Továbbra is dominál a Toyota a Hosszútávú-világbajnokságon

Nem tudta győzelemre váltani pole pozícióját a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges hétvégével indult a WEC-szezon, ugyanis Sebringben az IMSA sportautó bajnoksága is ugyanakkor rendezte második versenyhétvégéjét.

Kettős győzelmet aratott a sebringi 1000 mérföldes versenyen a Toyota. Az első helyen a 7-es rajtszámú hiperautójuk (GR 010 Hybrid) ért célba Kamui Kobayashi, Mike Conway és Jose Maria Lopez közreműködésével. Csupán 2,168 másodperccel előzték meg a 8-as rajtszámú testvérautót, amelyet Sebastien Buemi, Brendon Hartley és Ryo Hirakawa vezetett. Ráadásul a sebringi győzelmével a japán gyártó 40. győzelmét aratta a WEC-ben.
Hirdetés
Pedig a Ferrari szépen kezdett az 50-es rajtszámú 499P hiperautóval. A hosszútávú versenyzésbe prototípussal 50 év után visszatérő Ferrari ugyanis az első helyről rajtolhatott, köszönhetően Antonio Fuoco gyors körének. Ám a versenyen csak a harmadik helyet szerezték meg, Fuoco mellett Nicklas Nielsen és Miguel Molina segítségével. De nem volt ám könnyű ez sem, hiszen az IMSA sorozatból átruccant Cadillac Racing autója sokáig ott loholt a harmadik helyen, csak a verseny vége felé tudta a Ferrari megelőzni. A Cadillac pedig azért tudott átruccanni, mert ugyanezen a hétvégén az IMSA is Sebringben rendezte a 12 órás versenyt, amit végül egy másik Cadillac, az Action Express 31-es számú masinája nyerte Derani, Sims és Aitken vezetésével.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?