Tizenéves 3-as BMW – ez a magyarok kedvence

Két év alatt duplázódott a használtautó-import

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új autók piacánál is jobban nőtt tavaly a használtautó-behozatal. A koros importautók is fiatalítják a hazai autóparkot. Kedvenc a BMW E46.


Miként arról beszámoltunk, ötödével nőtt tavaly az újautó-értékesítés hazánkban. A használtautó-behozatal pedig még jelentősebben, 36,8%-kal, ami azt jelenti, hogy míg 2013-ban 70 700 használt személyautó érkezett hazánkba és útjainkra, tavaly 96 747. 2012-ben pedig mindössze 53 531 használt autó érkezett, azaz a két évvel ezelőtti szinthez képest csaknem duplájára nőtt az import.
Hirdetés
A használtautó-import mértéke
2014 2013 2012 Növekedés 2013-hoz mérten Növekedés 2012-höz mérten
96 747 70 700 53 531 36,8% 80,7%

Európa roncsautó-temetője vagyunk?
Mind nagyobb arányban (már 27,5%-ban) felső-középkategóriás, zömében német modellek érkeznek. Az importautókon belül 21,4%-ot tesznek ki az alsó-középkategóriások, 16,2%-ot az egyterűk, 11,4%-ot a jönnek be, klasszikus luxusautók pedig még annyira sem - mindössze az import 0,9%-át teszik ki. A statisztikák szerint cáfolandó, hogy Európa roncsautó-temetőjévé válnánk. A hazai autópark átlagéletkora már a 2013-as adatok szerint is 13 év volt (márkánkénti bontásban itt látható), most már felette jár. Az importautók viszont tavaly jellemzően (átlag szerint) 11 évesek. Ez úgy jön ki, hogy 6% kifejezetten újszerű, 1-3 éves, 18% 4-6 éves, 17% 7-10 éves. És az utóbbi két kategória a volumen, azaz az import 35%-a 4-10 éves. Közel ekkora szelet a 11-15 éves autóké (34%), s a teljes behozatal negyede 16 éves. Utóbbi természetesen lefelé húzza az autópark átlagéletkorát, az import egésze viszont felfelé.
Márkák listája - top 20 importmárka
Márka Behozatal 2014-ben Behozatal 2013-ban Különbség Különbség (%)
1. Volkswagen 13 600 10 301 3299 32,0%
2. Ford 9 812 6 862 2950 43,0%
3. BMW 9 580 7 615 1965 25,8%
4. Opel 9 092 7 001 2091 29,9%
5. Audi 7 410 5 925 1485 25,1%
6. Mercedes-Benz 6 902 5 080 1822 35,9%
7. Renault 5 313 3 765 1548 41,1%
8. Mazda 3 839 2 089 1750 83,8%
9. Toyota 3 268 1 927 1341 69,6%
10. Peugeot 3 164 1 923 1241 64,5%
11. Fiat 3 135 2 590 545 21,0%
12. Citroën 2 732 1 742 990 56,8%
13. Honda 1 924 1 180 744 63,1%
14. SEAT 1 690 1 290 400 31,0%
15. Volvo 1 672 1 282 390 30,4%
16. Alfa Romeo 1 411 1 087 324 29,8%
17. Nissan 1 325 971 354 36,5%
18. Skoda 1 253 852 401 47,1%
19. Mitsubishi 1 242 999 243 24,3%
20. Suzuki 1 143 1 025 118 11,5%

Hirdetés

Mi kell a népnek?
Álomautó, persze realitással. A márkák sorrendjét nézve a Volkswagen az import kedvence. Meghatározó a Ford, a BMW és az újautók piacát vezető Opel is. Érdekesség, hogy a 20 legnépszerűbb importautó közé még a Suzuki is befért, pedig nem tűnik túlzottan életszerűnek egy esztergomi autó euróért vásárlása. Persze havonta néhány Lada és egy-egy Hummer is érkezik használtan. Úgy, hogy azokat nem csak megvenni (és átíratni), hanem megfelelő díjért regisztráltatni is kell, s tavaly év eleje óta a külföldön vásárolt autók után is fizetendő vagyonszerzési illeték (ha valaki ezeket szeretné kalkulálni, a Használtautó.hu Hasznos menüpontjában található segítség).
A legnépszerűbb importmodellek - top 20
Modell Behozatal 2014-ben Behozatal 2013-ban Különbség Különbség (%)
1. BMW 3-as sorozat 5 609 4 650 959 20,6%
2. Volkswagen Passat 4 563 3 433 1 130 32,9%
3. Volkswagen Golf 3 829 3 075 754 24,5%
4. Audi A4 3 352 2 820 532 18,9%
5. Ford Focus 3 049 1 857 1 192 64,2%
6. Opel Astra 2 979 2 342 637 27,2%
7. BMW 5-ös sorozat 2 184 1 617 567 35,1%
8. Mercedes-Benz A-osztály 2 130 1 453 677 46,6%
9. Ford Mondeo 1 941 1 453 488 33,6%
10. Audi A6 1 742 1 368 374 27,3%
11. Opel Zafira 1 668 1 084 584 53,9%
12. Opel Corsa 1 652 1 287 365 28,4%
13. Mercedes-Benz E-osztály 1 408 1 117 291 26,1%
14. Mercedes-Benz C-osztály 1 308 1 009 299 29,6%
15. Ford Galaxy 1 242 962 280 29,1%
16. Volkswagen Polo 1 239 990 249 25,2%
17. Volkswagen Sharan 1 185 852 333 39,1%
18. Renault Scénic 1 155 711 444 62,4%
19. Mazda6 1 126 493 633 128,4%
20. Audi A3 1 033 759 274 36,1%

Kedvenc a tizenéves 3-as BMW
Van remek táblázatunk a DataHouse Kft. jóvoltából (fent), ám nem csak azt tudjuk megmutatni, hogy mely modellek voltak a kedvencek, hanem azt is, hogy azokon belül melyik széria, de persze nem akarunk leragadni a gyártási éveknél és a modellkódoknál, meg is mutatjuk az autókat, hogy melyekből láthatunk sok-sok MN-, MM- utáni rendszámút, ahol járt nagyjából tavaly ilyenkor a ma már N-betűnél tartó sorozat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Hát nem tudom…. Én elég sok ilyen kintről behozott autót néztem meg az elmúlt időben. Mindegyik borzalmas volt. Elsőre mind szép volt, jól felszerelt, de a szép külső alatt kivétel nélkül mindegyik egy elhasznált ócska rom volt, ami az elvégzendő javítások tekintetében egyetlen esetben sem lett volna nyereséges. Lehet aki saját magának hoz be ilyet az jól jár vele, de hogy ami a használtautó telepeket ellepi az mind csak annak jó aki behozza és eladja az biztos. A jó autó kint is érték, megvan az ára és nem adják oda jófejségből olcsón. Ezek amik ide bekerülnek kivétel nélkül azért jutnak ide mert ott már gazdaságtalan a fenntartása vagy a javítása. Ha műszakilag korrekt akkor törött volt, ha nem törött akkor meg vagy közeleg a nagyjavítás, vagy iszonyatosan sokat futott. Illetve van még az a csoport ami a lom kategória, mert már olyan öreg, és olyan környezetvédelmi besorolása van amivel egyetlen városban sem lehet a belvárosban használni. Na ezeket az autókat hozzák be ezrével az országba. ÉS teljesen tisztán látni, hogy még mindig nem az számít az embereknek, hogy megbízható legyen egy autó, és olcsón fenntartható, hanem mi a márkája és a típusa. Még ha 1x sokszor 2x éves autókról is van szó. De hát ahogy egy kedves ismerősöm szokta mondani: “Mindenki úgy élvez, ahogy tud.”

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Arany középútról hallottál már?
    Mint írtam nem a magas alapkamatot támogatom.
    Mindenesetre az általuk kialakított negatív gazdasági környezetnél nem sok minden van ami rombolóbb.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Nem értetted meg mit mondtam. A két rossz közül még mindig a gyenge Ft. a szerencsésebb. Annál nagyobb hülyeség, szemetebb nem kell, mint a magas aéapkamat, tájékozódj miért, nem részletezem a körfolyamatot.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Mondjuk azok után, hogy Európában nálunk volt kiugróan az egyik legmagasabb alapkamat, volt is hova csökkenteni…
    De a tízmillió közgazdász országában már csak ilyen dilettáns jegybanki vezetés van. 😉

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Te is nagyon sok mindennel nem vagy tisztában, de okoskodsz. 🙂
    Az alacsony alapkamatból (ami most van) egyenesen következik a gyenge forint. Kérdezd már meg a sok devizahitelest, hogy milyen jót tett velük ez a dilettáns bagázs! A hab a tortán, hogy ezek akarják őket megmenteni, amikor belökték őket a szakadékba. 🙂
    Az alacsony alapkamatnak elviekben serkentenie kéne a gazdaságot, de nem egy ilyen dilettáns vezetés mellett.
    Gazdasági analfabéták vezetik az országot, kapkodnak, hülyeségeket csinálnak és még a jogbiztonságot is szétcseszték.
    Itt nem akar (mer) senki sem vállalkozni. Senki nem akar hitelt adni és felvenni. A gazdaság a béka feneke alatt van!
    Nem kell magas alapkamat, de amit ezek csinálnak az nonszensz. Máshoz sem értenek csak az alapkamat csökkentéshez. Nagy ész kell hozzá! 🙂

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Csak arra gondoltam,hogy a behozott autók nagy része visszatekert órás,ki tudja hány száz ezret futottak,nyugaton megtehetik,hogy vesznek egy új autót míg nálunk nem nagyon tehetik ezt meg az emberek sajnos.Amúgy 2014-be az autók átlag életkora Magyarországon 11 év.Sajnos hozzánk kerül be a nyugat lomja.Pl: angol használt ruha,német import autók stb.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    [i]“láttál már tízenéves TDI-t, mit hagy maga után, mikor a gyerek odalép neki?”[/i]
    Láttam, mert az enyém is az. Akárhogy odalépsz neki, nem kormol. 196.000km-rel vettem az órában, valószínű 300.000 van benne, minden bizonnyal cserélhették a PD fejeket. A2.
    Van egy karosszériás barátom, kitűnő szakember, pontosabban megszállott. Azonos időszakban vettünk autót, ő Golf lV TDI-t, 250.000 km-rel, 450.000 Ft-ért. Szélvédőt cserélt rajta, első lökhárítót, gumigarniturát, vezérléshajtást, vízpumpával. Rendkívülien elégedett vele, előtte 1000-es Suzukit hajtott évekig, teljesen el van bűvölve, milyen keveset fogyaszt a Suzi után. 🙂 Gyönyörűen néz ki az autója.
    Nem mondom, hogy akár Ausztriában, vagy Németországban stb. jobban karbantartják az autókat, mert szerintem nem, de van ilyen is.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Miért kéne kategória-azonosnak lenni? Az itt felsorolt autók sem egy kategóriából valók.
    Kérdés, hogy mit tartunk drágának. Van, akinek megéri az autó behozatali árának 2/3-áért kettős tömegű lendkereket, részecskeszűrőt és társait cserélni, van, akinek nem. Gyanítom, hogy az utóbbi alkotja a többséget.
    Autót tartani egyetlen esetben éri meg, ha munkaeszköz, vagy nincs alternatívája, mert zsákfaluban élsz. Minden más esetben ráfizetés még a legolcsóbban fenntartható autó is, kezdjük innen. Kérdezd meg bármelyik autószerelőt, mindegyik rá fogja vágni, hogy a legegyszerűbb a mechanikájú és a lehető legkevesebb elektornikát tartalmazó autókkal lehet a legolcsóbban elboldogulni. A lista élén szereplő stricivágenekre ez aligha jellemző.

    Honnan veszem? láttál már tízenéves TDI-t, mit hagy maga után, mikor a gyerek odalép neki?

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Ugye csak viccnek szántad a Suzukit, Astrát? Még csak nem is kategória azonos autók.
    “Újonnan sem volt olcsó a fenntartásuk, most pedig csak még drágább.” ez számomra csak vicc kategória, mivel több itt felsorolt kocsinak is tulajdonosa vagyok és voltam.
    Attól, h a németnek nem éri meg a korosabb autó, attól még a Magyar rezsi és alkatrész díjak/árak, és adók mellett, meg szokta érni.
    Honnan veszed, h dízelek és kormolnak?

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Aki megbízható és könnyen javítható autót akar, az vesz magának Suzukit vagy valami más távol-keletit itthonról, esetleg nem céges Focust, Astrát. De még véletlenül sem 3-as, 5-ös BMW-t, A-s Mercit, első generációs A4-est, A3-ast, öreg 4-es Golfot. Ezekkel elsőre kedvezményesnek tűnő belépődíjjal bérletet lehet váltani a sz.pórollerre. Újonnan sem volt olcsó a fenntartásuk, most pedig csak még drágább.
    Nem véletlenül válnak meg ezektől a németek fillérekért, nekik sem éri már meg a fenntartani, arról nem is beszélve, hogy a kormoló dízeleket a legtöbb nyugati városból rendeletekkel szorítják ki.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Ez ennél összetettebb. Kétségtelen, hogy ez a rossz Ft. most barátságtalan lépés a lakossággal szemben, mert nem védik a Ft-ot, ezáltal szegényedik a lakosság, sőt az ország is, de még mindig jobb mint a 9-11% -os jegybanki alapkamat korábban. Az volt az igazi leszívás!!! Napi 5000 milliárd Ft-nak megfelelő “forrópénz” áramlott az országba, leszívni a kamatkülönbözetet, amit miből fedeztek? A beszedett adóinkból, meg hitelből…Sok mindennel nem vagy tisztában e tekintetben, csak köpködsz. Előre bocsátom, pártatlan vagyok.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Amit írsz, az rendben van. Az “áldozatok” azonban bőven nem csak a régi világban szocializálódott emberek voltak, hanem a modern világban ostobán felnövő lusta, magukat kiszolgáltatni akarók is. Abban egyetértek, hogy ez a jelenség egy komoly társadalmi probléma, melyben pl. az internet, az azon kontrollálatlanul terjengő szemét komoly veszélyforrás a média tömegeket gátlástalanul butító szemétfolyamával együtt. Ezek, találkozva a mohó emberek tájékozatlanságával, ezt eredményezik.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    A jelen világban nem lehet az ember olyan gyanútlan, mint az átkosban volt. Az egy teljesen más világ volt. A korábban berögződött normák nem kopnak ki egyik pillanatról a másikra. Ezért tekintem áldozatoknak.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Persze, elmehetünk az ahány ember, annyi személyiség irányba, de eredőként sajnos egészen biztosan oda érkezünk, hogy a döntések mögött rossz ítéletek, béna előkészítések álltak. Bizony, ahogy írod: egyéni döntési szabadság. Ezért nem okolható helyettük más. mellettük igen, de helyettük nem!

    A példádnál maradva: játékszert akartam relatíve olcsón, lett így egy SAAB-om. Vehettem volna drágábbat, jobbat, fiatalabbat, erősebbet, modernebbet -hitelből. Ha elég felelőtlen lennék hozzá. Ha úgy tettem volna és megszívom, én biztosan nem téged vagy mást okolnék miatta.

    Döntési szabadság és felelősség tudat! Ez a jó kombó, ebből volt kevés anno.
    Oka a mohóság, az irigység, a hamis ideák és a banki, politikai nyomás. Itt álltam a téma boncolgatásában.
    😀

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    [i]“Számomra ezek az emberek nem ostobák, hanem áldozatok.” [/i]
    A buta döntéseik áldozatai. Ez természetesen senkit nem ment fel, akinek szerepe volt még e döntések meghozatalában, ám a hitelt felvenni nem volt kötelező, senkinek nem álltak a fejénél csőre töltött fegyverrel, hogy adósodjon el.
    Én nem mentem föl a játék egyetlen résztvevőjét sem, így hagyományos értelemben vett áldozatként sem tudok rájuk tekinteni.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Ez így van. Személy szerint nem vagyok érintett benne, ezért tárgyilagosan szemlélem. A világ kulturáltabb felén ilyen feltételekkel nem létezik hitel. Nem csoda, hogy a sok óvatlan (a korábbi diktatúrában elkényelmesedett, ahol az ilyen banki és egyéb ügyeskedéseket vastörvényekkel sújtották) beszippantotta. Számomra ezek az emberek nem ostobák, hanem áldozatok.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    “Nagyon nem úgy van, ahogy gondolod.”
    Ezt azért így nem mondanám. Ez egy nagyon összetett helyzet, (ki mit választ magának, milyen okokból stb.). Az idézőjeles rész arról szól, minden egyes ember egy egy külön szempont, és ezen szempontokból kiindulva a meghozott döntés számára bölcs. Annak tekinti. Te is, hogy megvetted a Saab – ot… Ez az egyéni döntési szabadság kérdése, amit tiszteletben tartok.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Elég sok e46 tulajt ismerek és -kevés kivétellel- tisztában vannak vele, hogy ezzel ma már nem lehet villantani, talán csak a tizenéves picsák előtt. Ha már általánosítunk, sokkal inkább elmondható, hogy akik úgy gondolkoznak mint Te, ők látnak valami irritálóan magasabbra pozicionálást egy e46-ban, nem maguk a tulajok. Ezen érdemes lenne elgondolkozni, meg talán azon is, hogy ha valaki mégis többet akar mutatni mint ami, az téged miért idegesít ennyire? Hoppá! Gondolom a Ford és az Opel is ennyire felzaklat amiből szintén sok érkezik. Vagy azok talán nem a leélt szarok és teljesen racionális választás mind, ugye? 😀

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Kár elbagatellizálnod, a helyzetben, amit Egükem vázolt a felelőtlenül felvett hiteleknek nagyon nagy szerepe van. Gyakorlatilag a banki mohóság és az emberi felelőtlenség, uram bocsá’ ostobaság e hitelkitettség miatt 2010-re nemzetbiztonsági kockázattá duzzadt.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    [i]“Kevés olyan ember van, aki saját szempontjait, körülményeit alapul véve, anyagiakban az adott körülményei figyelembe vételével ne döntene bölcsen…” [/i]

    Borzasztó általános megfogalmazás, ám ha igaz lenne, akkor a devizahitel csapdában nem fetrengenének milliók. Ha a saját körülményeiket az emberek annak idején, de bármikor reálisan tudnák értelmezni, akkor a pénzügyi kultúra sokkal magasabb lenne.
    Nagyon nem úgy van, ahogy gondolod.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    “Kevés olyan ember van, aki saját szempontjait, körülményeit alapul véve, anyagiakban az adott körülményei figyelembe vételével ne döntene bölcsen… ”

    Ezért tartanak sokan ott, ahol………………

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Rendben. Talán túlzó a több százezer, de egy cikkben írták az évi 20.000-25.000-et ami 3-4 évig ment, így azért valahol 100.000 db környéke valószínű.
    Te is tudod, hogy sokan nem ismerik a saját takarójuk hosszát. Ezt akartam érzékeltetni. 🙂

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    A tiszteletnek mindenhez köze van, mert az mindenkire és mindenre vonatkozik a másik ember vonatkozásában!!! Legalábbis ez lenne a normális.
    Az nem igaz, hogy több záz erer vett 0%-os hitelre autót, sőt még úgy is erős, hogy több tíz ezer. Voltak olyanok, akik arra vették, de az semmikppen sem több százezer vásárló.
    Az, hogy ilyen meg olyan uzsorás megfontolásból duplájára nőttek a törlesztőrészletek, az más kérdés, nem normális állapot.
    Induljunk ki az előzőből: “Ahhoz, hogy valaki anyagi kérdésekben megfelelő döntést tudjon hozni, ahhoz bizony kell némi bölcsesség.”
    Ez mindenre vonatkozik az életben általánosan, nem csak az autókra, és főleg nemcsupán a BMW vásárlókra.
    [b]“Ha az ész uralkodna a Földön, semmi sem történne rajta”[/b] (La Fontenelle) 🙂

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    “Kevés olyan ember van, aki saját szempontjait, körülményeit alapul véve, anyagiakban az adott körülményei figyelembe vételével ne döntene bölcsen…”

    Már ne is haragudj, de úgy érzem, hogy vagy nem itt élsz vagy egyáltalán nem vagy tájékozott.
    Több százezer ember vett 0%-os hitelre autót, úgy, hogy nem engedhette meg magának. El is vesztették, aztán sírtak ríttak.
    Szerinted a BMW-t behozók hány %-a engedhet meg magának ilyen autót? Szerintem jó ha a 30%.
    Szóval a tiszteletnek ehhez semmi köze.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    [b]“Ahhoz, hogy valaki anyagi kérdésekben megfelelő döntést tudjon hozni, ahhoz bizony kell némi bölcsesség.”[/b]
    Ez a gondolat így egy általános alapelve az életnek, amin nincs is mit vitatni.
    Viszont, ezez belül vannak kategóriák, mérlegelések, ezek közé tartozik az autóválasztás is.
    Kevés olyan ember van, aki saját szempontjait, körülményeit alapul véve, anyagiakban az adott körülményei figyelembe vételével ne döntene bölcsen…
    Úgy hogy ne minősítsük le tömegesen az embereket, mint ahogyan tetted az első hozzászólásodban, mert minden ember egy külön szempont, amit tiszteletben illik tartani.

  • 2017.10.28. at 22:51
    Permalink

    Ahhoz, hogy valaki anyagi kérdésekben megfelelő döntést tudjon hozni, ahhoz bizony kell némi bölcsesség.
    Ezt lehet vitatni, csak nem érdemes. 🙂

Vélemény, hozzászólás?