Tényleg színvonalas terepjárót faragtak a Toyota RAV4-ből?

Ilyen volna a hibrid RAV4 komolyabb terepre?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Woodland névre keresztelték a RAV4 legújabb változatát, amit valódi terepre szánnak. Ráadásul ez az első alkalom, hogy a Toyota hibrid hajtáslánccal felszerelt modellből épített magas színvonalú terepjárót, ami nem mellesleg jótékony célokat is szolgál.

Vérbeli SUV a Toyota RAV4, ami azt jelenti, hogy főként urbanizált környezetben, burkolt utakon használják, ám a tervezésekor azért figyelembe vették, hogy földúton is lehessen vele kalandozni. Viszont mégsem teljes értékű terepjáró. Ám a Toyota házon belüli motorsport- és tuningműhelye, a TRD hosszú évek óta készít komolyabb terepjáró képességekkel felvértezett crossovereket és pickupokat az észak-amerikai piacokon. A 2023-as modellévre azonban A RAV4-ből is elkészítik a terepjárósabb átiratot. A Woodland Edition egyik újdonsága a hibrid hajtáslánc, hiszen ilyennel korábban nem készített kifejezetten terepre szánt modellt a Toyota. A jól ismert benzin-elektromos erőforráshoz kifejezetten a terephasználat elvárásaihoz hangolt futóművet társítottak, amely a módosított rugóstagoknak köszönhetően kátyúkon és buckákon sem üt fel, ugyanakkor speciális lengéscsillapítói kontrollált oldaldőlést biztosítanak. Ehhez offroad mintázatú utcai abroncsok, masszív tetőcsomagtartó, valamint a hordozható elektromos berendezések működtetésére szolgáló, nagyfeszültségű inverter és hálózati csatlakozó társul, így biztosítva például kempingezés közben is az otthon megszokott komfortot. Az utastérben és a csomagtartóban pedig strapabíró gumiszőnyegek nyújtanak hathatós védelmet minden évszakban.
Hirdetés
Ennyi majdnem elegendő is a felhőtlen terepjáráshoz, hiszen a RAV4 2,5 literes hibrid hajtásláncához tartozó, elektromos összkerékhajtási rendszer (amely osztómű helyett különálló villanymotorral hajtja meg a hátsó tengelyt) kiküszöböli a mechanikus összkerékhajtási rendszerek két alapvető hiányosságát: az aktiválás késlekedését, illetve a fokozott energiafogyasztást.
Hirdetés
Ugyanakkor érdemes megemlíteni a Toyota felajánlását is, hiszen az autógyártó a limitált szériás RAV4 Woodland Edition bevezetésével párhuzamosan félmillió dollárt (kb. 186 millió forintot) adományoz a környezetvédelmi oktatást célzó alapítványnak az USA-ban (National Environmental Education Foundation, NEEF). A szervezet helyi, regionális és országos közösségi programokon és képzési projekteken keresztül járul hozzá a felelősségteljes, tudatos terepjáró-használat, illetve természetjárás feltételeinek a megteremtéséhez. Természetesen mint minden 2023-as RAV4-es modell, a Woodland Edition is megkapja a Toyota házon belül fejlesztett, új generációs multimédiás rendszerét, amely olyan funkciókkal teszi zökkenőmentessé a mindennapos használatot, mint a vezeték nélküli okostelefon-integráció, a beépített wifi hotspot, a hangvezérelt digitális asszisztens, a felhő alapú navigáció, vagy a mindenkori naprakész állapotról gondoskodó, vezeték nélküli szoftverfrissítés lehetősége. Szintén 2023-as újdonság a 12,3 colos digitális műszeregység, amely felszereltségi szinttől függően a korábbi 7 colos kijelző helyébe lép. Ugyanakkor Európában nem nagyon számíthatunk erre a modellváltozatra.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.06.20. at 13:02
    Permalink

    Szeretném megkérdezni, hogy a cikk írója ezt „Ugyanakkor Európában nem nagyon számíthatunk erre a modellváltozatra.” Mire alapozza? Azért is kérdezem mert Amerikában persze vannak eltérő felszereltségek RAV4 esetén, részben az eltérő piaci elvárások és környezeti kibocsájtási normák, valamint a RAV4-et Észak Amerikára jellemzően Kanadai gyártású míg Európába jellemzően Japánból érkezik a RAV4.
    Viszont én egy ideje követem pont a multimédia fejlesztéskéket részben azért mert pont ez amit várok és hogy mi várható a 2023-as modellévre. Nyilván én is tévedhetek, és csupán előzetes információk alapján az én tippem más mint amit a cikk írója írt. A Corolla Cross már bemutatásra került és az első példányok ősszel és/vagy évvégével érkeznek. Ez lentebb van pozícionálva a RAV4-nél. Valamint a Yaris Cross és a sima Corrolla egyes verziói is megkapták a fejlettebb multimédiás fejegységet. Nem valószínű, hogy a Toyota célja elvonzani a magasabban pozícionált modellektől az alacsonyabb felé a vevőközönséget azzal hogy RAV4 fejlesztéseket nem hoznák el ide. Az ugyanis még idén elment valahogy, hogy nem jelent meg a fejlettebb fejegység de jövőre amikor több fent említett alacsonyabb kategóriában már megtalálható a fejlettebb egység már az nehezen magyarázható meg a Rav4 vásárlónak, hogy Ők miért vannak kihagyva. Másrészt ez más márkák felé is terelné a vevőket. Szóval az én tippen inkább az hogy várható hogy elhozzák ide is. Aztán majd november/decemberben kiderül amikor a MY23 RAV4 specifikációi megjelennek és már lehet rá leadni rendeléseket.

    • 2022.06.20. at 16:49
      Permalink

      Az én kommentem a multimédia fejegység frissítésre irányul mint sem maga a fenti modell (stílusjegyek) és elnevezés elhozatalára Európába. Lehet hogy nem egyre gondoltunk..

Vélemény, hozzászólás?