Valaki elszólta magát, ezért itt az ötajtós VW up!

Tovább bontakozik a VW miniautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT Mii utána a Volkswagen up! kapcsán is megerősítették a hírt: jövőre ötajtós, akár kissé szabadidőautós karosszériával is érkezik.


Noha a Volkswagen up! már a szeptember második hetében nyitott Frankfurti Autószalon előtt bemutatkozott, az oda vitt tucatnyi up! kellően domináns jelenség volt a Volkswagen standján. Már csak azért is, mert például ajtó nélküli buggy-ként is színre lépett.
Azóta pedig a Skoda Citigo, illetve az épp tegnap bemutatott SEAT Mii pergette tovább a dobokat a kisautó körül.
Miután a SEAT kapcsán már elhangzott, hogy jövő év végétől ötajtósként is jön, ez a Volkswagennél is feltételezhető volt, s a gyári megerősítésre nem is kellett sokat várni: itt vannak az cross up! fotói. Az ötajtós verzió mellett tehát jön a például a Polo, Golf Plus sorozatokból is megismert, cross verzió - minden bizonnyal hagyományos elsőkerékhajtással, változatlan futóművel, de fényezetlen sárvédő- és küszöbborításokkal, valamint egyedi alufelnikkel. Hogy mikor, azt egyelőre csupán tippelni lehet. Talán már tavasszal, a Genfi Autószalonon láthatjuk, a piacra pedig a nyáron be is futhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?