Vajon meg szabad venni az alapverziót? Megnéztük!

Renault Megane E-TECH Electric: alapfelszereltséggel, de nagyobb akkuval, erősebb motorral próbáltuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régi, komoly versenyző a Renault a villanyautók piacán, a Megane E-TECH 100% Electric kapcsán pedig azt mondják, ez már második generációs villanyautóik első képviselője. Vajon tényleg nagyot gurítanak vele?

Hirdetés
Több mint 10 éve van jelen a villanyautók piacán a Renault, leginkább a Zoe által, hiszen nem csak náluk, szerte Európában sokáig az volt a piacvezető az elektromos modellek körében. Leginkább azok tudják, akik már használták: a 22 kW-os AC töltés hatalmas ütőkártya a Zoe esetén, ahogyan a Renault számára is az, hogy több mint 400 ezer eladott villanyautójukkal több mint 10 milliárd e-kilométer tapasztalatát birtokolják, ezt mind fel tudták használni ahhoz, hogy megépítsék második generációs villanyautójukat, a Megane E-TECH 100% Electricet. Csalóka lehet, hogy Megane E-TECH eddig is létezett, sőt ezt követően is létezik, ahogyan benzines és uram bocsá' még dízelmotoros is, a Megane E-TECH 100% Electric pedig egy teljesen új modell, a Renault/Nissan CMF-EV moduláris platformján. Ahogyan azt a legutóbbi Scenic, vagy akár az Espace esetén is láthattuk, a Renault szereti továbbörökíteni legnépszerűbb modellneveit, még akkor is, ha teljesen új koncepcióról van szó. A Megane E-TECH 100% Electric is nyilván ilyen, amúgy pont egy kicsit a Scenic, mármint a legutóbbi, azaz a crossover formájára emlékeztet. Bár az iparág legalacsonyabb, 11 cm magas akkumulátorát kapta meg, nem hiányozhat belőle a villanyautós, kissé magas építés, kerekei pedig alapból 18, opcióként 20 colosak. Naná, hogy a tesztautó is megkapta utóbbiakat, s ha jól belegondolok, még nem is láttam belőle a "kisebb" 18 colossal szereltet, pedig én biztosan azzal kérném, mert a hazai utakon ezekkel elég jelentős a gördülési zaj.
Hirdetés
A rugózás viszont korrekt, hiszen a Megane E-TECH 100% Electric az első kompakt Renault, ami elöl-hátul független, azaz hátul multi-link futóművet kap. Meglepően jól csillapít, meglepően jól is vezethető. Persze nem alaptalanul, a magyarázat mindenre megtalálható: a tömegközéppont alacsonyabb a hagyományos Megane-okhoz mérten, a tengelyek közé rakott akkumulátorral a tömegelosztás is tökéletes, a kormányzás pedig sokkal közvetlenebb. A spanyolországi bemutatón olyat autóztam vele, hogy arra sokáig emlékezni fogok, megkockáztatom, hogy a mainstream villanyautók körében ez adja a legjobb vezethetőséget. Persze kétségtelen, hogy nem feltétlenül józan, és csupán fronthajtással nem is mindig kihasználható a 218 lóerős teljesítmény a 300 Nm, villanyautósan azonnal jelentkező nyomaték mellett, viszont nyilván nem rossz, hogy van. Azért sem, mert visszatáplálni is nagyon erősen képes, 4 fokozatban állítható a rekuperáció, szinte egypedálos vezetést is kaphatunk, de jó hír, hogy "alapjárati" kúszása azért van, ezért parkolni finoman lehet vele. Ami a kínálatot illeti: az alapverzió csak 130 lóerős, 40 kWh kapacitású akkumulátorral, viszont már az is tudja a Zoe kapcsán imádott 22 kW-os AC töltést, amivel bármely AC oszlopról 2 óra alatt telíthető a nem mellesleg folyadékhűtéses akkuja, de elég beszédes az is, hogy 1 óra alatt több mint 150 kilométernyi hatótávot tölthetünk bele. Igen, az AC töltőről! De ehhez is jár a 85 kW-os villámtöltés, ami annyit tesz, hogy megfelelő oszlopról 1 óra alatt 80%-osra tölthető; igazság szerint ez messze nem akkora ütőkártya, mint a 22 kW-os AC töltés. A kisebbik akkus verzió hatótávja is 300 kilométer, a tesztelt nagyobbiké 450 km a katalógus szerint, ami akár hozható is, de érdemesebb 400 kilométerrel számolni. Ezt viszont viszonylag gond nélkül, oké nem 130, hanem mondjuk 110-120 km/órás tempóval, de tudja. És a 22 kW-os AC töltéssel 3 óra alatt a nagyobbik, 60 kWh-s akkumulátor is feltölthető, sőt a hozzá járó 130 kW-os villámtöltéssel is mindössze 1 óra 10 perc a 80%-ra táplálás.
Hirdetés
Olyannyira az AC töltésre van amúgy optimalizálva, hogy alapból nem is jár hozzá konnektoros "vésztöltő", pedig egy éjszaka alatt azért 150 kilométer a sima 230-as hálózatról is belemegy, így a napi járkálás simán visszatölthető. Viszont a Renault talán nem véletlen nem adja a konnektoros töltőt, ezt az autót sem kell naponta feltenni tölteni, nyugodtan megveheti az is, aki nem kifejezetten villanyautót, csak egy jól használható, vagány modellt szeretne. A 400-450 kilométeres hatótáv azt jelenti, hogy heti egy töltéssel is simán el lehet vele lenni, de nagyjából azt is, hogy ha csak csupán a bevásárlások ideje alatt Type2-es (22 kW-os) oszlopra tudjuk tenni, akkor mindig lesz benne elég delej. Méretezése érdekes: míg a Volkswagen az ID.3-mal a kompakt külső méretekkel ígér középkategóriás helykínálatot, az elektromos Megane kisebb, mint a hagyományos, utasterével azonban tágasabb. Hosszúsága mindössze 4,2 méter, tengelytávolsága azonban 1,5 centi híján 2,7 méter. Ezzel alig nagyobb, mint egy kisautó, helykínálata viszont egy korrekt kompakt modellé. Bár hátul a fejtér 180 centis magasság felett korlátozott, a belső szélesség és a lábtér ott is elegendő. Fejtér elöl sincs sok, de a szélesség és a hosszanti helykínálat teljesen korrekt. Az utastérbe kukkantva nagyon fontos megjegyezni, hogy felszereltségét tekintve a tesztelt példány egy alapverzió, egyedül a 20 colos alufelniket, a 150 ezer forintos, első-hátsó parkolóradart és elektromosan behajló, fűthető tükröket adó city, valamint a 300 ezer forintos (kétzónás, légtisztítós klímaberendezést, automata lámpa- és fényszórókapcsolást, magas, zárható tárolós középkonzolt adó) comfort csomagot kapta meg extraként. A hőszivattyús klíma további 300 ezer forintos extra lenne itt, de a légkondizás így sem vágja agyon a hatótávot. Gusztusosak és nem mellesleg kényelmesek az ülések, mindenképp szövetkárpit kerül a műszerfalra, a csúcsverzió pedig masszázsfunkciós, steppelt bőrhuzatos üléseket és bőrbe varrott műszerfalat kap. Míg itt csak a képeken látható 9 colos érintőkijelzőt kapjuk – alapáron tolatókamerával, vezeték nélküli telefontükrözéssel, feljebb már 12 colos, állított formátumú, integrált Google rendszeres panelt kapunk. Utóbbi azzal is kalkulál a navigáláskor, hogy az aktuális akkutöltöttséggel hol és mennyi időre kell megálljunk tölteni. High-tech megoldások sorát kapjuk, de megvan a klasszikus kormányoszlopra rakott rádióvezérlő is, így aki ült Renault-ban az elmúlt 25 évben, itt is otthon fogja érezni magát. Természetesen zsebből nyit az automata Renault Kártya, az elöl automatikusan kinyíló, de kézzel is kibillenthető kilincsek mondjuk megszokást igénylők, de azért élhetők. Bár említhető ugyan néhány elnagyolt részlet, például a csomagtér hatalmas küszöbe, hogy üléshajtással nem kapunk sík padlót, és még álpadló sincs hozzá, de ezekkel igazság szerint együtt lehet élni, mert összességében a Megane E-TECH 100% Electric egy nagyon jó villanyautó. És még egy ütőkártya, az ár: a Megane Electric kisebbik akkus alapverziója 15 millió forint alatt csíphető meg, de ez a nagyobbik akkus, erősebb motoros tesztpéldány is 17 millió, a csúcsverzió pedig 18,25 millió forint alatt van. Ez ma a tudásához és 5 éves garanciájához mérten jó ár. Az kevésbé, hogy aki most bemegy a szalonba, idén már jó eséllyel nem fog kapni belőle.
Értékelés
Pozitív
Hatótáv, kényelmes ülések, korrekt felszereltség, 22 kW-os AC töltés
Negatív
Hatalmas csomagtérküszöb, a lapos akkumulátor ellenére is kissé magas padló
Árak
Tesztmodell alapára
16 249 000 Ft (2022.08.25.)
Tesztautó ára
16 929 000 Ft (2022.08.25.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
160 kW (218 LE)
Nyomaték:
300 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Végsebesség:
160 km/h
Méretek
Hosszúság:
4199 mm
Szélesség:
1783 mm
Magasság:
1505 mm
Saját tömeg:
1636 kg
Össztömeg:
2158 kg
Terhelhetőség:
522 kg
Tengelytáv:
2685 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
440 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
890-980 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
970 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
620-820 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1520 mm
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
300 Nm
Teljesítmény:
160 kW (218 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,4 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?