Tömegmárkákkal kötne szövetséget a Mercedes gyártója

Szövetségest keres a Daimler, azaz a Mercedes-Benz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Daimler AG, azaz a Mercedes-Benz gyártója üzemanyagcellás autók fejlesztéséhez keres partnert, a listán csakis tömegmárkák szerepelnek.

Egyelőre a jövő üzemanyagaként nézhetünk az üzemanyagcellára, mely a levegő oxigénjéből és a tartályokban szállított hidrogénből vizet előállítva áramot termel a villanymotorok hajtására. Magára adó autógyártó ez irányba fejleszt, ám a Mercedes már működő üzemanyagcellás járművet tudhat magáénak, hiszen a még előző, első generációs B-osztályra épített F-Cell - e műfajban - rekordernek számítót távot tett már meg: 14 országon keresztül megkerülte a Földet. Mindezek ellenére a legújabb modelljét, a CLA-t múlt héten Kecskeméten gyártani kezdett stuttgarti központú gyártó mégis partnert keres üzemanyagcellás járművek fejlesztésére. A hírre szinte közvetlenül az után derült fény, hogy a BMW a Toyotával kötött szövetséget - mi másra, mint üzemanyagcellás járművek fejlesztésére.
Hirdetés

Hiába van ugyanis már működő hidrogén üzemanyagcellás autója a Mercedesnek, azt nem tudná emészthető áron piacra vinni, s így nem is ígér ilyen elvű autót 2017-ig. Addig talán megtalálja partnerét, akivel a mostaninál olcsóbb rendszert tud kifejleszteni. Az amerikai Worldcarfans információi szerint a Daimler listáján a Ford, illetve a Renault-Nissan szerepel leginkább esélyes partnerként, a németek velük szeretnék megtalálni az autózás közeljövőjének megfizethető alternatíváját. Új szövetségek látszanak kialakulni tehát, a BMW-Toyota ellenfele lehet majd a Mercedes és az egyelőre még kérdéses partnere. Mindkét csapat a fejlesztési költségeket tömegmárkákkal megosztva kíván majd prémiumként is tiszta maradni. Nyilván ügyes fogás, hiszen a Volkswagen konszern már régóta és sikerrel alkalmazza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?