Több millió forintot bukhat minden egyes autóján a Xiaomi

Ötször népszerűbb a Xiaomi villanyautója mint azt várták, a gyártót az sem érdekli, ha bukik rajta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szó szerint sokba kerülhet a kedvező árcédula a Xiaominak az SU7 esetében, de aligha bánják, hiszen az eladási számok minden várakozásukat felülmúlják.

Európában inkább okostelefon-gyártóként tartják számon a Xiaomit, azonban már régóta nem csak mobilokkal foglalkozik a márka, hiszen például itthon is látni a nevükkel fémjelzett rollereket is. A tavaly decemberben bemutatott modellt már a kínai utakon számos alkalommal felvették, igaz nem volt nehéz, hiszen volt amit a betonfal fogott meg.
Hirdetés
A hivatalos értékesítés csütörtökön kezdődött, a tervezettnél jóval korábban, Lei Jun vezérigazgató pedig arról beszélt egy élő adásban, hogy a vártnál nagyjából 3-5-ször több eladást generált a modell. Persze nem nehéz megfejteni a miértjét, hiszen a SU7 alapkivitelét nagyjából 12 millió forintnak megfelelő kínai jüanért értékesítik, ezzel mintegy másfél millió forinttal olcsóbb, mint a Tesla Model 3 belépő szintű modellje. Több kínai gyártó a megjelenés után lejjebb vitte a saját modelljeinek az árát, hátha sikerül letörni a Xiaomi autójának felívelő görbéjét. Lei Jun szavai mindenesetre arra engednek következtetni, hogy a SU7 minden hónappal csak egyre jobb lesz. A már említett élő adásban kifejtette, hogy havonta dobnak majd ki frissítéseket, és ha valamilyen hibát találnak, akkor azt azonnal javítani fogják. Elemzők szerint mindezt annak ellenére tehetik meg, hogy az előzetes becslések szerint jókora bukta van kilátásban a Xiaomi számára, ugyanis ha 60 ezer autót sikerül idén eladniuk, akkor mintegy 4,1 milliárd jüanos (210 milliárd forintos) veszteséget könyvelhetnek el. Ez autóként lebontva átlagosan 3,5 millió forintos mínuszt jelent.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?