Vajon tényleg lesz üzemanyaghiány? Mutatjuk, mire számíthatunk!

Szakértői vélemények szerint valós esély van az üzemanyaghiányra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem az orosz nyersolaj hiánya a probléma a szakértők szerint, hanem az európai finomítók kapacitása. Ha nem sikerül záros határidőn belül emelni ezen, akkor komoly üzemanyag-ellátási problémákkal szembesülhetünk.

A koronavírus-járvány idején a minimálisra csökkent üzemanyag-igény miatt több európai olajfinomító is leállt, vagy elhalasztotta a szükséges karbantartásokat. A témában Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője nyilatkozott a Szabad Európának. Az orosz olajtól való függetlenedés során az azóta is tartó, lecsökkentett finomítókapacitás jelentheti a legkomolyabb problémát a szakértő szerint. A régió három olajfinomítója közül a schwechati baleset miatt áll, míg a pozsonyi csak részben üzemel, a kedden történt baleset miatt pedig ideiglenesen a százhalombattai sem működik teljes kapacitáson. Ráadásul a termelés maximalizálása közben elég egyetlen hiba egy újabb komoly balesethez, amelynek következtében akár hónapokra is le kellhet állítani az érintett egységet.
Hirdetés
Nálunk erre még egy lapáttal rátesz az ársapka, hiszen a fogyasztást így nem tartják vissza a magas árak. Pletser Tamás szerint „a gond az, hogy a magyar piacon hatósági áron értékesítik az üzemanyagot. Emiatt extrém erős a kereslet, sokan és sokat tankolnak.” Emellett elárulta, hogy a MOL ma már a piac több mint 90 százalékáért felel, csak az OMV tudott életben maradni a MOL-on kívül az ellátói oldalon. A schwechati eset miatt viszont lényegében ők is kiestek, emiatt hozzá kellett nyúlni a hazai biztonsági tartalékokhoz is.

Mindez ráadásul nyár elején történik, amikor hamarosan gőzerővel beindulnak a mezőgazdasági munkák, elstartol a nyári turizmus és hazalátogatnak a Nyugaton dolgozó vendégmunkások: várhatóan ezen tényezők miatt 30-40 százalékkal nő majd a hazai üzemanyag-fogyasztás.

Nyugat-Európában már forgatókönyv is készült az esetleges üzemanyaghiányra, ott szükség esetén komoly mennyiségi korlátozásokkal szabályoznák a vásárlókat, hogy biztosan jusson mindenkinek. Mivel a megnövekedő igény és a finomítási kapacitás egyaránt főként a dízel járműveket érinti, így a gázolajellátás van nagyobb veszélyben. Ráadásul Pletser Tamás kiemelte: a mezőgazdaságban és az állami feladatok ellátásában nem lehet korlátozást bevezetni: „A tűzoltónak, mentőnek, rendőrnek mennie kell. Ha a kormányok hagyják a piaci folyamatokat, akár öt euróra is nőhet egy liter gázolaj ára.” Már néhány hónappal ezelőtt is felmerült, hogy olajválsághoz vezethet az orosz-ukrán háború, ha nem fogjuk vissza az üzemanyag-fogyasztást. Az említett válság azóta is közeledni látszik, az egyetlen hatékony megoldás pedig most is ugyanaz lehet, mint akkor: a spórolás. Március végén írtunk is arról a 10 pontról, amelyet a Nemzetközi Energia Ügynökség tett közzé, hogy szerintük pontosan milyen módon és mennyivel lehetne csökkenteni az olajfogyasztást, ám hasonló intézkedéseket a kormányok még nem vezettek be. Sokak számára már az ekkor leírtak is elfogadhatatlan feltételeknek számítottak, ám ha mégis a pesszimista oldalnak lesz igaza, akkor sokkal nehezebb kompromisszumokat kell majd meghozni a jövőben. Ha ugyanis tényleg elfogyna az üzemanyag és megakadna az utánpótlás a finomítók elégtelen kapacitása miatt, akkor már nem lesz elég kevesebbet és takarékosabban közlekedni. Az üzemanyaghiány kérdése a pénteki kormányinfón is felvetődött, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a következőképp nyilatkozott: "Az ellátási láncok biztonsága manapság gyengébb, mint korábban volt, ezért nem lehet kizárni teljesen egy hazai üzemanyaghiányt. De ameddig a szállítás biztosított, addig nem reális veszély." Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője májusban ismét felemelte hangját az ügyben: „Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt minden korábbinál mélyebb és hosszabb energiaválság alakulhat ki, amelynek következő, nyári szakaszában üzemanyaghiány sújthatja Európát.” Birol szerint javíthat a helyzeten a kínai gazdaság gyengülése okozta keresletcsökkenés, a szaúd-arábiai kitermelés növekedése, illetve egy sikeres megállapodás Irán nukleáris programjáról, az iszlám országból ugyanis szintén rengeteg olaj érkezhetne Európába. Ha viszont kizárólag ebben bízunk, akkor lényegében a vak szerencsére hagyatkozunk, ezért kellene szerinte inkább a fogyasztás csökkentését választani az autómentes vasárnapok bevezetésével a nagyvárosokban, csökkenteni a sebességkorlátozásokat az autópályákon és az üzemanyag helyett a tömegközlekedés árát mérsékelni országos szinten.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?