Téli üzemmódra vált a Magyar Közút

Hiába enyhe most az ősz, a Magyar Közút már készül a télre

Mint minden évben, idén is november 10-én kezdődik a téli üzemmód a Magyar Közútnál.

Egyelőre enyhe arcát mutatja az ősz, bár hajnali fagyok már most is kialakulhatnak, havazás azonban még nincs kilátásban. Ám a Magyar Közút szokás szerint november 10-én átáll a téli üzemmódra, így országosan 19 megyei igazgatóságon, 95 mérnökségen és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatot látnak el a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy az előttünk álló hónapokban mintegy 3700-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban, hogy a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat elvégezzék. A 2020-2021-es téli szezonban a Magyar Közút az országos közúthálózaton összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthat. Az idei évben jelentősen megújult a cég gépparkja, ugyanis 66 új teherautó és 32 új Unimog érkezett. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 137 ezer tonna útszóró só, 1300 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,9 millió liter kálcium-klorid oldat és 20 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 488 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 414 kilométeren hóvédő erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.
Hirdetés

Azonban a téli felkészülés nem csak a Magyar Közút dolga, ezért a szakemberek arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra.
Hirdetés
Forrás: Magyar Közút
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?