem biztos, hogy azért füstölt mert rossz minőségű, hanem azért, mert gyárilag egy réteggel van bevonva, amit át kell adnia a tárcsának, hogy megfelelően működjön együtt. Ezért a friss betéttel mindig kell 8-10 intenzív fékezést csinálni, hogy az ÚJ tárcsának átadja ezt a réteget. A használt tárcsára rakott új betét kb a felét fogja leadni fékhatásban, mert a felület kb 50 %-a érintkezik. Persze, később azért bekopik, de nem ideális. Ha a tárcsa vastagsága megengedi, szabályozni kell a felületét, ha nem, akkor csere az is. A gyári felébe kerülő utángyártott pedig nem a legolcsóbb, mert a gyári beszállító saját maga márkájának a dobozába csomagolva kerül gyakran a gyári csomagos felébe. Szóval ez egy erős középkategória. Van ennél lényegesen olcsóbb betét, ami sokszor teljesen megfelelően működik, csak pl nagyon rövid az élettartalma. A csikorgás utalhat ugyan üvegesedett (megégett) felületre, de ez inkább gyakran az összetételből adódik, és sokszor előfordul, hogy a legnagyobb márkák betétje, vagy akár a gyári betét csikorog, a párezer ft-os utángyártott meg nem. Persze, a féken nem érdemes spórolni, de inkább legyen egy új olcsó, mint egy kicseréletlen vagy méret alá kopott valami. Aki megteheti, persze vegy a gyári minőséget (Ate, Bosch, Brembo, Jurid, Textar, Trw, Zimmermann stb.)

Vélemény, hozzászólás?