Több benzinest és hibridet, kevesebb dízelt vesz Európa

Benzinest és hibridet választ a legtöbb európai autóvásárló

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő 16%-kal több autó fogyott, mint tavaly, de a járvány előtti szint elérése még várat magára.

Az európai autógyártókat tömörítő ACEA bejelentése szerint az EU területén 803 188 új autót helyeztek forgalomba áprilisban, ami 17,2%-os növekedést jelent a tavalyi szinthez képest, bár jócskán elmarad a márciusi, 28,8%-os növekedéstől. Az év első négy hónapját figyelembe véve egy kicsit még kedvezőbb a kép: durván 3,5 millió autó fogyott, ami 17,8%-os növekedés 2022-höz képest. A kedvező adatok egyik magyarázata, hogy a gyártók lassanként úrrá lesznek a korábban jellemző alkatrészellátási nehézségeken, így a megrendeléseket nagyobb arányban tudják teljesíteni, mint korábban. Ugyanakkor a regisztrációk száma egyelőre nem éri el a koronavírus-járvány előtti szintet. Az áprilisban forgalomba helyezett autók közül a legtöbb, 306 ezer benzinmotoros volt – ez 38,2%-os piaci részesedésnek felelt meg. Ugyanakkor dízelmotoros autóból 118 ezer fogyott, amivel ezeknek a piaci részesedése 14,7%-ra csökkent a tavalyi 17,2%-os szintről. A hagyományos hibridekből 199 ezer került forgalomba, ami a piac 24,8%-ának felel meg, míg a közel 60 ezer konnektoros hibrid a regisztrációk 7,4%-át hozta. Az elektromos autók részaránya is gyorsan növekszik: 94 ezer ilyen került forgalomba az EU területén, ami 11,8%-ot jelent – ez hatalmas fejlődés a tavalyi, 3% körüli szinthez képest. Magyarországon jóval kevésbé kedvezőek az eredmények. Itthon az első négy hónapban 38 109 új autót adtak el, ami 0,9%-os emelkedést jelent a tavalyi évhez képest, áprilisban pedig 6%-kal csökkent az új autók forgalomba helyezése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?