Színház az egész világ – DS 7 Crossback E-Tense teszt

A stílusa miatt szerethetsz bele a plug-in hibrid DS 7-be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.” Na, meg a DS 7 Crossback E-Tense is. Tökéletesen illenek az autóra Shakespeare szavai.

Egy díszes társulat egyik tagja a DS 7, akire az előkelő arisztokrata szerepét szabták. Hiszen ugyanarra a padlólemezre épül, mint a Peugeot 3008, a Citroën C5, vagy épp az Opel Grandland X. Ám nekik más a szerepük. A PSA pedig ügyesen osztotta ki szerintem a szerepeket. Mindegyik autó különálló karakter, még akkor is, ha a lemezek alatti technika azonos. Formaviláguk azonban annyira eltérő, hogy egészen széles területet fed le az „ízlés skálán.” A DS 7 egy csillogó drágakő mind között. Egyelőre két tagból áll a DS típuskínálata. A korábban már kipróbált DS 3 Crossback és a DS 7 Crossback alkotja, ám örvendetes, hogy hamarosan érkezik egy klasszikus limuzin is. Egyelőre azonban a DS 7 a zászlóshajó, ennek megfelelően ez egy nagyra nőtt szabadidő-autó. Nem annyira extravagáns a formavilága, mint a kistestvérének, ám érdekes részletekből azért nincs hiány. A leglátványosabbak a forogva életre kelő fényszórók, amik egy kis „jégrevüt” tartanak. Mintha csillogó gyémántok forognának a bura alatt, bár egyesek apró jégkockákat látnak benne. A lényeg, hogy azokat az érdeklődőket biztosan megfogja a látvány, akik kedvelik a csillogó ékszereket. Számomra örömteli, hogy a DS a villanyautóin és a hibridjein is megtartja a klasszikus hűtőrácsot, ettől nem válik túl futurisztikussá az autó, dominálhat az elegancia. Így a teljes, vagy részleges villanyhajtásról az E-Tense embléma árulkodik a motorháztető elején.
Hirdetés
Oldalnézetben már kicsit beleszürkülne a DS 7 a SUV-tengerbe, ha nem futna végig az ablakok körül krómbetét, illetve a hátsó lámpák sarkaiban a szintén krómosan csillogó DS felirat. Ezek megmentik az unalomtól az autót, ahogy a kéttónusú, 19 colos alufelnik is ebben segédkeznek. Hátul viszont újra izgalmas a forma, a keresztben végigfutó krómcsíkkal és a hátsó lámpák 3D hatású fényeivel. Az egyedi formájú kipufogóvégekről nem is beszélve. Az utastérben már hozza azt a kaotikus – vagy nevezzük inkább avantgárdnak – formaorgiát, amit a DS 3 is. Elsőre talán ijesztő a rombuszminták sokasága, de néhány perc alatt minden átlátható.

Stílusos a motor indításakor felbukkanó óra a középkonzol tetején, alatta pedig szép grafikával megáldott, 12,3 colos érintőképernyőről vezérelhető az infotainment rendszer.

Benne a klímával, amit még mindig túlbonyolítottnak tartok, jobb szeretném külön kezelőpanelen látni. Ezen kívül még a kardánalagúton elhelyezett ablaknyitó gombok igényelnek megszokást. A vezető szintén 12,3 colos digitális műszeregységet kap, amelyen még éjjellátó kamera képe is kivetíthető, amennyiben megrendelik ezt az 580 ezer forintos extrát. Szintén nem mérik olcsón, de gyönyörűen szól a 14 hangszórós Focal hifi is 410 ezer forintért. A kényelemre azonban nem lehet panasz. A Rivoli névre keresztelt belsőépítészeti stílust a sötét árnyalatok uralják. Fekete, bőrborítású fotelekbe huppanhatnak az utasok, elöl még masszásfunkciót is kapnak. Hátul pedig táncra is lehet perdülni, akkora a lábtér, illetve saját klímakezelő panel is rendelkezésre áll, amellett, hogy az üléstámlák enyhén megdönthetők, így még kényelmesebbé tehető az utazás. A hibridség nem vett el a csomagtérből sem. Alaphelyzetben 555 liternyi tér várja a csomagokat, de akár 1750 literesre is növelhető a térfogat. Ugyan a töltőkábel tárolójának is kell némi hely, de az eltörpül a teljes térfogat mellett.
Hirdetés
Ha már szóba jött a töltőkábel, térjünk is át az autó hajtásláncára, hiszen az autónak ez a legérdekesebb apropója. A konnektoros hibrid rendszer a legerősebb jelenleg a palettán. Hiába nehezebb 400 kilogrammal az 1,6 literes benzinesnél, fürgeségével sokakat meglephet az utakon. Persze ebben az autóban is az 1,6 literes benzinmotor lapul 200 lóerővel és 300 Nm-rel, Ám két villanymotor is segít neki. Mindketten 110 lóerővel szállnak be a hajtásba. Valamint 320 Nm-rel az első és 166 Nm-rel a hátsó egység, így a rendszerteljesítmény kerek 300 paci, a forgatónyomaték pedig 520 Nm. Ráadásul így létrejön egyfajta összkerékhajtás is, ami persze nem avatja igazi terepjáróvá az autót. Az a bizonyos fürgeség pedig, amit az imént említettem, a számok nyelvén 5,9 másodperces 100-as sprintet eredményez. Az üzemmódválasztót Sport állásba kapcsolva simán lelohasztható a mosoly néhány street racer arcáról, amikor otthagyja őket a lámpánál a zöldrendszámos SUV. Ám a DS 7 nem brillírozik ebben a szerepben. Mint már az elején kifejtettem, ő a hűvös arisztokrata. Kékvérű közönnyel gördül át a tájon, az utasok mintha csendszobában ülnének, a vezetőnek szinte semmi dolga, a 8 fokozatú automataváltó leveszi a válláról a sebességválasztás terhét, bár a kormány mögötti fülekkel akár játszadozhat is, de teljesen felesleges. Az adaptív tempomat és az aktív sávtartó szintén segít, de az asszisztensek listája még hosszú. Többek között vészfékasszisztens, automata fényszórók, esőérzékelős ablaktörlő is jár a legmagasabb felszereltségi szinthez. A vezetőnek szinte tényleg csak az a dolga, hogy ne aludjon el, ebben pedig az éberségfigyelő segít. Emellett az adaptív futómű is társ a kényelemben, egészen addig, amíg nem téved az autó kimondottan elhanyagolt útfelületre. Vaskos keresztbordákon és toldozott-foltozott utakon néha olyan érzés, mintha minden kerék más irányba szeretne távozni az autó alól, amit a maximálisan lágy hangolás számlájára írok. Mivel a hatalmas felniken nem túl peres abroncsok feszülnek, talán nem rontják annyira a menetkomfortot, de a kisebb felni, ballonosabb gumi mindenképp még nagyobb kényelmet ígér.
Hirdetés
Próbáltam úgy használni a plug-in hibrid DS 7-et, hogy szinte csak villanyhajtással üzemeljen. Többnyire sikerült is, a legnagyobb, villannyal megtett távolság kerek 60 kilométer volt, ennél többet nem tudtam kisajtolni belőle, de aki szinte csak városban közlekedik, annak elég lehet. Persze ennek az autónak nem a város az ideális terep, a hagyományos értelemben vett vegyes használatban pedig 2,4 liter benzint fogyasztott 100 kilométeren. Jobban odafigyelve és gyakori töltéssel ez még alacsonyabb értékre tornázható. A kétfajta töltőkábel egyébként alapfelszerelés az autóhoz, amelyekkel a 13,2 kWh-s akkucsomag töltése 230 voltos forrásról körülbelül 10 órát vett igénybe, ha teljesen elfogyasztottuk belőle az elektronokat. A 3,2 kW-os, vagy a 7,4 kW-os töltővel ez az idő jelentősen lecsökken, akár 2 órára is. „Rímel” az autó ára arra, hogy a prémiumszegmensben vadászik vásárlókra. A plug-in hibrid DS 7 alapára 16,79 millió forint, de a Prestige felszereltségű tesztautó a számos extrájával, többek között a parkolóradarral, tolatókamerával, parkolósegéddel, nyitható napfénytetővel, full LED fényszórókkal már elérte a 21,67 millió forintot. De, hát egy profi színész szerződtetése soha nem olcsó mulatság.
Értékelés
Pozitív
Egyedi stílus, kényelem, tisztán villanyhajtás lehetősége
Negatív
Rossz útfelületen a futómű furcsán viselkedik
Árak
Tesztmodell alapára
16 790 000 Ft (2020.08.20.)
Tesztautó ára
21 670 000 Ft (2020.08.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
224 kW (305 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
Végsebesség:
220 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
2,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4573 mm
Szélesség:
1895 mm
Magasság:
1620 mm
Saját tömeg:
1825 kg
Össztömeg:
2400 kg
Tengelytáv:
2738 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
555-1750 l
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
450 Nm 3000 1/min-nél
Teljesítmény:
224 kW (305 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
220 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
CO2-kibocsátás:
128 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
2,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
2,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?