Szlovákiában készülhet az új Volkswagen Passat?

A leendő törökországi Volkswagen gyár sorsa erősen kérdésessé vált

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs sok ideje a Volkswagennek, hogy eldöntse a Passat következő generációjának gyártási helyét, mivel 2022 októberétől már csak elektromos modellek készülnek Emdenben.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Passat esetében a törökországi gyártás szinte már eldőlt, az új Volkswagen gyár az ország ázsiai részen épült volna fel. Talán a mostani szíriai fegyveres konfliktusoknak is köszönhetően viszont erősen kérdésessé vált a gyár sorsa, így a gyártás új helyszíneként a már meglévő pozsonyi üzem is felmerült. A szlovákiai üzemben jelenleg a konszern óriásai és törpéi készülnek: a Volkswagen Touareg és az Audi Q7/Q8 mellett a VW Up! és testvérei (SEAT Mii, Skoda Citigo) is itt gördülnek le a szalagról. Öröm az ürömben, hogy a pozsonyi gyárban felszabadulhat némi kapacitás, ugyanis a miniautók szegmense egyre zsugorodik, így a 2011 óta kapható VW Up! akár utód nélkül is eltűnhet. [BANNER type="1"] Az új gyárra több európai ország is pályázott, többek között Bulgária, Románia és Szerbia is szívesen tudná határain belül az új Volkswagen üzemet, így Törökországnál jóval biztonságosabb helyen is készülhetne a VW Passat és a Skoda Superb. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy egy korábbi kiszivárgott döntés értelmében a Skoda Karoq is Szlovákiában készülne, így az üzem bővítésére mindenképp szükség lenne. A Volkswagennek már csak szűk három éve van az új gyár felépítésére vagy egy meglévő bővítésére, így a döntést nem lehet sokáig halogatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?