Turbós 2,0 literes, V6-os, OPC, Unlimited: melyik a legjobb Insignia?

Opel Insignia csúcsmodellek: melyik éri meg a legjobban?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétliteres turbós 4x4-es változat megjelenése erősen megkérdőjelezi a V6-os verziók létjogosultságát.

Nemrég Opel sajtóeseményen jártunk, ahol az általunk már kívülről és belülről egyaránt jól ismert Antara 2.2 CDTI-k mellett jelen volt a cég által augusztusban bejelentett, 250 lóerős kétliteres turbómotorral hajtott Insignia 4x4. A négyhengeres Insignia csúcsmodell úgy született, hogy a motor már meglévő, 220 lóerős változatának teljesítményét 30 LE-vel, 350 Nm-es nyomatékát pedig 50 Nm-rel növelték, és annak érdekében, hogy elkerüljék a túl erős elsőkerék-hajtású autókon jelentkező kellemetlen hajtási befolyásokat, a motort a sorozatból már ismert négykerék-hajtással párosítják. Ezzel a hajtással a hatfokozatú kézi váltóval felszerelt Insignia 2.0 Turbo Ecotec 4x4 álló helyeztből 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, végsebessége pedig elektronikusan kontrollált 250 km/h. Sajnos a program jellege nem tette lehetővé, hogy mindenki, mindegyik autót kipróbálja, így csak arra hagyatkozhatunk, amit a kollégák nyilatkoztak az autóról. Kellemesen vezethetőnek, lendületesnek, de elég nagy étvágyúnak bizonyult, a gyári 8,6 l/100 km-es átlag helyett országúton 9-10, autópályán 12 litert fogyasztott el száz kilométeren. Egyébként ez a motor is kapható start-stop elektronikával és alacsony gördülési ellenállású gumikkal, viszont automata váltó nem rendelhető hozzá. A 2.0 Turbo Ecotec 4x4 típus Edition, Sport és Cosmo felszereltségben, négy- és ötajtós, valamint Sports Tourer kivitelben is kapható.
Hirdetés
A típus kapcsán felmerült bennünk, hogy menetteljesítmények és árak tekintetében hol helyezkedik el a négyhengeres turbó a csúcs Insigniák sorozatában. Az említett típus négyajtós karosszériával, Cosmo felszereltségben, start-stop automatika nélkül 9 579 000 forintért vihető haza. A következő szinten már a 2,8 literes V6-os 260 lovas, szintén összkerék-hajtású verziója található, ez viszont kizárólag automata váltóval párosítható: a négyajtós Cosmo ára 11 717 000 forint. Végsebességük megegyezik, a V6-os gyorsulása négy tizeddel jobb 100 km/h-ig, viszont fogyasztás és CO2-kibocsátás tekintetében is kíméletesebb a négyhengeres verzió, így a több mint kétmillió forintos árkülönbség arányosnak érzéséhez komoly V6-fanatikusság szükséges.
A következő lépcső már a valódi csúcsmodelleket, az Insignia OPC változatokat jelenti. Ebben már 325 lóerőt teljesít a 2,8-as V6-os, ennek megfelelően tépi az autót, hat másodperc alatt százra, és ennek megfelelően fogyaszt is, akár 14-16 litert a használat módjától függően vegyes üzemben, komoly óvatoskodás szükséges a gyári, 11,3 l/100 km eléréséhez. Kézi váltós változatáért 12 943 000 forintot kell a kasszában hagyni: ha már a lassan kihalásra ítélt V6-os turbó mellett döntünk, akkor úgy véljük, itt viszont abszolút megéri az alap V6-oshoz képest mért 1,2 milliós különbség (automata váltóval 1,7 millió, bár szerintünk sportmodellt csak manuálissal, leszámítva a duplakuplungos megoldásokat), különösen, ha figyelembe vesszük az OPC gazdagabb alapfelszereltségét.
Viszont az Opel nem állt meg az OPC-nél. Tavasszal jelentették be az OPC Unlimited jelzésű verziót, melyből kimaradt a sebesség-határoló, így 270 km/h-s végsebességre képes. Ez a modell nálunk egyelőre nem szerepel az árlistában, felára a külföldi piacokon 1990 euró. A plusz költség nem csak az elektronikus tiltást tartalmazza, a típust megrendelőknek az Opel külön vezetéstechnikai kurzust tart Németországban. Ha egyszer lenne hazai megrendelő, az oktatást is megkapná a felárért cserébe, de utazását önmagának kellene finanszírozni. Az ilyen egynapos tréningek átlagára körülbelül 120 ezer forint, így számolhatunk úgy, hogy az Opel körülbelül 19 ezer forintot számol fel minden 1 km/h-ért az Unlimited verziónál. Tekintettel arra, hogy az átlagos vezetőnek hányszor adódik alkalma 250 km/h-val haladni, és hányszor 270 km/h-val, valójában teljesen felesleges erőfitogtatásnak tűnik az OPC Unlimited, bár nyilvánvalóan vannak olyan sofőrök, akiknek igenis megéri a felár, hogy Németországban például igazi prémiummodelleket vagy rangosabb sportkocsikat is kiutasíthassanak maguk elől a korlátozásmentes autópályákon, ha épp a forgalom engedi a speciális vezetési tudást és rutint, valamint minden esetben jó abroncsokat igénylő tempót.

Ahogyan azt megállapítottuk, 3,5 millió forint a különbség a 2.0 Turbo Ecotec 4x4 és a 2.8 V6 Turbo Ecotec 4x4 OPC között. Ezért kapunk egy jóval nehezebb, jóval iszákosabb, környezetet jóval inkább károsító motort, amivel annyit érünk el, hogy piros lámpától rajtolva 1,5 másodperccel előbb érjük el a százas tempót, mint a kétliteressel. Mivel az Insignia nem kimondottan gyorsulási versenyre termett autó, ennek a három pislogásnyi időnek sem tulajdonítanánk túl nagy jelentőséget. Összességében azt kell mondanunk, hogy a 250 lovas turbóval az Opel tulajdonképpen kivágta a fát a V6-os alól, bár mindig lesznek, akiket az anyagi okoknál jobban motiválnak a presztízst jelentő emblémák. Nekik továbbra is az OPC, sőt az OPC Unlimited a legjobb választás, de mindazoknak, akik szeretik minden oldalról átgondolni választásukat, egyértelműen a most bemutatott kétliteres, összkerekes turbót javasoljuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?