Újabb csokor drága fotót lőttek a rendőrök, íme a legdurvábbak!

Íme a legfrissebb gyorshajtás-bajnokok: egy Mazda, egy BMW és egy Mercedes is nagyot ment

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Prémium SUV-ok és egy korosodó Mazda száguldottak a 60-as táblánál a leggyorsabban, mutatjuk a fotókat, illetve azt is, hogy mennyi bírságot kaptak a mutatványukért.

A borsodi rendőrök a napokban a 37-es számú főúton mértek, majd megmutatták a három legfelháborítóbb eset fotóját. Jól látszik, hogy egy útépítés miatt 60-ra korlátozott szakaszon készültek a felvételek, amelyeken egy BMW, egy Mazda és egy Mercedes kerültek a sebességrekord képzeletbeli dobogójára. A Mercedes sofőrje a 146 km/órás eredményével a harmadik, míg az öreg Mazda sofőrje a 154 km/órás eredményével második lett, közvetlenül az eset után megkapták a jutalmukat, egy-egy 130 ezer forintos csekk és fejenként 6 előéleti pont formájában. A BMW sofőrje az első hely megszerzéséhez 162 km/órával hajtott a 60-as korlátozásnál, ezzel a 200 ezer forintos csekket és a 8 előéleti pontját érdemelte ki "fődíj" gyanánt, szintén a helyszínen.
Hirdetés
Sajnos az esetek nem a fantáziánk szüleményei, csak a dobogó az. Ilyen csekket kapni ugyanis nem dicsőség, ez nem egy verseny. A gyorshajtás ugyanis továbbra is az egyik legjelentősebb faktor a közúti balesetekben, és a legnagyobb probléma, hogy ezek a sofőrök legtöbbször nem mérik fel a tetteik lehetséges következményeit.

Itt még a fékutakat számolgatni sem éri meg, a világ legjobb reakcióidejével sem lehet fékerőt kifejteni 160 felett azon a távon, ameddig 60 km/óráról már megállhatna az adott autó sofőrje.

Ne kockáztassátok a magatok és mások életét és ne hajtsatok ilyen sebességgel, főleg ne sűrű forgalomban és végképp ne akkor, ha 60 km/óra a sebességhatár az adott szakaszon. Erre hívja fel a figyelmet a rendőrség is a képekkel kapcsolatban: a sofőröket arra kérik, hogy tartsák be a sebességhatárokat, vezessenek az út és látási viszonyoknak megfelelően, illetve induljanak el hamarabb az úti céljuk felé, hogy elkerülhetőek legyenek a hasonló, veszélyes helyzetek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?