Tényleg feltörli a padlót az 1020 lóerős Tesla az 1548 lóerős, kínai konkurenssel?

Videó: gyorsulási versenyen a Tesla és a jóval erősebb kínai alternatíva a Xiaomitól

Vajon tényleg több a gyakorlatban a Tesla 1020 lóereje, mint a Xiaomi 1546 lóereje? Ebből a videóból kiderül, hogy miért nem érdemes hinni a számháborúnak!

1548 lóerőt ígér a Xiaomi új csúcsmodellje, ami méreteit, arányait, illetve a motorok elhelyezését tekintve is félelmetesen hasonlít a Tesla Model S Plaid változatához. Csak épp a kínai konkurens másfélszer olyan erős, legalábbis papíron. Szerencsére a Carwow csapata nem érezte a látványosan különböző számok miatt lefutott meccsnek a csatát, és valóban kiállította egymás ellen a két villanyautót egy jó kis gyorsulási versenyre. Az eredmény azonban kimondottan érdekesre sikerült. A Tesla ugyanis egyértelműen nagyobbat lép a rajtnál, a Xiaomi extra ereje pedig csak később, nagyobb sebességnél üt be. Így ideális körülmények között valóban utoléri a Teslát, ám ez a jelentős erőtöbblet ellenére sem garantált. A Tesla ráadásul sokkal jobban bírta a strapát is, a Xiaomi akkucsomagja néhány verseny után túlmelegedett, így az autó visszavette a teljesítményt. Repülőrajtból indulva viszont éppen az elindulás marad ki, így ebben az esetben már jóval látványosabb a Xiaomi erőfölénye. A tanulság tehát, hogy a villanyautók világában sem minden a lóerő. A gyorsulási versenyről a videót alább láthatjátok!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?