Tisztább és komfortosabb Hyundai H-1

Friss vonalak, takarékosabb motorok a Hyundai H-1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formai helyett tartalmi változásokkal vág a 2011-es évnek a Hyundai H-1.


A 2007-ben bemutatkozott furgon változatlanul 136 és 170 lóerős, 2,5 literes turbódízel motorokat kap, ám 5 fokozatú váltóit nyugdíjazták és mindkét verziójával a ma már az ekkora haszonjárművek között is általánosnak mondható 6 sebességest kapott. A H-1 fogyasztási értékei így 12 százalékkal csökkentek, a mostani vegyes érték 7,5 l/100 km, a szén-dioxid emisszió 197 gramm/kilométer – teljesítménytől függetlenül. Részecskeszűrővel immár az Euro5-ös emissziós norma is megvan.
A továbbra is 3 vagy 6 üléses furgonként vagy 8 üléses egyterűként kapható H-1 nem csak ülésszámával és ellátmányával különbözik. A haszonjárművek teherbíró, laprugós, merev tengelyes, a személyautók komfortosabb, csavarrugós, több lengőkaros hátsó futóművet kapnak. A frissítés után állítólag mindegyik verzióban szerepel első légzsákpár és ESP, valamint állítható magasságú kormány. A Classic (személyszállító) verziókba továbbá oldallégzsák, elektromos ablak, fedélzeti számítógép, klímaberendezés, ködlámpa, elektromos ablak- és tükörmozgatás is szerepel. A még gazdagabb ellátmányú Tour verziókban kétzónás légkondicionáló, 16 colos alufelni, tolatóradar, MP3-olvasós, kormányról vezérelhető CD-rádió és bőr kormánykerék is várható. A frissített verzió tavasszal ér a márkakereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?