Újabb lesifotós kapta el a Bugatti Chiront

Közelről is lencsevégre kapták a Bugatti Veyron utódját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Instagram közösségi oldalon tették közzé a fotót, amelyet Olaszországban készítettek a Veyron utódjáról. Az újdonság jövőre mutatkozhat be.


A Bugatti Veyron pályafutása idén, 10 évnyi piaci jelenlét után véget ért. Természetesen nem kell félni, már javában tesztelik az utódot, a Chiront. Az újdonságot sikerült is lencsevégre kapni, Olaszországban örökítettek meg róla egy egész közeli fotót.
Hirdetés
Technikailag annyit lehet tudni róla, hogy könnyebb lesz, mint a Veyron és hibrid hajtásláncot kap. A továbbfejlesztett 8,0 literes W16-es négy turbóval felvértezett blokk 1500 lóerőt teljesít majd, mellyel alig több mint 2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a Chiron, maximális sebessége pedig 450 km/óra. Ára várhatóan 2,2 millió euró lesz, a debütálás előreláthatólag jövőre, a Genfi Autószalonon lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Az igazi gentlemanek a kommented végigolvasása után egy jóízűt röhögtek, s elégedetten konstatálták hogy a rossz csóró bukott proli gyerek ismét hozta a formáját. Ilyenkor pedig a szánalom megnyilvánulásaként szoktunk szórni pár aprót, tudod a megélhetésre! 😀

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    “Az úri emberes hasonlatod is Goebbels-i csúcsokat hasogat.”

    Tudtam én…neked ez hihetetlenül magas labda, hiába is kapálózol utána, Kopika:)

    Az igazi gentleman-ek a kommentem végét olvasva bólogattak, te viszont megint bebizonyítottad, hogy legfeljebb csak egy szófosásban verhetetlen dzsentri manus vagy:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Erőfitogtatás s alázat, ember ezeknek mi köze az autógyártáshoz? “Te, mint élő legenda, már csak tudod” látod ez így van! 🙂 “Tejas vadászgépekkel jöttél, holott senki sem kérdezte.” ahogyan a kutyát sem érdekelte itt az amerikai sportkocsis példád! A japó szuper sport kocsival még mindig adós maradsz. ” Arra viszont nem adtál választ azóta sem…” adtam választ, csak te nem tudod azt értelmezni! 🙁 Mint mondtam nemzeti büszkeségből épít India egy ilyen autót, vagyis a kutyát sem fogja érdekelni az, hogy megveszi e valaki. “akkor nem tudom elképzelni….” igen már számtalanszor bebizonyítottad kedves csalfa, hogy nem sok mindent tudsz elképzelni. Nem baj, nem haragszom rád, elfogadom hogy vannak gyengébb képességűek is. “Toyotának, mint a környezetvédelem egyik élharcosának, nem fér bele az imidzsébe…” hát barátom ezért a demagóg dumáért, megérdemelnéd hogy mostantól már Joseph Goebbels magyar hangjának szólítsalak 😀 Az úri emberes hasonlatod is Goebbels-i csúcsokat hasogat.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    VS.

    “menőmanóírta: tegnap
    Megszólaltak az igazi dilettáns lúzerek. :D”

    megint csak szimplán személyeskedni tudsz, kocsmai gumicsizmás szinten…és személyeskedéssel kezted akkor, most is. kinek próbálod ezeket a “gyerekes” “primitív” baromságokat bebeszélni? magadnak? megértem, hisz eleve magadból indulsz ki, de hogy mindig ugyanezzel a dedós lemezzel hárítasz, hihetetlen :D:D:D:D
    mert itt, mint úgy nagyjábol, mindenhol te kezded a személyeskedést és az 5ft-os alpári tahó stílust manócska 🙂 szóval nyugodtan köpj fel és állj alá, ennyit érsz, sajnálom (ja nem ;] )

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Ezekkel a primitív és dedós szintű beírásaiddal mindig megerősítesz abban, hogy milyen komolytalan és gyermeteg szintet képviselsz. Egyszerűen nem is lehet téged komolyan venni.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    de itt ennek megint semmi értelme, mert az lfa bár béna kacsa, csúnyácska de legalább 500 ló…itt ez meg 1500 (és vszínű senki sem fog benne halni). gondolom lejön, h ez megint nem egy liga ;]]]]

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    ja ez az égés ez is egy nagyon hálás témakör !!! :] amikor az LFA-ban benne égett a pilóta, ennyit erről!!! *Hiromu Naruse* Attól meg, h pár újgazdag idióta egyhelyben pörgeti a 5-6 ezres motort, arról nem tehet a gyártó max plusz hűtéssel, de legalább nem halt meg még benne senki !!! főleg nem teszt időszakban.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Átnézve ezt a táblázatot azért felmerülnek kérdések. Pl a nem gyári LFA egy időt megy a gyári Alfa Guiliával. Khm. A gyári LFA nürb. csomaggal viszont más időt fut.

    A Veyronnal nem csinált gyári csapat tesztet. Az hogy a Veyron lassasbb mint a Guilia, valahogy nehezen tudom elképzelni…

    Itt valami nagyon sántít.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Az LFA piont egy ilyen próbálkozás volt. Legfeljebb nem a legsikeresebb. a Supra utód talán majd visszakalibrálja a márkát ahol jól teljesít. Ha bármit is változtatnak azon a tanulmányon a rajongók letörik a tervezők kezét 🙂

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    rettenetesen jól szórakozom :D:D:D:D:D csalfa bemondásos : a környezet védelemért aggódás, haláli! egy olyan gyártótól, aki xx.000.000 darab atót gyártott le !!!! a gyártás közbeni rengeteg szennyezés, gyárak szennyezése…majd a több tízmillió autó co2 pöfögése,mikrorészecskék stb…és akkor a környezet védelem..ez kegyetlen. ennél még a nagyi lekvárja is hitelesebb lett volna ;]
    beleférne csalfa, hidd el, csak nem tudják megcsinálni ;] dolgozd fel, ha tudod…bár, mást se tudsz feldolgozni, ezt miért is tudnád? 😀
    Ja és ez egy GT, csaxólok, bár valószínű nem fogod érteni miért…. 🙁

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Ez nem ki ha én nem, hanem szupersportkocsi, ami arról szól hogy a legjobbat add. Mindig is voltak ilyenek, de az első látványos az olajvlság után darab a Coutache és a Ferrari F40es volt. Az F40nek azóta is vannak útódai egy teljes vérvonal, a mai utódját épp nemrég törték Pesten.

    Veyron lehet picit más szellemiséget képvisel fimt a Ferrari szuper-sportkocsijai, de azért nem példátlan, ott van pl a Mclaren F1 ami pont ilyen legnagyobb-legerősebb nehézpáncálos.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a klasszikus értelemben vett Bugatti leginkább az EB110-es – az egy örök klasszikus. A régi autók szerelmesei pedig rögtön felhozzák a Type 57 Atlantic-ot, persze joggal. A Veyron elindított a gyártók között egy cseppet sem szimpatikus “ki ha én nem” alapú, a másik rekordjait mindenáron földbe döngölni kívánó attitűdöt, amely azóta is tart, és senki sem tudja, hol a vége(olyan, mint a migránsáradat:). Hol ez, hol az a rekorder. A Veyron ezért sem lesz legenda, mivel csak eme lavina elindítójaként lesz emlékezetes, közben (ahogy lejjebb Z-Imi is írja) kanyargós versenypályán kiemelkedőt alkotni nem volt képes. Nem gondolom, hogy a Chiron másfajta szellemiséget képviselne – tökéletesen viszi tovább a Veyron hagyományait.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Visszatérve erre: “Japán sosem az erőfitogtatásáról volt híres”.

    Én igyekeztem az autógyártásra szorítkozni, mivel ez egy autós oldal. Ott ez megállja a helyét. A történelem megint egy más tészta. Te, mint élő legenda, már csak tudod. De szokás szerint TERELSZ, mint ahogy az indiai szuperautónál, ahol a Tejas vadászgépekkel jöttél, holott senki sem kérdezte. Arra viszont nem adtál választ azóta sem, hogy egy aranyáron adott no-name szuperkocsit ki fog megvenni. Mert bármilyen hihetetlen, miközben bár farokméregetés is, közben kőkemény “business”. Szóval, hacsak nem dönt meg egy sebesség- vagy lóerő-, vagy bármilyen teljesítményadatot, amit egy másik cég autója produkált addig(ami miatt egyből nagy hírverés övezné – ami gyakorlatilag el is adná a portékát), akkor nem tudom elképzelni, ki akar arab, török, kínai, vagy indiai szuperkocsi-tulaj lenni.
    A Toyotának, mint a környezetvédelem egyik élharcosának, nem fér bele az imidzsébe egy ilyen hardcore kocsi. Annyi agyad neked is van(már bizonyítottad párszor, hogy nem vagy totális csődtömeg), hogy ezt felfogd. Minden cégnek van vállalati filozófiája – a VW-csoport pl. nem gyárt kőkemény terepjárókat, a Toyota meg…nem is folytatom.
    Arra sosem lehet semmilyen ok, hogy arrogáns legyél. Arra, hogy büszke vagy bölcs, igen. Ezt egy úriember tudja, te még ettől fényévekre vagy. De majd megérted, ha végre leteszed a csattogós lepkét:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    1. Ha nem érzed magad megszólítva, akkor miért okoskodsz bele? Ne fáradj a válasszal, tudom a MenőfeketelovagManó mindig győz! 😀 https://www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU
    2. Azok akik unják hogy az európai gyártókat állandóan b@szogatják
    3. Pont az ellenkezője igaz! De cáfolj meg konkrét példával!?!
    4. Szóval azért értelmetlen mert nem érted!?! Ha nem érted a másodfokú egyenleteket akkor nyilván azért van ez, mert azoknak nincs értelme! 😀 “Reális ár”? Manókám az hogy kinek reális, csupán viszonyítás kérdése. Ne sajnáld le ezen termék vásárlóit, csak azért, mert ők megértik az egyenleteket.
    5. “Egyeseknek ez nem jut el az agyáig, de okoskodnak és osztják az ész, kiröhögtetve magukat. :)” Na látod ezzel a kijelentéseddel teljes mértékben egyet tudok érteni! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Bla-bla-bla, már megint terelsz! “Japán sosem az erőfitogtatásáról volt híres” na ezen látod jót röhögtem! 😀 Látom nem csak a földrajz hanem a töri órákról is sok volt az igazolt hiányzásod… . Ezen kijelentésed kapcsán megkérdezhetnéd a Mandzsúria vagy Pearl Harbor túlélőit, csak hogy a közelmúltban maradjunk. 😀
    Az általad említett Európai arrogancia, pedig nem ok nélküli. A hsz-ed többi részét pedig elismerésnek tekintem. Köszönöm.

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Ez arra volt egy csattanós válasz, hogy szerintetek ilyen szupersportautók csak az EU-ban születnek. Marhaság. Az, hogy ti nem ismeritek Bezzenev cimboráddal a Hennessey-t és az SSC-t, legyen a ti bajotok. Ettől ők még képesek a Bugattit és a Koneigsegget bucira verő hardcore gépeket készíteni. Nem baj, ma is tanultatok valamit, már megérte idejönni:)
    Mint már számtalanszor említettem, hogy NEM csak a távol-keleti autók rajongója vagyok, így most kénytelen voltam Amerikát felhozni. Valóban, az LFA a legkomolyabb próbálkozás eddig onnan. De ne vegyél rá mérget, ismerve a technikai fölényüket, hogy ez így is marad:)
    Japán sosem az erőfitogtatásáról volt híres, inkább az alázatáról. Európa pedig az arroganciájáról és a nagypofájú dicsekvésről(sokszor a nagy semmire). Pont, mint te meg a tökkelütött komád. Tudod, zsák a foltját:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Hol vannak a keletiek, komám ez volt a felvetés. Látom földrajzból nem voltál jeles. 🙁 Na mindegy, most már ezt is tudjuk. Szóval ki a dilettáns? Ne az amcsi gépcsodákkal példálózzál -tudod földrajz- hanem a keleti csodákkal (segítek Ázsiai).

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Whoa, whoa, whoa…várjunk csak, hátrébb az agarakkal. OK, neked lesz majd ilyened, tiszta sor(végül is miért ne lehetne:)…de egyelőre várjunk még ezzel. Még azt sem árultad el, mi a jeled az oviban?:) Tudod, mindent csak szépen, sorjában…

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    hahaha, ne is erőlködjetek kicsi pokémonok ;] ez nem a ti terepetek. tudjátok, ez egy nagyon nagyon más szint, a telepi agyacskátokkal ti ezt nem tudjátok feldolgozni, ezért is fölösleges számotokra és értelmetlen pazarlás az ilyen. nem nektek készül ez , dehát csak rátok kell nézni ;DD sok minden ilyen van a világon, amit ti nem tudtok feldolgozni és nem is nektek készül, lévén, meg sem tehetitek, h birtokoljatok egy ilyet. végtelen együgyüségeteket bizonyítja, h felfogni sem akarjátok ezt a szintet, csak egyből csapkorásztok és nyökögtök össze vissza “védekezés” néven…:DD
    csodálatos vergődés én jót szórakozom rajta, ezen az elemi erejű együgyűségen ;DDD
    csalfa ugyan, hogy tudna csinálni egy népautós kommersz brigád egy ilyen LUXUS szuper sportgépet? ha még egy egyszerű gázpedállal vagy egy műanyagtükör gombbal sem bírkozik meg? ;(( és ez csak kettő a SOK közül. sajnálom…..
    (ja nem :D)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    1. Meg kell nézni, hogy kik kezdik ismét a többiek zrikálását.
    2. Kik kezdik a távol-keleti gyártók lesajnálását.
    3. Csak egy elfogult dilettáns gondolhatja, hogy csak a Bugatti tud ilyen autót csinálni és a Japánok nem.
    4. Ez egy teljesen értelmetlen autó, aminek csak a kivagyiság és a pénzszórás a lényege. Természetesen műszakilag is a toppon van, de más gyártó is tudná ezt a műszaki színvonalat produkálni, csak teljesen értelmetlen lenne, mert nem igazán tudná eladni “reális” áron. Ennek sem reális az ára, de a Bugatti név eladja. Azt pedig megvették.

    Egyeseknek ez nem jut el az agyáig, de okoskodnak és osztják az ész, kiröhögtetve magukat. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Kopika, tudom, hogy imádod az Egyesült Államokat – hallottál-e már a Hennessey Venom GT-ről vagy az SSC Ultimate Aeróról? Gondoltam, hátha egy dilettáns fülébe is eljut néhanapján, hogy Amerikában is tudnak ám ilyeneket:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Úgy fog majd égni ez is, mint a “remek” Lamborghinik(a konszerntől) és az R8-asok(szintén a konszerntől). Amúgy is ég az egész konszern, ez csak a hab lesz a tortán:) És megsemmisítő csapás lesz a konszern elvakult imádóinak:)
    Mondom én, hogy Kempike a példaképed – mintha őt olvasnám. Hiányoltam a “majd én vezetem, te meg csorgatod a nyáladat” részt, amúgy kiköpött Kempike. Neked is kinéz az a kegyelemdöfés:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    Nagy cucc…pénz beszél, kutya ugat. Felvásárolták a Bugattit(a konszern). Amilyen elképzelhetetlen szintű veszteséget termel, nem biztos, hogy hosszú jövő elé néz. A Toyota nem vásárolgat gyárakat, nincs több, mint 10 almárkája, mégis több kocsit elad évente, mint “A Konszern”:)

  • 2017.10.28. at 11:33
    Permalink

    nagyon nagyon engedékeny vagy , még annál is kisebb picipicipicinke porszemecske….de ez a Chiron egy atomvillanás lesz a mostaniakhoz képest. egy széria 1500 lóerős gép :D:D hát micsoda ez kérem????? ezek a korollás hátulgombolós pokémonok csak álmodhatnak ilyenről (de még azt is csak szökőévente) . Egy (Bugatti) karakteres, sportos, de mégis előremutató és elegáns formában és micsoda luxusban, mindezt 1500 lóerővel, limitált kiadásban, ez egy megsemmisítő csapás én mondom :D:D:D:D és ha ez nem lenne elég, mert csak a jéghegy csúcsa, még a lambo,ferka, a.martin,RR, Bentley stb-kkel szemben sincs semmi esélyük.
    de látjuk megjött az első kis pokémon, micsoda velős,intelligens hozzászolás és érvrendszer, tökéletesen tükrözi a (nemlétező) hozzáértésüket és nézetüket. ;D

Vélemény, hozzászólás?