Szinte versenyautó: íme a VW Golf GTI Clubsport

Hivatalos fotókon a már széria Volkswagen Golf GTI Clubsport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Túltöltéssel 290 lóerőre is képes lehet a VW GTI Clubsport, ami mind belsőleg, mind külsőleg közelebb áll egy versenyautóhoz, mint egy utcaihoz.

Átesett a tűzkeresztségen, megvalósul Volkswagen Golf GTI Clubsport, így már a gyártásra szánt modellről is láthatunk fotókat. Az új Clubsport, pont úgy néz ki, mint azt a koncepció után vártuk, és arra hivatott, hogy a Golf GTI 40 éves múltját ünnepelje – majd jövőre. Az első GTI 1976-ben, két évvel az első Golf után jelent meg. Csupán limitált számban tervezték a gyártását, azonban a nagy érdeklődés miatt a paletta folyamatos része maradt. Nagy utat járt be az első, 1.6-os 110 lovas motor óta, de a kultusz megmaradt.
Hirdetés
Az alap Golf GTI teljesítményéhez hasonlítva 35 lóerővel gyarapodott a Clubsport „ménese”, ami azt jelenti, hogy a VW mérnökeinek sikerült a 2,0 literes turbós benzinest 265 lóerősre húzni. Ha ez nem lenne elég, a turbót túltöltve, körülbelül 10 másodpercre 290 lóerős teljesítményt is élvezhetünk. A 6 sebességgel manuális váltó esetén a 0-100-as futás 6 másodpercet vesz igénybe, ami az opcionális duplakuplungos DSG váltóval 0,1 másodperccel csökkenthető. Függetlenül a váltótól, az új Clubsport csúcssebessége 250 km/h, ami valószínűleg elektronikusan szabályozott. Üzemanyag-takarékosság szempontjából a manuális változatnál 6,9 literes fogyasztás érhető el, a DSG-vel felszerelt változat 0,2 literrel torkosabb.
A most bemutatott fényképsorozaton Onyx fehérben tündököl az új GTI Clubsport, de egyéb színárnyalatok is elérhetőek lesznek, a kontrasztos fekete tetővel együtt. Az alapmodellhez képest sportosabb első, valamint hátsó lökösöket, új szoknyát és frissített diffúzort kapott, valamint vadabb két-részes hátsó szárnyat és 18 colos alufelniket. Opcionálisan 19 colos felniszett is kérhető. Tisztelgésül egy fekete csík is meghúzódik az autó mindkét oldalán, ami az eredeti, 1976-os Golf GTI designjára hajaz, ám ebben az esetben egy Clubsport felirat bújik meg ott. További optikai fejlesztések a bordó LED-es hátsólámpák és a króm kipufogóvégek, az előbb említett diffúzor pedig fényes fekete színt kapott.
A beltérbe lépve kagylóüléseket találunk, amik egy igazi versenyautóhoz híven Alcantarával borítottak. Ezt az anyagot a versenyautókban szokták használni, például a műszerfal tetején, hogy elkerüljék, hogy bármennyire becsillanjon a szélvédőn. Új díszlécek a műszerfalra, a középkonzolra és az ajtókra is kerültek. Az igazi versenyfíling érdekében a kormány is Alcantara borítású, amit tetéztek egy GTI emblémával és a kormány tetejét jelző vörös csíkkal. A kormány és a szőnyeg új vörös varrást kapott és befejezésképpen, rozsdamentes acélból készült, vörös GTI feliratos küszöbök is járnak a Clubsporthoz
A legújabb Golf a jövő heti Frankfurti Autószalonon ünnepli közönségpremierjét. Ha egyáltalán eljut hozzánk, leghamarabb az év vége felé kerülhet a szalonokba konfigurátorokba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:27
    Permalink

    Ennyi rizsát, na szóval, hol van leírva, amit kempelen kérdezett? mert ugye, a sportosság alátámasztásához az adatok relevánsak és objektívek. Az adatok alapján, ha nem is versenygép, de sportgépnek nettó mondható, főleg, ha a futómű is feszes. akkor SPORTGÉP.
    az, hogy hogy néz ki kívűlről, az egy teljesen szubjektív dolog (látom sok esetben egyébként nem vagy tisztában dolgokkal, szal most légyszíves keresd ki a gugliban ezt a szót) és absolute irreleváns, hogy te mit büfizel össze éppen róla. unalmasnak pedig azért látod, mert nincs kifinomult izlésed, mondhatnám azt is, h általában az ilyen telepi ffúriuszos hülyegyerekek találják általában az elegáns/sportos gépeket “unalmasnak”.

  • 2017.10.28. at 13:27
    Permalink

    Kempi, te is olyan vagy, mint egy Golf…már mindenki unja, mégis mindig itt van:) Az unalmat hiába paprikázod fel, az legfeljebb paprikás unalom lesz. Az Audi RS3 is rém béna. Biztos jól megy, csakhát a “hot hatch”-ség hiányzik – benne van a nevében, vagyis hot hatch=dögös, forró ferdehátú autó. Nézd meg a Type-R-t! Álló helyzetben is száguld! Vagy a 3-as MPS-t, ami szintén! Az alap Civic és a 3-as is sportos, amikor ezeket megalkották, már ott volt a tervezők fejében a hot hatch-verzió képe. A Golf semmilyenségével viszont nem tudtak mit kezdeni – nagy kidörgők vannak hátul, meg egy-két külső módosítás, és ennyi. Én meg nagyokat ásítok, ahelyett, hogy megkívánnám – mert ezt kéne, hogy kiváltsa belőlem. Ehelyett viszont gyűlölöm:)

  • 2017.10.28. at 13:27
    Permalink

    [i]“Ahhoz, hogy egy hot hatch igazán üssön, az kell, hogy a design alaphelyzetben is sportosságot sugározzon”[/i]
    Ez hol van leírva, hogy így kell legyen?

  • 2017.10.28. at 13:27
    Permalink

    Egy semmilyen márka semmilyen autója. Ahhoz, hogy egy hot hatch igazán üssön, az kell, hogy a design alaphelyzetben is sportosságot sugározzon, pl. Civic, Mazda 3, régebbi Leonok(az aktuális nem). Mikor más gyártók megalkotják a kompaktjaikat, gondolnak erre, kivéve az igen-igen precíz és részletekre odafigyelő(muhaha a köbön) német mérnököket. Nem, semmiben nem hasonlít egy versenyautóhoz. A legkevésbé sem. Ez egy felpaprikázott, de az utolsó részletéig dögunalmas, semmilyen Golf.

Vélemény, hozzászólás?