Üzemanyagár-növekedés várható

Ismét sanszos az üzemanyagok drágulása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E héten 16 forinttal lett drágább a gázolaj, 3-mal olcsóbb a benzin, a jövő héten azonban egységes drágulás várható.

Két irányba mozogtak e héten az üzemanyagárak: 16 forinttal lett drágább a gázolaj és 3-mal olcsóbb a benzin. A jövő azonban egységes drágulás várható. Míg ugyanis - portfolio.hu információi szerint - a héten a gázolaj dollárban mért átlagos jegyzésára 0,8 százalékkal, a benziné pedig 1,2 százalékkal került lejjebb, a forint árfolyama is gyengült, nem is szerény mértékben, 3,25 százalékkal. Így aztán forintban a bezin átlagára 2,1, a gázolajé pedig 2,6 százalékkal magasabbnak adódik.
Hirdetés
Az előbbiek és az elmúlt időszak, a nemzetközi trendeket erőteljesen követő hazai árváltozásai alapján szinte készpénznek vehető, hogy a jövő héten emelni fogja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a MOL. Mindkét üzemanyagfajta esetén legalább 5 forintos, a gázolajnál akár annál jelentősebb mértékű árnövekedés várható, így aztán jó eséllyel a benzin esetén is búcsúzhatunk a 400, míg a gázolajnál a 420 forint alatti áraktól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:40
    Permalink

    pontosan úgy van ahogy írtad, ergo az azt követő héten kellett volna drágulni, azaz múlt hét pénteken mikor is csökkent 3 forinttal.Ezért nem értem a dolgot.Pláne mert azt hangoztatják hogy 1 hét késéssel követik az árakat.De ez már két hét 🙂

  • 2017.10.31. at 08:40
    Permalink

    Október 28-án pénteken még 212 forint volt a dollár középárfolyama, majd november 4-én pénteken már 219, tehát jelentősen gyengült a forint a dollárhoz képest.

  • 2017.10.31. at 08:40
    Permalink

    most én nem értem hogy követi a magyar piac ezt az egészet.
    November 2-3-4-én az USD/HUF árfolyam csökkent 223-ról 221-re, ezért nő az üzemanyagok ára, holott a piaci ára is csökent az olajnak.Az előtte levő héten 212-ről 220-ra nőtt az USD/HUF árfolyama, mégis csökkent az benzin ára….
    Inkább ne indokolják, mert leköpöm a tévét, sőt azt se mondják hogy drágul e vagy csökken..Majd tankoláskor szembesülünk vele..Az egyszeri embernek mit számít az a 3-4 forint ha 10-20 litereket tankol?Csak a feszültséget csinálják hogy itt a legdrágább minden Európában, és a legkevesebb a fizetés.
    Idehoznék az egész európai országokból 1-1 embert aztán lássuk hogyan él meg egy átlag magyar bevételéből egy éven keresztül( egy 5 millás lakáshitel, 20 éves autó, egy gyerek -mondjuk 7 éves-, minimálbéres feleség, ő meg dolgozzon egy multinál 3 műszakban szombaton, vasárnap is havi nettó 80-90 ezerért, szabadságának meg csak a felét adják ki).

  • 2017.10.31. at 08:40
    Permalink

    Már minden uniós itt Magyararországon,sőt itt a legdrágább minden,csak a fizetésünk nem akarja utólérni az uniót.Ha én is annyit keresnék mint nyugaton keresnek,akkor nyugodtan meg tudnám tankolni az autómat.De így továbbra is marad Ukrajna.

Vélemény, hozzászólás?