Újra az oroszoké a Lada, egyetlen rubelért vették meg

A Renault megvált az AvtoVAZ-ban lévő többségi tulajdonától egy orosz kutatóintézet javára

"Eladta" a Renault a Ladában lévő többségi részesedését, már amennyire eladásnak lehet hívni egy komplett márka átadását egyetlen rubelért cserébe.

Eladta a Renault az AvtoVAZ-ban lévő többségi tulajdonát, a Reuters értesülései szerint. A vevő a NAMI nevű kutatóintézet, amit az orosz állam alapított évtizedekkel ezelőtt a járműipar támogatása érdekében, így gyakorlatilag az orosz államé a Lada márkanévvel is rendelkező vállalat. Az üzlet bizonyára kevésbé volt előnyös a franciáknak, mint az oroszoknak: egy, azaz egy teljes rubelbe került nekik a legendás hazai autóikonjuk márkanevének és gyárának megvásárlása. Ez körülbelül 5 forintnak felel meg.
Hirdetés
A Renault egyelőre nem fűzött megjegyzést a tranzakcióhoz, erről az Interfax orosz hírügynökség számolt be. Nem ismertek tehát a Renault motivációi: lehet, hogy pénzügyi szempontból akarták elkerülni a később esetlegesen az orosz kormány által a külföldi vállalatokra és tulajdonukra kivetendő szankciókat, de az is lehet, hogy a nyugati szankciók miatt lehetetlenné vált az AvtoVAZ Renault-n keresztüli működése, sőt az sem kizárt, hogy politikai üzenetnek szánták, elvégre a Renault-ban 15%-os tulajdonnal bír a francia állam. Moszkvai gyárán még nagyobb veszteséget realizált a Renault, mert hogy az is az államhoz, egészen pontosan a fővárosi önkormányzathoz kerül, de nem eladás keretén belül, hanem csak papíron egy egyszerű átírással. Itt tehát még az egy rubelnyi bevételtől is elesett a Renault. Az orosz kereskedelmi minisztérium egyébként fenntartja a lehetőséget, hogy 5-6 éven belül a Renault visszavásárolhatja az AvtoVAZ-t, de ahogy képviselőjük fogalmazott: "Ha ezalatt befektetéseket eszközölünk, azt beleszámoljuk a vételi árba. Ajándékot nem fogunk adni." A Lada gyártója tehát újra orosz kézben van, de hogy aztán mihez kezd az állam a Renault kereskedelmi kapcsolatai, gyártási tudása és egyéb szellemi termékei nélkül a márkával, csak később tudhatjuk meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.29. at 08:34
    Permalink

    A Zaporozsec is egy kínai autó licenszét vette meg, és azt gyártotta a saját brandje alatt. Szerintem a varázsszó a Lada jövőjére nézve: Kína. Még az elektromos verziók is eljöhetnek, legfeljebb csak egy logó lesz a Lada, de így élhet túl. A Zetta nevű új elektromos “orosz” törpeautó is kínai alapú. Látszik az oroszok részéről egy ideje a világ legnépesebb országa felé való nyitás…

    • 2022.04.29. at 10:58
      Permalink

      A kínaiak úgy szeretnek csak üzletelni hogy náluk van minden kártya. A ruszkik meg szeretik mások vérét szívni (ők az egyetlen olyan gyarmatosító ami lényegesen fejletlenebb mint a gyarmatai, gyakorlatilag az Oszmán és a mongol birodalom óta nem akadt ilyen).

      Még egyszer nem találnak annyira önzetlen befektetőt mint a Renault volt, ami pénzt és technológiát vitt be.
      Szerintem aki ott volt az marad és próbál túlélni, csak amíg a Renaultnak vagy a Hyundainak ez egy sokadik piac, a Lada ott fog összeomlani. Márciusban 60%-kal zuhant az újatuópiacuk.

Vélemény, hozzászólás?